Friss iparági forrás szerint a Samsung három képalkotóval fogja felvértezni az a jövőre érkező csúcsgépeit, ráadásul ez a pletyka már nem először merül fel. Ezúttal a sokszor megbízhatónak bizonyult ETNews beszélt arról, hogy a Galaxy S10 és az S10+ egészen komplex kamerarendszerrel lehet majd ellátva.

A dél-koreai hírügynökség úgy értesült, hogy a Samsung szakemberei minden körülményekhez jól alkalmazkodóvá tehetik majd a Galaxy S9 és S9+ utódját. Állítólag lesz a hagyományos kamera mellett egy olyan egység, aminek különösen nagy lesz a látószöge, valamint egy olyan is, ami teleoptikával lesz megtoldva. A normál főkamera szerepében továbbra is egy 12 megapixeles szenzorra épülő képalkotó találhatja majd magát, az ultraszéles-látószögű az LG G7 mintájára 16 MPixeles érzékelővel lehet megtoldva, a zoomolást lehetővé tevő megoldás pedig 13 megapixellel szolgálhat.

Érdekesség továbbá, hogy az ETNews már arról beszél, hogy nemcsak a Galaxy S10 páros, hanem a Galaxy A-széria később érkező tagjainál is felütheti a fejét a triplakamerás felállás. A megfizethetőbb Samsung okostelefonnál állítólag egy 32 megapixeles főkamera lesz bevetve, ami mellett egy 8 és egy 5 megapixeles segéd bukkanhat fel. Ebben az esetben arról nincs szó, hogy a lencserendszerek milyenek lehetnek. Az elemzők szerint jövőre az értékesítésre kerülő okostelefonoknak már a 10 százaléka triplakamerás lesz, ami jelenleg még nagyon erős becslésnek hangzik, de nem a Samsung az egyedüli, kinek kapcsán az a hír járja, hogy ilyen konstrukción dolgozik. Akár az LG és mások mellett az Apple is háromkamerás rendszerhez nyúlhat.

A Galaxy S10-hez visszakanyarodva, még olyan információkat is hallani lehet, hogy az SGS10 és az SGS10+ mellett jön majd egy Lite modell, ami szerényebb képességekkel rendelkezik majd, de hasonló kialakítású lehet, mint a csúcsmodellek. Ez a felállás a Samsungnál nem megszokott, de más gyártók sikerrel alkalmazzák, a Huawei például a P20 Lite-ból rengeteget ad el annak ellenére, hogy egyáltalán nem acélos megoldás a rendszerchip szintjén. Végül még egy gyengébb lábakon álló pletyka szintén a Galaxy S10 neve mellett, hogy már duálkamera lehet a frontján, szóval összesen akár öt képalkotóval lehet felvértezve ez a készülék.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére