Az elmúlt hetekben több alkalommal is pletykák kaptak szárnyra a Huawei P-széria tagjai kapcsán, ezeket a híreszteléseket fogjuk az alábbiakban megvizsgálni. Ha minden igaznak bizonyul, akkor komoly változásokkal számolhatnak majd a vásárlók tavasszal.

Egy izraeli Huawei partner révén napvilágot látott dokumentum arról tanúskodik, hogy a gyártó az idei év első felében több felsőkategóriás készülékkel is elő fog rukkolni. Legalább kettő friss Honor modellel kell számolni, valamint minimum három P-szériás okostelefon bukkan majd fel a Huawei márkaneve alatt. Az Electra Communication prezentációjában nem szerepelnek az egyes készülékek pontos jelölései, de azért ezekről is szó esik. A legérdekesebb dolog, hogy a Huawei eddig a „P” jelölésű eszközök számozását egyesével emelte, ez alapján pedig a P10 generáció utódja a P11 néven futhatna, de most úgy fest, hogy változás jön. Idén a Huawei P20 és testvérei kerülhetnek reflektorfénybe az elmondások szerint. A napvilágot látott útiterv más érdekességgel nem igazán szolgál. Az év második felében is legalább két új Honor modell jöhet, a negyedik negyedévben pedig pályára léphetnek az új Mate termékek, ahogy az az elmúlt években is jellemző volt.

A neveknél sokkal érdekesebb, hogy a P20 család tagjai állítólag olyan kamerarendszerrel jöhetnek, ami jóformán példátlan. Kiszivárgott vázlatok három különböző P20 modellt vetítenek előre a felsőkategóriás termékvonalon; és az összes eszköz hátoldalán három kamera sorakozhat egymás mellett. Számítani lehet a P20-ra és a P20 Plusra, a legfrissebb hírek pedig már egy P20 Próról is említést tesznek – meg persze jöhet egy P20 Lite is, de az már szerényebb képességekkel.

A Huawei P20 és a P20 Plus előre láthatólag nagyon hasonló felépítéssel bír majd, mindössze annyi lehet ezek között a döntő különbség, hogy a pluszosított modell minden bizonnyal nagyobb képátlóval rendelkezik majd. A méretekről nem esik szó, de szinte biztos, hogy az utóbbi készülék már legalább 6 hüvelykes lesz. Ezeknek a készülékeknek még az ujjlenyomat-olvasós nyomógombnak is helyet szorít a vékony kávás előlapon a Huawei, ami pozitívum, de ez annyiban nem meglepő, mert hasonló kialakítású a Mate 10 és a Honor View 10 (V10) is. A tervezők a skiccek alapján a P20 kameráját horizontálisan rendezhetik el, a P20 Plusnál pedig már vertikálisan jelenthetnek meg az egységek. És mi a helyzet a P20 Próval? Ez az okostelefon a vázlatából kiindulva az iPhone X-hez hasonló megjelenéssel bír, és itt nem csak arra kell gondolni, hogy alul szinte egyáltalán nincs keret, hanem a sokak ellenszenvét kiváltó „félsziget” is megfigyelhető rajta. (A P20 Prónál nem kell búcsút mondani az ujjlenyomat-olvasónak, csupán átkerül a hátlapra ez a biometrikus szenzor.)

Galéria megnyitása

A Huawei igazán jó kamerarendszereket hozott létre a duálkamerás éra kezdete óta, és reményeink szerint a triplakamerás felállással sem nyúlna mellé a vállalat, ha beigazolódik ez a pletyka. A kínaiak terveiről semmilyen konkrét információval nem rendelkezünk, de az eddigiekből kiindulva a Huawei szakemberei minden bizonnyal az extra részletek megörökítésére képes monokróm kamerát megtartva küldhetnek bevetésre egy zoomolásra alkalmas egységet is. Szóba jöhetne még a nagylátószögű megoldás felhasználása is, de erre viszonylag kicsi esélyt látunk, ugyanis ez nem különösebben népszerű opció eddig – bár az előnye tagadhatatlanul megvan annak is.

A Huawei előre láthatólag legkorábban a Mobile World Congress 2018 keretében mutathatja be hivatalosan az új P-széria tagjait, de valószínűleg addig még hallunk majd felőlük.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2018. jan. 5. 3:11
#4

ezeket a tervezőket mostanság honnan kukázzák? ez is x is meg még 1-2

lkonyves
lkonyves
2018. jan. 4. 10:22
#2

Kicsit olyan Gillette penge feelingem van. :)

Zotya21
Zotya21
2018. jan. 4. 9:55
#1

pár év mulva lesz rajt 18 kamera

10mm 35mm 50mm 85mm 135mm 200mm 300mm 500mm 600mm

és mind mellé még egy monokróm :D

ChoSimba
ChoSimba
2018. jan. 4. 10:34

Pont ezt akartam linkelni, hogy milyen amatőr a 3 kamera :)

Vissza az oldal tetejére