Elég nagy port kavart a bejelentés 2020 szeptemberében, amely alapján az Nvidia az ARM felvásárlására készül, igaz, ezt megelőzően rengeteg pletyka utalt már a lépésre, de a 40 milliárd dolláros felvásárlás így is sokakat meglepett. Ahogy az lenni szokott, nem sokkal a bejelentést követően felerősödtek azok a hangok, amelyek az ARM ökoszisztémájának függetlenségét és a körülötte lévő innovációt féltették, plusz a hatóságok is elkezdtek vizsgálódni. Az elemzők közül sokan már ekkor kongatták a vészharangot, mondván nincs sok esély arra, hogy minden főbb térség versenyjogi hatósága elfogadja az akvizíciót, annak esetleges piactorzító hatásai miatt, és a jelek szerint nekik lesz igazuk.
A Bloomberg két forrástól is fontos információkat szerzett az üggyel kapcsolatban, mindketten bennfentesek, ám egyiküket sem nevezték meg, érthető okokból. Az Nvidiához közel álló forrás szerint a vállalat már tájékoztatta partnereit, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint nem számítanak arra, hogy az ARM felvásárlásával kapcsolatos tranzakció végül sikeresen zárul. Ezzel egy időben a jelenlegi tulajdonoshoz, a japán Softbankhoz közel álló forrás azt említette meg, hogy a cég vezetése megkezdi az előkészületeket annak érdekében, hogy az ARM tőzsdére léphessen, ez lesz a „B” terv, ha az Nvidia általi felvásárlás végül sikertelen lesz.
A 40 milliárd dolláros akvizíciónak egyébként a tervek szerint 18 hónap alatt, azaz idén márciusig kellett volna lezárulnia, ha minden a tervek szerint halad, de korábban már említették, hogy szükség esetén kitolható a határidő. Erre a legutóbbi hírek alapján bizony szükség is lehetett volna, ráadásul időközben bíróságra is vitte a dolgot az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság, így abszolút nem állt jól az Nvidia szénája.
Noha az alapból fájó, hogy az ARM felvásárlása nem sikerülhet, hiszen rengeteg terve volt az új szerzeménnyel a vállalatnak, általa új lehetőségek nyíltak volna előtte és új piacokra is betörhetett volna. Az ellenzők pont ettől féltek. Az még egy lapáttal rádob a kudarcra, hogy a felvásárlási szándéknyilatkozat aláírásakor az Nvidia vállalata, hogy sikertelenség esetén 1,25 milliárd dollárt fizet a Softbanknak, amit előzőleg letétbe is helyzetek.
Mivel a kudarcról hivatalos tájékoztatás egyelőre nem érkezett, érdemes távolságtartóan kezelni a fentieket, ugyanakkor az ügy jelenlegi állása alapján abszolút nem lenne meglepő egy efféle végkifejlet. És a Bloomberg iparági informátorai eddig is eléggé megbízhatónak bizonyultak, így erősen valószínű, most is biztos alapokon áll az állításaik többsége. Az üggyel kapcsolatban rövidesen újabb információk is érkezhetnek: akár cáfolat a felek részéről, akár megerősítés, ami a felvásárlás kudarcáról számol be.

































