TŰZ ÜTÖTT KI A TSMC EGYIK ÉPÜLŐ ÜZEMÉBEN

Szerencsére a tüzet viszonylag hamar sikerült megfékezni és személyi sérülés sem történt. Az anyagi kár pontos mértékét, illetve a tűz keletkezésének okát még vizsgálják.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. ápr. 27. 18:52
Tűz ütött ki a TSMC egyik épülő üzemében

A TSMC egyik épülő gyáregységében tűz ütött ki még 2023. április 26-án, amit aznap este 7 óra 30 perckor észleltek. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tüzet viszonylag hamar, este 9 óra 10 percre sikerült eloltani, sérültekről szerencsére nem érkezett hír, vagyis „csak” anyagi kár keletkezett, ami persze probléma. Az egyelőre nem derült ki, hogy a tűz miatt az építkezéssel és a gyártással kapcsolatos tervekben pontosan mekkora csúszásra lehet számtani, valamint az is rejtély, az esemény mely megrendelőket érintheti hosszabb távon.

Az biztos, hogy a gyáregység még építés alatt állt, valamint az is, hogy a tűzoltóság még vizsgálja, mi okozhatta a tüzet, valamint biztonsági vizsgálat is folyik az ügyben. A gyáregység Zhunan területén épül, ami igazából a tekintélyes méretű Hsinchu Science Park részének tekinthető, magát az építkezést még tavaly kezdték el. A dolgok jelenlegi állása szerint a gyár szerkezetkésznek tekinthető, már a legfontosabb gyári infrastruktúrák beépítését is elkezdték.

A beszámolók alapján éppen a tisztaszobához kapcsolódó munkafolyamatok zajlottak, amelynek részeként különböző csöveket is telepítettek. A tűz, ami nagyjából 300 négyzetméternyi gyárterületet érintett, károkat okozott a már telepített gépek egy részében, valamint a CPVC csöveket használó rendszereket is megrongálta.

Galéria megnyitása

A Miaoli Fire Department  szakemberei, akik sikeresen eloltották a tüzet és a fenti fotót készítették az esemény kapcsán, jelenleg még mindig az eset körülményeit próbálják feltérképezni. A TSMC közben az építést végző vállalkozókkal karöltve próbálja kideríteni, mi történhetett szerda este, valamint próbálnak arról is gondoskodni, hogy a továbbiakban mindenféle olyan hibát elkerüljenek, ami hasonló eseményhez vezethet.

Maga az üzem egyébként egy plusz gyár lesz, ami fejlett chiptokozással, illetve teszteléssel foglalkozik majd, gyakorlatilag a Taouyan, a Hsinchu, a Taichung és a Tainan területén lévő üzemek mellé érkezik, amelyek jelenleg is üzemelnek. Egyes beszámolók szerint a Zhunan területén épülő gyáregység igazából nem az ötödik, hanem a hatodik lesz az efféle üzemek sorában.

Noha a chiptokozással és teszteléssel kapcsolatos munkákat a már meglévő gyáregységek is el tudják végezni, a kapacitásnövelés valószínűleg lassabb ütemben zajlik majd, ugyanis a tűz miatt némi extra munkára lehet szükség, ami plusz költséget és plusz időt jelenthet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
i2k010
i2k010
2023. ápr. 29. 13:36
#9
  • Főnök, már elmúlt az árvíz-földrengés-áramszünet szezon, kellene valami...

  • Ott a tűz!

  • Igaz, intézkedünk...

19milan97
19milan97
2023. ápr. 28. 17:21
#8

Na ne bassz... Pont rég volt már tűz félvezető gyárban, épp kérni akartam...

Bihus
Bihus
2023. ápr. 28. 13:57
#7

A kisemberek, akik tudni vélik, hogy minden csak azért történik, hogy nekik drágább legyen az új CPU/GDU, elégedetten hátradőlnek a fotelükben, hogy hát ők megmondták előre, ők átlátnak a szitán, őket nem lehet megtéveszteni globális összeesküvésekkel.

Milyen szánalmas.

marc23
marc23
2023. máj. 1. 8:57

@Bihus  hiaba probalsz gunyolodni azon h "persze a kis ember atlat a szitan", sajnos nagyon sok eset volt amikor minden kis dologert mar masnap 5-10-20%kal noveltek az araikat! Szval egyaltalan nem alaptalan, h ha ott a rizs zabaloknal megnyekken egy legy akkor itt mar szinte joggal varjuk, h aremeles lesz! Ezt ugy hivjak h tapasztalat, mint a rasszizmus eseten, mivel senki nem ugy szuletik, h egybol utal vkiket, de tapasztalat megtanitja ra, h kell! Itt sem szamitott senki ar emelesre m ott arviz, meteorit, ufo, haboru, vizhiany, tuz, aramhiany, stb volt de meg is megtanultuk, ha ilyen hir jon keletrol, akkor nyugaton mar roppenek is fel az arak, tapsztalat! (csak nem a jo fajta :/ )

pepeno1
pepeno1
2023. ápr. 28. 9:33
#6

Már épp kérni akartam. :D

Capritain
Capritain
2023. ápr. 28. 8:33
#5

De tudtam XD

AaReE
AaReE
2023. ápr. 28. 6:42
#4

elég fantáziátlanok...

spludzs
spludzs
2023. ápr. 27. 21:40
#3

ok... tudjuk... olcsóbb lesz minden.. ja nem :))))

axe
axe
2023. ápr. 27. 20:59
#2

már megint a tisztaszobák....

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. ápr. 27. 20:21
#1

+20% áremelés.

Vissza az oldal tetejére