Ahogy arról beszámoltunk, a Microsoft egy hatalmas üzlet keretében 7,5 milliárd dollárért megvásárolta a ZeniMax Mediát, az alá tartozó stúdiókkal és játékokkal együtt. Ezzel olyan mennyiségű szellemi tulajdonhoz jutott a Microsoft, aminek hatalmas súlya van a játékiparban, elég csak olyan játékokra gondolna, mint a Doom, a Quake, a The Elder Scrolls, a Wolfenstein, a Rage, a Dishonored vagy éppen a Prey.
Ráadásul a first-party stúdiókat összefogó Xbox Game Studios csapatainak száma tulajdonképpen hirtelen megduplázódott.
Arról azonban továbbra sem kaptunk semmilyen pontos információt, hogy vajon a Bethesda játékai innentől kezdve exkluzívok lesznek-e a MIcrosoft platformjaira, vagy azért megjelenhetnek majd PlayStation-konzolokra is? Erről korábban Phill Spencer, az Xbox főnöke is csak annyit mondott, hogy egyáltalán nem az a céljuk, hogy elvegyék a Bethesda címeit a játékosok egy részétől, hanem pont az, hogy minél többen férhessenek hozzá ezekhez az anyagokhoz.
Ez persze továbbra is egy viszonylag ködösítős válasz, hiszen Spencer ezt érthette úgy is, hogy az xCloudnak hála több millió olyan készüléken (telefonokon, tableteken) lehet majd nyomulni az Xbox-játékokkal, amiken korábban nem, így tehát technikailag rengeteg új felhasználó lehet képes hozzáférni ezekhez a játékokhoz.
Hozzá tette továbbá, hogy egyelőre semmilyen konkrét döntést nem tud hozni, mert a hatóságok csak valamikor a jövő év első negyedében hagyják majd jóvá a Bethesda felvásárlását.
Most viszont Tim Stuart, az Xbox pénzügyi nagyfőnöke egy kicsit azért konkrétabb volt a témában, és konkrétan kijelentette, hogy:
"A Microsoftnak egyáltalán nem áll szándékában elvenni a Bethesda játékait a Sony vagy Nintendo platformoktól. Továbbra is értékesíteni fogjuk a játékaikat a meglévő platformokon, és később majd meglátjuk, miként alakulnak a dolgok. Egyelőre semmilyen exkluzivitásról nem tudok beszélni, de az biztos, hogy változások azért lesznek. Hosszú távon az lenne a cél, hogy a Bethesda tartalmai vagy az elsők, vagy jobbak legyenek a mi platformjainkon. Azt szeretnénk, hogy a játékok a legjobbak legyenek a GamePasson belül, és ezekkel szeretnénk erősíteni a GamePass-szolgáltatást."
Mondhatjuk tehát, hogy ez sem egy igazán konkrét válasz, de az ezek szerint biztosnak látszik, hogy a meglévő játékok megmaradnak majd a különböző platformokon, és várhatóan a következő időszakban sem kell arra számítani, hogy ne jelennének meg különböző konzolokra a Bethesda játékai. De mi lesz később? Igazából ez itt a nagy kérdés, mert mind a Starfield, mind a The Elder Scrolls 6 megjelenéséig még hosszú évek vannak hátra, és úgy látszik, hogy addigra már a Microsoft is más elvek szerint gondolkodik majd.





























