Shop menü

ÚJ 4,7 COLOS IPHONE-T KÉSZÍTHET AZ APPLE

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Új 4,7 colos iPhone-t készíthet az Apple

Az Apple éveken keresztül adta ki az iPhone-okat 4,7 és 5,5 hüvelykes méretben, de tavaly teljesen átrajzolta a kínálatát, és már a legkisebb okostelefonja is 5,8 colos lett. Ez idén valószínűleg nem fog megváltozni, de jövőre más lehet a helyzet, ismét forgalomba kerülhet egy, a mostaniaktól kisebb iPhone.

Iparági pletykákra hivatkozva egy tajvani lap számolt be arról először, hogy az Apple egy olyan mobilon dolgozhat, ami 2020-ban fog bevetésre kerülni, és mindössze 4,7 colos lesz a megjelenítője. Az új termék állítólag az iPhone 8 alapjait használhatja fel némi modernizálást követően, és hasonló szerepet tölthet majd be, mint az iPhone SE tette korábban. Ez a készülék a híresztelések alapján más időpontban mutatkozhat majd be, mint a csúcsmodellek, egy márciusi rajtot valószínűsít az információt megszellőztető lap. A különleges szerkezet az Apple A13 rendszerchippel mutatkozhat majd be, előre láthatólag ezt használja majd az Apple az idei évben debütáló mobiljainál. A termék szimpla kamerarendszert kaphat, mint amilyen az iPhone 8 esetében is megfigyelhető volt. A háttértár tekintetében több kivitel is elképzelhető, de a 128 GB-os variánst biztosnak tartja a tajvani forrás a beszállítói információk alapján.

Galéria megnyitása

Az Economic Daily szerint a 4,7 hüvelykes iPhone esetében le kell majd mondani a Face ID-ról, ezzel együtt pedig a TreuDepth kamera egységről is, ugyanis itt ismét a Touch ID ujjlenyomat-olvasós gombja térhet vissza a megjelenítő alá. Ennél az eszköznél az lehet a cél, hogy olcsóbb legyen az összes aktuálisan elérhető modellnél. A legtöbb szaklap 600-650 dollár környéki árazást valószínűsít, szóval ez még mindig felsőkategóriás árban futhat, de többen engedhetik majd meg maguknak, mint például az iPhone XR-t. Az iPhone 8 „újrahasznosítása” viszonylag alacsony összegből összehozható lenne, és mivel az lehet itt a cél, hogy egy olcsóbb okostelefon szülessen, így talán a lehető legszerényebb összeget akarja a fejlesztésre fordítani az Apple.

Amennyiben az Apple valóban előrukkol egy olyan eszközzel, az valószínűleg elsősorban azt a célt szolgálhatja majd, hogy a fejlődő országokban jobban tudjon érvényesülni. A cupertinói alakulat Indiában már több okostelefonját is gyártja annak érdekében, hogy gazdaságosabban értékesíthesse az eszközeit, de a forgalom nem emelkedik érzékelhetően, ugyanis az iPhone részesedése ezen a területen 1-2%-os szinten mozog. A cég abban bízhat, hogy egy fokkal megfizethetőbb, felsőkategóriás teljesítményt biztosító eszközt talán nagyobb kedvvel vásárolnak majd az emberek, és végre áttörést érhetne el.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére