A vállalat első Archon sorozatú, kompakt felépítéssel érkező processzorhűtője 2010 folyamán mutatkozott be. A termék különlegessége a vékony torony formátumú felépítésben rejlett, amelynek köszönhetően a processzorhűtő helytakarékos kivitele miatt nem lógott be a memóriafoglalatok fölé, így sok bosszúságtól megkímélte a felhasználókat. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a gyártó műhelyében pedig elkézült az Archon széria legfrissebb darabja, az Archon SB-E X2 modell.
Az újdonság ezúttal is vékony torony felépítéssel érkezik, azonban hat helyett immár nyolc, egyenként 6 milliméteres átmérővel büszkélkedő hőcsövet alkalmaz, amelyek nikkelborítást kaptak. A hőcsövek a C1100-as rézből készült, nikkelbevonattal ellátott, polírozott talpazatból indulnak el az alumínium lamellák felé.
Az új, 155 x 53 x 170 milliméteres mérettel érkező processzorhűtő a nikkelbevonatnak köszönhetően védett a korrózióval szemben. A 775 grammos hűtőtömbre két darab ventilátor került, amelyek egyenként 175 grammot nyomnak a mérlegen. A TY-141-es légkeverők valószínűleg nem szépségükről lesznek híresek, tulajdonságaik azonban egyáltalán nem rosszak. A ventilátorok a percenkénti 900-as és 1300-as közötti fordulatszám-tartományban üzemelnek, így 28,3 és 73,6 CFM közötti levegőmennyiség megmozgatására képesek. Jó hír, hogy a termékek üzemi zajszintje fordulatszámtól függően 17 és 21 dB(A) között helyezkedik el, azaz egyáltalán nem hangosak.
Az új processzorhűtő kompakt felépítése miatt természetesen ezúttal sem akadályozza a memóriamodulok szerelését, sőt, a push-pull rendszerben dolgozó ventilátorok még némi extra hűtést is kínálnak a magasabb hűtőbordákat alkalmazó memóriamodulok számára.
Az új processzorhűtő VX BTK II-es rögzítő kerettel érkezik, amely az összes modern Intel és AMD processzorral kompatibilis, sőt, régebbi processzorfoglalatokra is felszerelhető vele az újdonság. A rögzítőkeret segítségével négy egyszerű lépésben gyorsan felszerelhető a helyére az új processzorhűtő.
A Thermalright speciális rögzítő rendszere – amely egyébként szintén nikkelbevonattal érkezik - egy extra csavart is alkalmaz (Central Pressure Knob), amellyel szabályozható, mekkora erővel szorítsa a rendszer a processzorhűtő talpazatát az adott processzor felületéhez.
A Thermalright Archon SB-E X2 hamarosan feltűnik az üzletek polcain. Az új proceszorhűtő 99,95 dolláros ajánlott végfelhasználói áron válik majd elérhetővé.





































