TUNINGOLHATÓAK LESZNEK A SZORZÓZÁRAS SKYLAKE CPU-K

Egyes alaplapgyártók kiadnak majd egy-egy új firmware-t, ami lehetővé teszi, hogy BCLK-emeléssel tekintélyes mértékű magórajel-emelést hajthassunk végre.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. dec. 14. 16:01
Tuningolhatóak lesznek a szorzózáras Skylake CPU-k

A Skylake processzorok érkezésével tuning frontján egy új korszak köszöntött be, hisz az Intel szakított a korábbi gyakorlattal, így a BCLK már nincs kapcsolatban a DMI és a PCIe órajelekkel, ami korábban komoly kerékkötője volt a BCLK alapú eredményes tuningnak. Noha ez a változás papíron sok új lehetőséggel kecsegtet, a valóság egyelőre kicsit más: pusztán BCLK alapú tuning alkalmazása mellett eddig nem igazán lehetett tetten érni a változás előnyeit, de a helyzet a friss információk alapján hamarosan alaposan megváltozhat.

Erre utalnak azok a történések, amelyekről a napokban hullott le a lepel: több olyan figyelemreméltó tuningeredmény is született, amelyek BCLK alapú órajel-emelésre támaszkodhattak. Az egyiket Dhenzjen követte el, aki a Core i3-6300-as processzor magórajelét egészen 5 GHz-ig tudta feltornázni. Komoly meglepetés, hogy a mókához a Supermicro biztosította az alaplapot, amelyen egy kísérleti firmware teljesített szolgálatot, így elég komoly BCLK alapú tuningra nyílt lehetőség. A Supermicro az új BIOS-t rövidesen elérhetővé teheti különböző alaplapjaihoz.

Nem sokkal ezután az ASRock is lerántotta a leplet egy érdekességről: a cég Z170 Extreme7+ alaplapjával és egy Core i5-6600-as processzorral karöltve sikerült 4,5 GHz-es magórajelet elérni, ugyancsak egy kísérleti firmware segítségével. Ez a BIOS egyelőre még ellenőrzés alatt áll, de néhány nap múlva széles körben is elérhetővé válhat.

A jelek szerint az ASUS sem tétlenkedik BCLK-tuning terén, ugyanis a vállalat Maximus VIII Gene alaplapjára támaszkodva egy elmor nevű tuningmester 5,8 GHz-es magórajelet ért el egy Core i3-6300-as processzor segítségével. Ezzel a tuning-eredménnyel kapcsolatban egyelőre nem árult el további részleteket a gyártó, viszont úgy látszik, az ASUS háza táján is számíthatunk majd hatékony BCLK alapú tuningot lehetővé tevő firmware-ekre.

Az ASRock időközben a TechSpoton keresztül azt is bejelentette, hogy rövidesen az összes Z170-es lapkakészlettel ellátott alaplapjához elérhetővé válik egy-egy új firmware, így a szorzózáras Intel Skylake processzorok tuningja a jelenleginél jóval eredményesebb lehet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. dec. 20. 15:38
#12
BReal
BReal
2015. dec. 15. 20:08
#11

Hm. Igazatok van, valóban: Techspoton szoktak rendszeresen a különböző játékokokhoz külön CPU tesztek is lenni, és tényleg, egy húzott i7 6700k (4-> 4,5 GHz) 113 helyett 116 fps-t produkált Fallout 4 alatt. Azt hittem ennél azért nagyobb különbségek vannak.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. dec. 15. 19:34
#10

En ugy huzom a procit hogy lecserelem egy jobbra.Teljesen felesleges az oc.

annyit nem ad mint kene.Mikor keves akkor jon a csere.

hcsa
hcsa
2015. dec. 15. 17:29
#9

Tuning esetén a plusz melegedés főleg a feszültségemelés miatt van. Ha nem emelsz, akkor elhanyagolható lesz. (Ugyanez igaz a fogyasztásra is.)

Amúgy elképzelem most az Intel arcát: "Houston, we have a problem" (Merthogy úgy gondolom, ez nem volt szándékos....)

Riddick77
Riddick77
2015. dec. 15. 12:47
#8

Raktam össze Core I5 4690 gépet,a gyári hűtőt teszt után cseréltem ,egy 7-8e Ft-os hőcsöves toronyra,ég és föld volt,hangban és hőmérsékletben is.

Riddick77
Riddick77
2015. dec. 15. 10:47
#7

Én nem erőltetném a gyári hűtőt tuning esetén,sok esetben még alapon is kevés.

BReal
BReal
2015. dec. 15. 11:01

Azt tudom, hogy a K-s CPU-khoz már komolyabb hűtő kell, de gondoltam ez a 700 mhz körüli emelés nem feltétlen igényelne. Amúgy ehhez a CPU-hoz ez a gyári hűtés alapból több, mint tökéletes.

csabi02
csabi02
2015. dec. 15. 7:32
#6

Lehet hát.

A 3470 alap 3,2GHz turbo 3,6GHz-en teker és nálam stabil egészen 398xMHz-ig,onnantól felfelé fagy 2-3óránként,de nincs probléma a hűtésével sem plusz pár fok a maximum így.

csabi02
csabi02
2015. dec. 15. 18:22

Na már ahogy előttem leírták B-s nem jó hozzá.

A hűtés nekem nem gyári,de nem is nagy durranás,3hőcsöves deepcool gammaxx,de ingyen volt és fasza,mert majdnem 4GHz-en teker a proci 55-56 fok körül tartja,tuning nélkül meg 42-43 fok körül mozog.

A teljesítmény többlet amit kipréselhetsz egy jó alaplappal, csak tesztekben mutatkozik meg,aida-val végig próbálgattam poénból és ahol nem számít a HT,ott bizony i7 2600 feletti értékeket ért el.

Ez inkább érdekesség és a mániákusoknak csemege,de semmi több,hiszen ha nem elég ez a kraft,akkor ott vmi i7-4960X jöhet szóba megoldásnak :D

wdavid
wdavid
2015. dec. 15. 6:28
#5

A szorzózáras intel procikat is lehet valamennyire húzni, de akkora mértékben nem, hogy észre vedd a különbséget, tehát nem éri meg a procit kíntatni ;)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. dec. 15. 2:08
#4

Én is ezt kérdezném, csak i5-4460 lenne az alany. Lehet-e?

BReal
BReal
2015. dec. 15. 13:49

Oké, akkor ezt a jövőbeni ötletet el is vethetem. :) Amúgy szerintem azzal nincs baj, hogy úgy van megcsinálva, hogy a legolcsóbb megoldásokkal ne lehessen tuningolni, ahhoz kelljen egy valamivel drágább lap.

BReal
BReal
2015. dec. 15. 0:10
#3

Abszolút amatőr kérdés (soha életemben nem tuningoltam CPU-t), úgyhogy előre is elnézést, ha hülyeséget kérdezek, de tudtommal az i5-4570-et is lehet valamennyire húzni, nem?

csabi02
csabi02
2015. dec. 14. 18:31
#2

nem azért,de idáig is lehetett őket,csak az alaplapoktól függött.

csabi02
csabi02
2015. dec. 15. 7:35

Igaz,nem olvastam el és úgy reagáltam,ami fatális hiba.

Elnézést.

TheRealTsL
TheRealTsL
2015. dec. 14. 16:48
#1

Jól hangzik... amíg az Intel kötelezővé nem teszi a tiltását a BIOS-okban. Nekik nem túl jó üzlet, ha az olcsóbb non-K processzorok ugyanazt tudják, mint a K-k.

Vissza az oldal tetejére