TRÜKKEL SARKALLJÁK MAGASABB TELJESÍTMÉNYRE A RYZEN CPU-KAT AZ ALAPLAPGYÁRTÓK?

A jelek szerint ez a helyzet, a HWInfo legújabb kiadásával pedig azt is meg lehet nézni, mekkora az eltérés a gyári értékekhez képest.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. jún. 10. 9:45
Trükkel sarkallják magasabb teljesítményre a RYZEN CPU-kat az alaplapgyártók?

A HWInfo legfrissebb kiadásában egy hasznos új funkció jelent meg, amely elárulja, hány százalékkal tér el az adott alaplap a referencia beállításoktól annak érdekében, hogy az adott RYZEN processzor még magasabb teljesítményt nyújthasson, de ezt a gyárilag elvárhatónál magasabb hőtermelés és fogyasztás mellett teszi, hála a trükknek. A RYZEN processzorok esetében az adott központi egység a VRM áramkör referencia értékei alapján „tudja”, mekkora fogyasztás mellett üzemel éppen, így a referencia érték pontossága kritikus fontosságú.

Ezt egyes alaplapgyártók is tudják, valamint azt is, hogy a referencia érték manipulálásával extra teljesítmény hozható ki az adott rendszerből, így a gyártó alaplapja jobb fényben tűnhet fel a tesztekben. Hasonlót az Intel térfelén is csinálnak a partnerek, de azzal a különbséggel, hogy ott az Intel egyetértésével, sőt biztatásával történik a teljesítménylimitek magasabbra állítása, ezzel az egyes alaplapokat különböző teljesítményszintre lehet pozícionálni, viszont a beállítások nem gyakorolnak negatív hatást a processzor élettartamára a jótállási időn belül. Ezzel szemben az AMD-nél a HWInfo egyik szakértő felhasználója, The Stilt szerint – aki tuningos körökben ismert és elismert névnek számít – nincs bátorítás ennek használatára, sőt, azokat a partnereket, akiket rajtakapnak efféle trükközésen, nyomás alá helyezik, hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal.

Galéria megnyitása

A trükk lényegében az, hogy a VRM a speciálisan testreszabott AGESA referencia értékeknek köszönhetően azt jelenti a processzornak, hogy az például feleannyit fogyaszt, mint valójában, így a CPU az eredeti teljesítménylimit kétszerese mellett dolgozhat, ami jótékony hatás gyakorolhat a teljesítményre, ugyanakkor növeli a hőtermelést és a fogyasztást, valamint csökkentheti a processzor élettartamát is a gyári beállítások melletti várakozásokhoz képest. A trükk ráadásul azért is problémás, mert a felhasználó lényegében nem is veszi észre, hogy a rendszer a gyári specifikációkon kívül üzemel, így nem is nagyon tud ellene tenni semmit.

A HWInfo új kiadásában megjelent egy CPU Power Reporting Deviation nevű sor, amely megmutatja, a referenciához képest mekkora az eltérés az adott alaplap esetében. Ennek az értéknek 95 és 105% között kéne lennie, ez ugyanis a normál működés, ám esetenként ettől jelentősen eltérő értékek is mérhetőek.

Az ellenőrzést a készítők szerint több szálú terhelést jelentő alkalmazás futtatásával, teljes terhelés mellett érdemes elvégezni – ilyen például a CineBench R20 –, az üresjáratban és alacsony terhelésnél mutatott adatokkal nem kell foglalkozni.

Az esetet érdemes lesz kivizsgálni néhány teszttel, azok ugyanis megmutathatják, mely gyártók mely modelljei mennyire térnek el a referencia értékektől. Az alaplapgyártók közül legalább két nagy partnernél már sikerült tetten érni a trükköt, ám a vállalatok egyelőre nem reagáltak a megkeresésekre, valamint még az AMD sem adott ki közleményt a témában. Mivel az ügy viszonylag friss, így az elkövetkező hetek folyamán egészen biztosan tisztul majd a kép.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
dzola23
dzola23
2020. jún. 17. 9:11
#13

Sziasztok!

MSI x470 Gaming Pro Max, Ryzen 7 3700X 107-107,5 között volt nekem!
Üdv,

Imasundaj
Imasundaj
2020. jún. 11. 11:34
#12

Nem.

Az alaplap közöl rossz adatokat a szoftverrel. De a CPU tényleges fogyasztása rendben van. Természetesen az alaplapgyártók trükközhetnek kicsit pár wattal, hogy az ő termékük jobbnak tünjön, de ez nem annyira számottevő, hogy kinyírja a CPU-t.

Intel oldalon ettől durvább a helyzet. Amikor az alaplap kiiktatja a turbó időkorlátját. Ami egy 10900K esetében kb dupla fogyasztást eredményez. És ez az alapbeállítás. Ahoz hogy "gyári" beállításokkal menjen a proci, be kell lépni a BIOS-ba, és kikapcsolni a funkciót.

Imasundaj
Imasundaj
2020. jún. 11. 13:51

@developer
Így van. Opcionálisan ki lehet kapcsolni. MCE-nek hívják. Multi core enhancement. Amennyiben engedélyezve van, a turbo időkorlátja megszünik.

Bizonyos alaplapoknál az MCE gyárilag be van kapcsolva.

tomchee
tomchee
2020. jún. 11. 2:04
#11

Ebben nem is az a gáz, hogy az alaplap gyártók a user beleegyezése nélkül húzzák meg a procit, hisz ahogy elnézem viszonylag ártalmatlan OCról van szó, hanem, hogy fals adatokat reportol az alaplap a rendszer felé. Azért remélem az AMD keményen oda lép nekik, hogy el menjen kedvük az ilyenektől egy életre...

tomchee
tomchee
2020. jún. 11. 19:05

@developer jaa nem fért bele a több feszültség a csak 16 MB os ROM ba... :D facepalm

tomchee
tomchee
2020. jún. 10. 20:05
#10

Fixáljatok már meg az oldalt! Még mindig eltűnnek a hsz ek!

Saabtroll95
Saabtroll95
2020. jún. 10. 18:29
#9

X470 Aorus Ultra Gaming, Ryzen 2600, CineBench R20 alatt nézve kicsivel 105% fölött volt mindig az érték, de amíg ilyen értékeket hoz tuning nélkül addig nem a "deviancia" számít szerintem. Nem az a 107% körüli érték hoz 3,9 GHz helyett 4,3-at. Igaz, kis 120-as AIO vízhűtés van a processzoron.

https://www.3dmark.com/nr/251493

https://www.3dmark.com/spy/11794888

https://www.3dmark.com/pcie/73139

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. jún. 10. 18:25
#8

Ez lehez a oka a meglehetősen gyakori "Ryzen stutter" hibáknak. A neten elég sok a sikertelen hibakeresés miatt dühös user, akik a procit szidalmazzák pedig az alaplap húzza túl az eleve határon járatott szilikont.

gabushi
gabushi
2020. jún. 10. 13:28
#7

asus lapok amilyen feszülstégértékeket adnak alapból ryzen cpuknak (belépő lapjaik kívételével mindnél tapasztaltam, hogy simán túlfeleszelik a cpu-t, úgy kell "visszafogni őket" normális tunninghoz mert úgy szétfűtik magukat, hogy utóbbi limitálja az elérhető teljesítményt)... meglepődnék ha nem csalnának így...

Geravor
Geravor
2020. jún. 11. 1:51

@gabushi

True. Nekem egy asus b350 prime lapom van, és csak pislogtam hogy milyen elvetemült feszültségértékek vannak megadva az asus által a default profilokban. Az 1600x-em mellett az OC profil 1, 4 V volt fölötti értékkel akarja megkínálni a szerencsétlen zen 1 magokat. Normálisak ezek?

De még a stock feszt is indokolatlanul magasnak tartom. 1.375 környékén akarja tartani magától, ehhez képest nekem 1.28 V-ra alulfeszelve is simán tartja a gyári órajeleket.

GIORGIONE76
GIORGIONE76
2020. jún. 10. 12:35
#6

Csak az új "béta" hwinfo tudja! a simában ne keresgéljétek! az msi x470 pro carbon nem csal (97-103%)

Szabina2019
Szabina2019
2020. jún. 10. 12:57

@GIORGIONE76 Azzal probaltam, nem jelenik meg.

d.v.d
d.v.d
2020. jún. 10. 12:02
#5

Lehet, hogy naív vagyok, de ha a biosban default értékre állítok mindent, akkor is ugyanúgy tekeri, mintha "tuning" profilra tenném? Így nem látom értelmét, de ha tuningolni szeretném, akkor azt várom el tőle, hogy meghajtsa, mint állat :) Nincs más hátra, ki kell deríteni...

Szabina2019
Szabina2019
2020. jún. 10. 11:53
#4

Az elso generacios Ryzeneknel meg sem jelenik a CPU Power Reporting Deviation adat, de lehet az alaplap hibaja.

Terror
Terror
2020. jún. 10. 10:31
#2

A Gigabyte alaplapom szemrebbenés nélkül belövi az egyszálas max. turbót az összes szálra, szóval az ilyen trükkök általánosak az alaplapgyártók között. És végül is ez nem is baj, kapunk egy kis extra kakót mindenféle mókolás nélkül. Ezzel rosszul maximum az járhat, aki a budget lapjával, ami nem trükközik, nem éri el azt a teljesítményt, amit a tesztekben lát.

Balucsek
Balucsek
2020. jún. 10. 12:32

@Terror  Valószínű tényleg nem kéne nagyobb gondnak lenni belőle. Főleg amíg a hűtés is bírja, de valószínű úgyis throttling lesz a vége ha mégse. Max akkor tudok gondokat elképzelni ha az Intel Haswell-hez hasonlóan itt is van CPU-ba integrált VRM, mert ez esetben nem biztos, hogy ilyen jellegű fals adatokkal is ki tesztelték a procit. Bár a ZEN-ekről ilyesmi nem rémlik, bár ez nem zárja ki, hogy még picit finomít a kapott feszültségen.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. jún. 10. 9:58
#1

Asrock ezzel emeli pár nem K-s intel alapfrekijét is, ha az user akarja. https://www.asrock.com/microsite/2020BFB/

Vissza az oldal tetejére