Az elképesztően jól kinéző. H.R. Giger által inspirált Scorn olyan régóta készül, hogy ideje átvenni, hogy mi is történt eddig. Amikor bejelentették, még működött a Steam Greenlight, ahol eredetileg két részletben jelent volna meg, de erre nem került sor. Az első felvételeket 2014-ben láthattuk a játékból, amire építkezve egy Kickstarter-kampányt is indítottak a szerbiai székhelyű fejlesztők, de ez nem volt sikeres.
Ennek ellenére a fejlesztés nem állt meg, és továbbra is két részletben tervezték a megjelenést. 2015-ben aztán egy privát befektetőtől kaptak pénzt, így fel tudták pörgetni a folyamatokat, majd 2017-ben ismét megpróbálkoztak egy Kickstarterrel, ahol már sikerült elérni a kitűzött 150 ezer eurós célt. Aztán évekig megint nem sok minden történt, amíg 2020-ban bejelentették, hogy a Scorn majd 2021-ben jelenik meg PC-re és Xbox Series-konzolokra, az előző generációt pedig kihagyják. Ezen a ponton valószínűleg újabb pénz állhatott a házhoz a Microsofttól a konzolexkluzivitásért, de ezzel kapcsolatban nincsenek konkrét információink.
Most azonban a fejlesztő Ebb Software bejelentette, hogy újabb csúszás következik, így a Scorn csak 2022-ben érkezhet legkorábban.
"A fejlesztési pokol kifejezést sokan dobálják, azonban ezt olyan projektekre kell használni, ahol menet közben megváltozott a játék alapja, vagy jelentősen növekedett a mérete a tervezetthez képest. Ez nem teljesen igaz a mi projektünkre, mi egyszerűen csak sok hibát vétettünk menet közben, és még fogunk is, hiszen egy tapasztalatlan csapat vagyunk. Amit 2018 közepéig csináltunk, annak a nagy részét átalakítottuk, a 90%-át pedig kidobtuk. A lényeg, hogy olyan legyen a végeredmény, ahogy azt mi elképzeltük, és nem akarjuk magunkat egy mesterséges megjelenési dátumhoz kötni. Ha nincs kész, akkor nincs kész. Miért akarna bárki is olyan játékkal játszani, ami a fejlesztői szerint nincs befejezve?" -
Ezen a ponton úgy látszik, kicsit elfogyott a készítők türelme, ugyanis a bejegyzésüket azzal zárják: "Ha ennyire zavar, hogy nem kommunikálunk eleget, akkor kérjétek vissza a pénzeteket és zárjuk le a dolgot" - közölték a Kickstarter-támogatókkal. Ezért nem sokkal később Ljubomir Perklar, a stúdió vezetője elnézést kért, és elmondta, hogy bármennyire fáradtak és frusztráltak a saját marhaságaik miatt, ezt nem a közönségen kellett volna levezetni.
Ezt követően egy újabb közleményt tettek közzé, amiben igyekeznek barátságosabb hangot megütni, és ebben közlik azt is, hogy a jövőben igyekeznek majd rendszeresebben kommunikálni, és felvesznek egy közösségi menedzsert is, aki jobban tud ezzel foglalkozni. Mindenesere Perklar elmondta, hogy a kis csapatuk a kezdeti 20 főről 56 fősre nőtt, és ugyan lassabban halad a fejlesztés, mint gondolták, de nagyon szépen haladnak.
Azt is megígérte, hogy mostantól kezdve havonta jelentkeznek majd új poszttal, amikben tájékoztatnak a fejlesztés helyzetéről, bemutatnak különböző dolgokat a játékból, kérdezz-feleleket tartanak, és bemutatják a stúdió alkalmazottait is. Az első ilyet decemberre ígérik, de azt is mondják, hogy a következő hónapokban már gyakrabban fognak tudni kiadni akár trailereket is.
































