TOVÁBBI ÁREMELKEDÉS VÁRHATÓ A DRAM SZEGMENSBEN – ÉRDEMES LEHET HAMARABB LETUDNI A MEMÓRIA-BŐVÍTÉST

A szerződéses árak további emelkedését követően a különböző piacokra szánt termékek árai is növekedésnek indulnak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. máj. 26. 6:08
További áremelkedés várható a DRAM szegmensben – Érdemes lehet hamarabb letudni a memória-bővítést

Erre a negyedévre elég komoly áremelkedéseket jósoltak az elemzők, ahogy azt korábbi hírünkben már megírtuk, ám a tendencia a következő negyedév folyamán is folytatódhat. A szerződéses árak terén további, várhatóan kétszámjegyű növekedés következhet be, ennek mértéke a DigiTimes beszámolója szerint 10% és 20% között helyezkedik majd el, azaz mindenképpen érezhető lesz.

A DRAM piacon már megindult az átállás a DDR5-ös memóriaszabványra, így egyre több ilyen chipet készítenek a gyártók, ami a DDR4-es memórialapkák termelésének csökkenéséhez vezet, ez pedig segít az árak emelkedésében. Ehhez jön még hozzá az a tény, hogy a hardverkomponensek iránti igények eléggé magasak, ami további drágulást eredményez, és a chiphiány sem segít abban, hogy az árak mérséklődjenek – éppen ellenkezőleg, az is hozzájárul a dráguláshoz.

A szerződéses árak emelkedése miatt a drágulás az egyes piaci szegmensekbe is leszivárog majd, így a memóriamodulok, a noteszgépek, illetve a DRAM lapkákat használó egyéb eszközök is drágulni fognak az elkövetkező időszakban. Mivel a szerződéses árakat rendszerint jó előre egyeztetik a partnerek és a gyártók, így egy esetleges áremelkedés csak később érezteti hatását a piacon, amikor a drágábban előállított lapkák végre elérhetővé válnak a kereskedelmi forgalomba szánt termékek formájában.

Az egyelőre nem világos, hogy az egyes termékkategóriák esetében mekkora drágulást okoz majd a DRAM lapkák árának növekedése, de egyes információk szerint a DIY piacon kapható DRAM csomagok esetében akár 25%-os áremelkedésre is lehet majd számítani, attól függően, milyen memóriakészletről is van szó.

Ezzel egy időben a NAND Flash szegmensben is tapasztalható áremelkedés: itt idén már legalább 10%-kal nőttek az árak, a Chia Coin körüli felhajtás hatására pedig még további áremelkedésre lehet számítani – az elemzők szerint további, akár 10%-ot is elérő drágulásra van kilátás. Utóbbi őrület a merevlemezárakat is megemelte már, plusz a memóriaárak emelkedésére is lehet némi hatása, hiszen a bányászrendszerek sokat profitálnak a nagy mennyiségű rendszermemóriából. A negatív kilátások alapján talán érdemes előbbre hozni a memória-bővítéssel és a tárhely-bővítéssel kapcsolatos beruházásokat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
SipiJani
SipiJani
2021. máj. 26. 10:40
#6

Nem kell parázni, én már ráéreztem az idők szavára. A napokban kezdtem el készíteni egy ps1 stílusú asset packot, a megcélzott texel density 64px/m. Amúgy redditet nézve egyre nagyobb divat lesz ez a stílus. Visszarepülünk szépen a 90-es évekbe.

Szefmester
Szefmester
2021. máj. 27. 11:15

@SipiJani Az egyik korai Ryzent tesztelték Linusék úgy hogy a Crysist futtatták software renderben. Igaz csak 720p meg alacsony részletesség, de futott.
Emlékszem mekkora álleejtés volt részemről amikor a Quake1-et feltolhattam 640*480ra d3d-ben a software renderről. :D

wildstorm
wildstorm
2021. máj. 26. 10:26
#5

A Tech ipar saját magát heréli. Az illetékesek meg szó nélkül nézik, mert lehet spekulálni a pénzzel. Viszont ha nem jön éles váltás 2-3 éven belül hatalmas gondok lesznek.
Lehet hashlimitert rakni a kártyákra, de amíg az csak egy adott coinra vonatkozik, semmi értelme.
Az Ethereum is azért szárnyal, mert a BC-t már nem lehet VGA-val bányászni. Ha ez bekövetkezne az Ethereumnál, akkor az emberek találnának maguknak egy új coint amit lehet VGA-val bányászni és kezdődik minden újra.

Dragon3k
Dragon3k
2021. máj. 26. 11:48

@Busterftw Úgy emlékszem már tavalyra ígérték, így kérdés meddig fog még csúszni.

Mark29
Mark29
2021. máj. 26. 10:25
#4

Ez már úgy tudom csak elképzelni, hogy reggelente bemennek és megpörgetik a szerencsekereket. Első körben a hardvert pörgetik ki, másodikban azt, hogy mire fogják az újabb 5-10%-ot.

Azzal járnánk a legjobban ha az egész ipar bedölne a francba, 1-2 évig nem lehetne kapni semmit de most sem lehet, talán utánna meggondolnák hová emelik az árakat.

kuruczroland
kuruczroland
2021. máj. 26. 10:03
#3

Tehát:
RAM árak mennek az egekbe
SSD/HDD árak mennek az egekbe
VGA-t venni már lehetetlen
Még a gépházakra és az alaplapokra várok meg arra hogy egy középkategóriás gép 2-3 millió forintba kerüljön.

Üveggömb elővesz: kb egy év múlva majd panaszkodnak a RAM/SSD/VGA gyártók hogy rossz eladásokat produkáltak meg jönnek a hírek arról hogy a PC ipar hanyatlik senki nem vesz PC alkatrészeket.

Dragon3k
Dragon3k
2021. máj. 26. 11:44

@kuruczroland A táp árak emelkedését kihagytad, pedig azok is drágultak az egyik időszakban.

thedeveloper
thedeveloper
2021. máj. 26. 7:44
#2

Mármint a DDR5 vásárlást hamarabb letudni? Ok..

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. máj. 26. 6:23
#1

A 486 DX 100 -> Pentium korszak után megint státusszimbólum lett a hardver.

Vissza az oldal tetejére