A TrendForce elemzői legfrissebb előrejelzésükben végre viszonylag jobb hírt közöltek azzal kapcsolatban, milyen folyamatokra lehet számítani a NAND Flash memórialapkák szegmensében, már ami a lapkák szerződéses árait illeti. Az aktuális helyzet alapján úgy tűnik, hogy a szegmensben egy számjegyű növekedésre lesz kilátás az eMMC, a kliens SSD, valamint a 2D NAND (MLC) lapkák esetében, még annak ellenére is, hogy a COVID hatásai miatt szűkösebb a termelés az elvárhatónál, valamint az egyes szegmensek felől is magasabb kereslet mutatkozik.
A szerényebb áremelkedést produkáló szegmensek mellett sajnos olyan részlegek is vannak, amelyeknél nagyobb áremelkedésre lehet számítani: a 3D NAND Flash lapkák és az üzleti felhasználóknak szánt SSD meghajtókba és kártyákra szánt lapkák árai nagyobb mértékben emelkednek majd.A Chia körüli aktivitás még mindig rontja a piaci helyzetet a nagyobb adattároló kapacitással és nagyobb teljesítménnyel rendelkező SSD-k szegmensében, ez a folyamat pedig lényegében április közepe óta tart. De azért vannak már jelek arra vonatkozólag, hogy a Chia körüli kriptovaluta-bányász láz tovább enyhül majd, ugyanis egyre nehezebben tudnak profitot termelni az egyes Chia bányászok, ezáltal egyre többen fordulnak majd el ettől a kriptovalutától, már ami a bányászattal kapcsolatos tevékenységeket illeti.
Később problémát jelenthet a 3D NAND Flash lapkák árainak alakulásában az a tény, hogy Ázsiában ismét terjedni kezdet a COVID-19, ami ronthatja a kilátásokat, valamint a chiphiány is ott van még a háttérben, ez a két összetevő pedig akkor is velünk marad még egy ideig, ha a Chia körüli felhajtás jelentősen alábbhagy. Egyszóval egyelőre rejtély, hogy a negyedik negyedéves árak hogyan alakulnak majd.
































