TOVÁBB CSÚSZIK A HUAWEI MATE X, DE MÁR ÚJ CSÚCSVAS KERÜLHET ALÁ

Állítólag a Kirin 900 új generációját kaphatja meg a késéseknek "köszönhetően", és jobb lesz a kamerarendszere is.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2019. aug. 23. 8:21
Tovább csúszik a Huawei Mate X, de már új csúcsvas kerülhet alá

A Huawei és a Samsung szinte egyszerre jelentette be még az év elején a hajtogatható okostelefonját, és sajnos az is közös ezekben, hogy eddig még egyik vállalat sem tudta piacra dobni a kész terméket. A Samsung a legutóbbi információk alapján szeptemberben rajtoltathatja el a Galaxy Foldot, és bár eddig úgy tudtuk, hogy a Mate X is szeptemberben léphet a pályára, most úgy tűnik, hogy erre még tovább kell várni.

A hajtogatható megjelenítővel felvértezett Huawei készülék elvileg már csak novemberben kerülhet majd a boltok, szolgáltatók kínálatába. A kínaiak korábban azt hangsúlyozták, hogy szeretnék a lehető legmagasabb színvonalú terméket kínálni, és ennek jegyében belsős információk szerint például az anyaghasználattal még nemrégiben is kísérleteztek a tervezők. Próbáltak a Huawei szakemberei egy könnyebb alumíniumötvözetet felhasználni, de végül ezzel nem jártak sikerrel, és visszatértek az eredetileg alkalmazotthoz. Szeretett volna a cég faragni az egészen komoly, közel 300 grammos tömegen, de nem tudott megfelelő strapabíróságot biztosítani emellett. De a zsanér át lett kicsit alakítva, és a gombok is alacsonyabbak lettek. Továbbá a jelek szerint a folyamatos csúszást a mérnökök nem restek kihasználni egyéb tekintetben is, és egy frissebb hardveres alapot csempészhetnek az okostelefonba, vagy több kivitel is érkezhet belőle.

Galéria megnyitása

A Huawei Mate X a friss kiszivárgott információk szerint már a Kirin 990 rendszerchippel lesz szerelve, amiről most még hivatalosan nem sok konkrétumot lehet tudni, de az egészen biztos, hogy a teljesítményét tekintve előrelépést fog hozni az eredetileg alkalmazott Kirin 980 után. És mivel ez a korábbi pletykák alapján már tovább fejlesztett 7 nanométeres eljárással fog készülni, a hatékonyságát tekintve is jobban szerepelhet majd. A gyártó a Kirin 990 bemutatását szeptemberben ejtheti meg, talán az IFA-n fog ez a rendszerchip reflektorfénybe kerülni, és akkor mindent megtudhatunk róla. Az 5G támogatás itt valamilyen formán biztosan megoldott lesz, és ezt kapásból ki is használja majd a Mate X, ez ugyanis már 5G-vel is fel lesz vértezve.

Galéria megnyitása

Még a kamera tekintetében is lesz előrelépés, olyan módosításon esett át a fejlesztés alatt álló termék, aminek köszönhetően már nem a Mate 20 kamerarendszeréhez hasonló modullal rendelkezik, hanem inkább a P30-hoz állhat közelebb. Itt már nem egy RGB képi szenzor munkálkodik a fotók készítése közben, hanem egy RYYB egységről beszélhetünk, amit a Huawei a P30 esetében vett először használatba. Ez azért lényeges, mert az RYYB kialakítású szenzor több fény befogadására képes, és ezáltal soha nem látott mobilos fotók készítésére nyújt lehetőséget az esti órákban.

Galéria megnyitása

Reményeink szerint a Huawei ezúttal már tényleg piacra dobja az ultra-prémium termékét, ami eredetileg 2300 eurós ajánlott fogyasztói áron lett beharangozva. És ennyi csúszást követően bízunk benne, hogy nem lesz vele minőségi és más probléma, hiszen a fejlesztők bőven kapnak időt arra, hogy mindent megfelelően teszteljenek. A hivatalos hazai forgalmazás addig biztosan várat majd magára, amíg nem lesz az országban felhasználók számára elérhető 5G hálózat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
takos81
takos81
2019. aug. 24. 9:53
#3

Én megleszek nélküle.

norbee80
norbee80
2019. aug. 23. 19:55
#2

Nem. Ezt nem a piac igényli. Ki a francnak van igénye selejtre? Ezt bizony a gyártók erőltetik rá a piacra a nagy erőlködésükben, hogy minél több pénzt szedjenek ki a sok konzum idiótából.

axe
axe
2019. aug. 23. 22:58

@norbee80  "pénzt szedjenek ki a sok konzum idiótából" megválaszoltad magadnak, ezeknek az is mindegy ha előtte szétesik az egész, csak a legújabb alfa státuszu újdonság legyen benne

bogyo7272
bogyo7272
2019. aug. 23. 10:40
#1

Pedig hogy szapulták a Samsungot hogy bezzeg ő összehajtható készülékük megjelenési dátuma nem fog csúszni. Most meg sokadik alkalommal csak odéb odéb rakták a megjelenési dátumot. Egyik kutya másik eb

EpicTroll
EpicTroll
2019. aug. 23. 14:52

@bogyo7272  gyakorlatilag egy verseny vasn közöttük folyamatosan hogy kié lesz jobb, kinek lesz előbb. Ezért a sok selejt, és késés. 
Ezt a piac igényli, hogy semminek ne legyen ideje kiforrni magát.

Vissza az oldal tetejére