TOVÁBBRA IS KÉPTELEN A SAMSUNG MELLÉ VERSENYKÉPES KIJELZŐGYÁRTÓT TALÁLNI AZ APPLE

Amióta megjelent az iPhone X, szinte csak a Samsung gyártja az OLED paneleket a cégnek, és úgy fest, most sem lesz ez másként.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. aug. 31. 16:15
Továbbra is képtelen a Samsung mellé versenyképes kijelzőgyártót találni az Apple

Az Apple szó szerint dollármilliárdokat fektetett már abba, hogy serkentse a versenyt az okostelefonokba szánt AMOLED képernyők gyártása terén, de nagyon úgy fest, hogy hiábavaló a próbálkozása. A DSCC (Display Supply Chain Consultants) munkatársa, Ross Young arról számolt be, hogy az ellátási lánc domináns szereplője továbbra is a Samsung lesz.

A Samsung Display volt az, aki elősként képes volt az Apple számára elfogadható minőségű és mennyiségű OLED kijelzőt gyártani az iPhone-ok számára. Viszont a vállalat számára fájó pont volt az, hogy egyetlen beszállítóra kellett támaszkodnia. Hiszen így a Samsung Display vastagabban árazhat ezeket a komponenseket. Sok idő telt el az iPhone X megjelenése óta, de most úgy tűnik, hogy az Apple-nek ezen a téren továbbra sem igazán sikerül áttörést elérnie.

Ross Young elmondása alapján az iPhone 14 esetében az Apple a képernyők 82 százalékát fogja a Samsungtól beszerezni.

A Samsung Display mellett a másik dél-koreai óriás, az LG Display vesz még részt az ellátási láncban, és ezek mellett még a kínai BOE gyárt megjelenítőket az Apple következő generációs okostelefonjaiba. Már harmadik éve látjuk nagyjából ugyanezt a helyzetet. Eleinte ugyebár csak a Samsung gyártott AMOLED képernyőt az iPhone-okba, majd jött az LG, ezt követően pedig a BOE. Ez a trió szilárdan kitart, ami önmagában megfelelő lenne az Apple-nek, de az arányokkal nagy a baj.

Galéria megnyitása

Az LG Display mindössze a képernyők 12 százalékát szállítja majd a megrendelési szerződések alapján, a BOE pedig még ennek a csekély mennyiségnek is csak a felét, mindössze 6 százalékot biztosíthat. Ráadásul az Apple már egyébként is túl engedékeny volt, ugyanis a BOE néhány hónapja megbukott a vállalat belső vizsgálatán, és egy ideig fel is lett függesztve a szerződése, de ez nem tartott sokáig. Ha jobb helyzetben lenne az Apple ezen a fronton, akkor talán meg is szakította volna a kapcsolatot a kínaiakkal, de ezt ilyen körülmények között nem igazán engedheti meg magának. Így sincs túl jó alkupozícióban a Samsunggal szemben, hát még, ha a partnerei tovább csökkennék.

Lényegében a korábbi kottából játszik tovább idén is az Apple, ugyanis Young információi szerint az iPhone 13 esetében a Samsung Display az iPhone-okba szükséges megjelenítők 83 százalékát biztosította. A BOE állítólag csak az iPhone 14-be kapott szállítási engedélyt, az iPhone 14 Pro modellek ellátási láncában nem vállalhat szerepet – talán éppen a korábbi kihágása miatt.

Galéria megnyitása

Egyébként az elmúlt években csak az LG Display fejlesztéseit több mint 1 milliárd dollárral támogatta meg az Apple, de úgy tűnik, hogy igazából ez a pénz nem igazán térül meg. Valamilyen oknál fogva továbbra sem igazán tudja az Apple azt elérni, hogy legalább az LG Display hasonló kapacitást tudjon elérni, mint a Samsung.

Azt is elmondta Ross Young, hogy a beszállítói lánc információi szerint legalább 34 millió iPhone 14 lesz készleten a szeptemberi rajtra, az összeszerelési tempó pedig folyamatosan növekedik. Júniusban indult be nagyobb volumen mellett az újdonságok gyártása. Év végéig pedig, ha minden jól megy, 90 millió iPhone 14 kerülhet legyártásra. A mobilok bemutatója szeptember 7-én lesz, és ha minden jól megy, akkor a forgalmazás is elindulhat a hónap közepén.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. aug. 31. 21:13
#1

Az új szerelem, 14 Pro Max. Mondjuk a Magyarországi elérhetősége még kérdéses, remélem minél hamarabb itt lesz.

Végülis mi több kell, hogy Iphone készülékre váltsak mint hogy maga Mr. Musk is ezt használ és lesz rá free Starlink.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. szept. 1. 10:21

@spdrfx Azt mondtam, hogy nekem is free lesz.

Vissza az oldal tetejére