UFS MEMÓRIAKÁRTYÁK: SSD SZINTŰ SEBESSÉG, KOMPAKT KIVITELBEN

Az új memóriakártyák akár 530 MB/s-os olvasási- és 170 MB/s-os írási tempó elérésére is képesek, méretük azonban nem nagyobb, mint egy microSD kártyáé.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2016. júl. 8. 16:01
UFS memóriakártyák: SSD szintű sebesség, kompakt kivitelben

A Samsung a napokban bemutatta a világ első UFS memóriakártyáit, amelyekhez óriási reményeket fűznek az egyes piaci szereplők, hiszen az „új” szabvány hatalmas sebességnövekedést nyújt a jelenleg is széles körben használatos microSD memóriakártyákhoz képest, a köré épülő memóriakártyák viszont nem nagyobbak riválisaiknál, pontosabban elődeiknél.

Hogy mi is az az UFS? Az Universal Storage Format névre hallgató szabvány rövidítése, amely mintegy 5 évvel ezelőtt mutatkozott be. Az UFS elsősorban a konzumer szegmensbe szánt elektronikai eszközöket vette célba, ahol a SoC egységek és a NAND Flash alapú tárhely összekapcsolásáról gondoskodott, méghozzá kellően nagy sávszélesség mellett. Maga az UFS az SCSI adatátviteli architektúrára alapoz, elektronikai megoldásait, azaz interfészét pedig a MIPI Alliance fejlesztette ki. Az SCSI alapok jóvoltából a NAND Flash alapú tárhely véletlenszerű írási és olvasási teljesítménye alaposan javítható, mivel egyidejű írásra és olvasásra is van mód. Interfész fronton az M-PHY jóvoltából egyelőre 2,9 és 5,8 Gbps közötti sávonkénti sávszélesség áll rendelkezésre, ami a NAND Flash chipek gyors kezelését teszi lehetővé. Ezekkel az előnyökkel jelentősen javulhat az alkalmazások betöltésének ideje, valamint a magasabb felbontással és/vagy magasabb bitrátával készülő tartalmak rögzítése is hatékonyabbá, gyorsabbá válik – utóbbi esetben a fotókra és videókra kell gondolni.

A Samsung a fentebb részletezett technológia köré építette legfrissebb, UFS formátumú memóriakártyáit, amelyek az UFS 1.0-s kártyaszabványt követik, azaz egyetlen 5,8 Gbps-os adatsávval gazdálkodnak. Noha formátum terén akkora adattárolókról van szó, mint amekkora egy klasszikus microSD memóriakártya, a két szabvány között nincs átjárás, vagyis a régi memóriakártyákat fogadó eszközökkel nem működnek az UFS memóriakártyák. Az UFS a jelenlegi memóriakártya-szabványok leváltója lehet a nem is oly távoli jövőben, amennyiben felkapja a piac – erre pedig abszolút megvan a lehetőség, ugyanis a Samsung mellett a Toshiba is az új szabvány mellett tette le a voksát.

Az első UFS memóriakártyák egyébként 32 GB-os, 64 GB-os, 128 GB-os és 256 GB-os adattároló kapacitással lesznek elérhetőek. Ezek közül a 256 GB-os modell félelmetesen magas, 530 MB/s-os folyamatos olvasási- és 170 MB/s-os folyamatos írási tempót kínál – azaz olvasási tempó szintjén a SATA 6 Gbps-os SSD meghajtókkal versenyez, így microSD alapú társainál sokkal gyorsabb, írási tempóban pedig szintén sokkal jobb, mint egy manapság rendkívül jónak számító, 95 MB/s-os tempóra képes UHS-1-es microSD memóriakártya. Hab a tortán, hogy az újdonság ezzel együtt véletlenszerű olvasási feladatok alkalmával 40 000 IOPS-os, véletlenszerű írási feladatok alkalmával pedig 35 000 IOPS-os teljesítményt is nyújt, így rendre 20x-os és 350x-os mértékben múlja felül egy átlagos microSD memóriakártya képességeit.

Az UFS memóriakártyákat a Samsung profi DSLR vázakhoz, 3D VR kamerákhoz, profi akciókamerákhoz és drónokhoz ajánlja, plusz minden egyéb olyan területre, ahol a fentebb említett sebességekből profitálhatnak a felhasználók. Az új memóriakártyák egyelőre még nem lesznek elérhetőek kereskedelmi forgalomban, ám a későbbiekben méltó utódai lehetnek a manapság oly népszerű microSD memóriakártyáknak, amennyiben a piaci szereplők széles körben felsorakoznak a szabvány mögé. Az is erősen valószínű, hogy a friss termékek első körben a csúcskategóriás termékek piacát veszik célba, ahol kiaknázhatóak a bennük rejlő előnyök.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. júl. 8. 22:03
#4

USF = UNIVERSAL FLASH STORAGE

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. júl. 8. 18:33
#3

Ennyi erővel már ssd se kéne, csak egy kártyát dugni a pc-be, ha kijönnének valami kártyaolvasóval felvértezett előlapú házak. Miért ne lehetne, ha a telefonoknál is így működik? :D

patrik2991
patrik2991
2016. júl. 8. 16:56
#2

"Hogy mi is az az UFS? Az Universal Storage Format"

Kétlem. :D

Bl33z
Bl33z
2016. júl. 8. 17:08

Hát igen az akkor USF lenne és nem UFS, bár lehet a mai világban ilyen trükkösen rövidítenek :D (Universal Flash Storage)

i2k010
i2k010
2016. júl. 8. 16:44
#1

"a két szabvány között nincs átjárás, vagyis a régi memóriakártyákat fogadó eszközökkel nem működnek"

Itt veszítettek el engem...

Az új kártya miatt nem fogok egy újabb, sok tízezres hobby fényképezőgépet venni...

MuldR
MuldR
2016. júl. 9. 18:29

A mostani fényképeződ nem is igényli. De ha majd veszel egy újat, ami mondjuk 3d később fókuszálható brutál felbontású fotókat készít majd, az igényli, mert a mostani kártyád fizikailag nem tud annyi adatot ráírni, amennyi kell a rögzítéshez.

Vissza az oldal tetejére