A napokban tűz ütött ki az MSI egyik kínai üzemében, amely Baoan területén található. Az eseményről elsőként a Reddit virtuális hasábjain keresztül érkezett tájékoztatás, ám a hivatalos megerősítésre néhány órát várni kellett, de most már az is rendelkezésre áll, így az esemény megtörténtét hivatalosan is elismerte a gyártó.
A tűz 2020. november 5-én ütött ki az említett üzemben, ahol alapjában véve nyomtatott áramköri lapokat gyártanak a különböző termékekhez, mint például a noteszgépekhez, az alaplapokhoz, a videokártyákhoz, a szerverekhez, valamint a kompakt konfigurációkhoz, de ezeken felül egyéb feladatokat is végeznek az üzemben.Az MSI szerint a nagy füsttel járó esemény során senki sem sérült meg, lényegében a gyártósorok is érintetlenek maradtak, így a további termelést semmi sem veszélyezteti. A tűz kipattanása után nem sokkal elvégezték a szükséges vészhelyzeti óvintézkedéseket, illetve a helyi tűzoltóságot is értesítették, amelynek tagjai rövid idő alatt megfékezték a tüzet. Arról nem esett szó, pontosan mi gyulladt ki, az viszont biztos, hogy az eset után extra oktatásban és tréningben részesültek az érintett üzemegység munkavállalói.
Az MSI szerint jelenleg már minden részleg hibátlanul üzemel, folyik a termelés, így nem kell fennakadásokra és egyéb kellemetlenségekre számítani. Az eset kapcsán felmerülő készlethiányt az árukészlet átirányításával orvosolhatják, amennyiben szükséges, illetve egyéb intézkedéseket is hozhatnak annak érdekében, hogy az esetleges nehézségeket mielőbb áthidalhassák.
A tűzeset várhatóan nem hat majd negatívan a Radeon RX 6000-es és a GeForce RTX 30-as sorozatú videokártyák forgalmára, ugyanis a kártyák többsége már a disztribúciós csatornában lehet, így a vásárlók kiszolgálása zökkenőmentesen folytatódhat – már amennyiben az extra kereslet miatt fellépő hiányállapotok zökkenőmentesnek tekinthetőek.





































