Egy ideje már tudjuk, hogy a Naughty Dog szeretne filmet az Uncharted és a The Last of Us alapján, ezekről azonban egyelőre semmilyen nem információ nem ismert, és a belsős források szerint egyik projekt sem halad jól. Éppen ezért örömteli, hogy a DICE Summit 2018 alkalmával Neil Druckmann, a Naughty Dog kreatív igazgatója mindkettőről beszélt egy kicsit.

Az Uncharted-film rendezője Shawn Levy lesz (Vasököl, Érkezés), aki Druckmann szerint pontosan érti, hogy mi lenne a célja a filmnek. Ő javasolta például, hogy ne a játékok sztorija alapján készüljön, hiszen azt a játékok már a lehető legjobban elmesélték, ráadásul kifejezetten filmszerű módon, így egy tényleges film ezekből redundáns lenne.

Éppen ezért Levy ötletére az Uncharted-film egy előzmény sztori lesz, egy jóval fiatalabb Nathan Drake-kel a főszerepben. Ráadásul ez hozzá is tehet a játékok történetéhez, megmagyarázhat dolgokat.

A The Last of Us esetében azonban más a helyzet. Ez ugyanis egy az egyben a játék történetét ülteti át filmre, és a forgatókönyv megírásában maga Druckmann is aktívan részt vett. Viszont megbánta, és most már inkább azt szeretné, ha sosem készülne el: "Egy egy közvetlen adaptáció, viszont most már, hogy a forgatókönyv kész, és visszatekintek rá, inkább abban bízom, hogy nem fogják megcsinálni" - mondta.

Hogy pontosan kik és mikor csinálják, arról nem esett szó: egyelőre rendezőt, szereplőket, és stúdiót sem jelentettek be a projekt mögé. Mindenesetre Druckmann azt szeretné, ha valaha tényleg készül film a The Last of Us alapján, akkor inkább egy másik sztorit meséljen ugyanabban a világban.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére