TORRENT-KATAKLIZMA KÖVETKEZHET JÖVŐ HÉTTŐL

Jövő héten veszi kezdetét a Pirate Bay üzemeltetőinek pere Stockholmban - ám ennek végkimenetelétől több függ, mint gondolná az ember. Ha ők elbuknak, a globális torrent-infrastruktúrát is magukkal ránthatják.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
2009. febr. 14. 15:19
Torrent-kataklizma következhet jövő héttől

Jövő héten veszi kezdetét a Pirate Bay üzemeltetőinek pere Stockholmban - ám ennek végkimenetelétől több függ, mint gondolná az ember. Ha ők elbuknak, a globális torrent-infrastruktúrát is magukkal ránthatják.

Galéria megnyitása

Vagy, kicsit enyhébben fogalmazva, legalábbis komoly gondokat okozhatnak. P2P-kutatók ugyanis megállapították, hogy a Pirate Bay nyolc szervere bonyolítja le a teljes internet valamennyi torrentjének 50%-ának track-elését. Ha tehát ezeket lekapcsolják, úgy a teljes forgalom nyomban áttevődik a soron következő legnagyobb trackerekre, jó eséllyel nyomban lebénítva őket - innentől pedig már egyértelmű a dominó-hatás.

Galéria megnyitása

No persze maga a BitTorrent protokoll, mint olyan, mindenképpen megmarad, és előbb vagy utóbb kétségkívül lesz, aki átvegye a Pirate Bay helyét, ha kell, és már dolgoznak az illetékesek a trackermentes torrentek fejlesztésén is. Egyelőre azonban a teljes torrent-ökoszisztéma sorsa egyetlen oldalon áll vagy bukik, és ez éppen az az oldal, amelynek az üzemeltetőit jövő héten perbe fogják.

Vízválasztóak lehetnek tehát a jövő heti események, érdemes lesz szemmel tartani őket - amire a svéd tévének köszönhetően bárkinek lehetősége is lesz, mivel a tárgyalást élőben fogják közvetíteni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

36 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
StevyXIX
StevyXIX
2009. febr. 15. 22:45
#36

Audio CD-k ára szerintem is irreális, ma már 4k alatt jön ki a legújabb mozifilmek 2DVD-s időnként még esetleg fém tokos változata, de ha csak natúr dupla DVD-s normál műanyag tokban, akkor akár 3k alatt is lehet a kezdő ára, ehhez képest zene CD-t nem nagyon találsz még 4k alatt se (persze most újabb zenékre gondolok, nem feltétlenül legújabbra, mert az ilyen általános árazás inkább). Játékok ára PC-re meg nagyon kedvező az utóbbi időben, néhány céget kivéve, kezdő ára a játékoknak 8-10k, de fél év alatt 4k vagy az alá is lemehet, szerintem ez elég jónak mondható, konzolon 16k platinumok meg 8k körül vannak, szóval PC-ek elég jó helyzetben vannak.

fecaa
fecaa
2009. febr. 15. 20:24
#35

Jah,persze,köszi!!

w4w3
w4w3
2009. febr. 15. 19:49
#34

fecaa: The Pirate Bay

StevyXIX
StevyXIX
2009. febr. 15. 19:41
#33

(leviske @ 2009 Feb 15, 11:16) StevyXIX: amit irtal az rendben van de ha megtörténik a szolgáltatoknal a korlatozgatas akkor semmi ertelme nemlesz otthonra pl 30/20as diginetet bekotni mert 100% hogy nem voipra fogom hasznalni vagy hd video streamhez... k?keményen torrentezésre van ekkora sávszél kitalálva vagy kisebb igenyu game szervernek. Ha korlatoznak akkor nemlesz értelme a dragabb netcsomagot választani mivel gyakorlatilag kihasználhatatlan a sebessége.a zene, film stb studiok meg elgondolkodhatnanak hogy mi mennyibe kerul akkor talan vasarolnanak is...Ami tetszik nekem az az iTunes rendszere ahogy megy kivalasztok egy szamot es nemkell a teljes albumot megvennem a ha tudom hogy pl 16 szambol csak 1 tetszik ami sajnalatos hogy kishazankban sajna ez a funkcio nem mukodik hiaba ad meg az ember valos bankartya adatokat rgisztráláskor.Vki irta hogy a sorozatokat szed torrentrol amik kulfoldon mennek pl eleg sok sorozat megy mostanaban amik elegge nezettek és nemnagyon foghato kabeltvn kishazankban...megy pl a Heroes S3, Prison Break S4, House MD S5, Knight Rider 2008, Supernatural stb folxtathatnam meg jopar sorozattal amire nalunk tobb mint 1 evet kell varni mire leadjak tvben. Enis rengeteg sorozatot szedek torrentrol nem csak az illegalisab terjesztett tartalmakat.Mellesleg ezt normalisabban is meglehetne oldani nem kell azonnal pereskedni eleg lenne beszelni a tulajjal hogy bocs de ezeket a tartalmakat ha felrakjak pls szurjetek ki.nCore-on (remélem nem kell részletezni magyarorszag egyik legnagyobb bittorrent trackere) lehet irni nekik hogy ezt meg azt ha felteszik pls toroljtek es lass csodat mukodik nem anyazos stilusba szolnak hozzájuk hogy vakarjtok l vagy ratokeresztem a....... Normalis emberi hangnemben kérik meg ?ket és nincs semmi problema es nemkell szenvedni a perekkel.Valoszinu hogy ez TBP-n is megoldato lenne aki reklamal annak a tartalmat kiszurni...Igen is meg nem is. A netes adatforgalom jó részét a torrentezés teszi ki, ez nem vitás, de nem ez az egyetlen dolog amiben kihasználható egy ekkora sávszélesség, pl online HD filmek nézése (mondjuk ilyen internetes film kölcsönz?, van is ilyen Magyarországon) ehhez pl még ez a net is kevés, ha nem akarsz el?re letölteni a filmb?l, hanem a letöltéssel egy id?ben nézni is szeretnéd. Tovább lehet menni a játékok irányába, a Steam felé pl, interneten megveszed és letöltöd, persze ez is id?szakos tevékenység, de bármikor újra letöltheted ha le is törölted,így nem kell tárolgatnod sok játékot a merevlemezen, hanem elég csak azokat amikkel éppen játszol, persze itt se olyan nagyon lényeges, hogy ilyen 30mbites neted legyen. Kapásból ennyi jutott eszembe, de biztos lehetne még más felhasználást is keresni.Az meg tény önmagában a torrent egy nagyon jó és hasznos dolog, jó pár pozitív példát fel is hoztatok már, evvel nincs is baj.

fecaa
fecaa
2009. febr. 15. 17:50
#32

Sztem meg aki ilyen gyors netet szolgáltat nevetséges áron(Dygy),annak egyrészt az a célja,h. kiszorítson minden szolgáltatót maga körül és rászoktassa ezeket az előfizető embereket,h. töltögessenek,még ha ennek az is az ára,h. összeveszik a Dygy jogvédőkkel; vagy éppen lefizet pár jogvédő szervezetet,a többi szolgáltató kihullik,ha már elterjeszkedett mindenhova,monopóliuma lesz,és rászoktatta az ügyfeleit a töltögetésre,akik ezután már megszokásból,ill. a vágy kényszere miatt is kifizetik,ha árat emel,továbbá nem lesz más választásuk.

Másrészt aki töltögetés miatt fizet a netért,akkor később nem fog majd netet fizetni,rosszabb helyeken 10E a net,nos ennyi fog ügyfelenként kicsúszni a szolgáltató zsebéből,ha szövetkezik a töltögetők ellen;az meg törvényellenes h. meglesse a folyó tartalmait mindenkinek.

E lefülelt emberek nem vesznek több 10E ft-os vincsiket se,ja és az áramszolgáltatók zsebéből is kivesznek a jogvédők.

Itt arról lehet szó,kinek van több pénze,annak az érdeke fog győzni,és neki lesz még több pénze.Pénz ugyanis csak pénzből lehet csinálni-ez triviális;egy struccnak se lesz oroszlán kölyke. :)

Biztos vmit nem vettem észre,de vki leírná legyen szíves,mi az a TBP??

Insignia
Insignia
2009. febr. 15. 12:38
#31

StevyXIX: amit irtal az rendben van de ha megtörténik a szolgáltatoknal a korlatozgatas akkor semmi ertelme nemlesz otthonra pl 30/20as diginetet bekotni mert 100% hogy nem voipra fogom hasznalni vagy hd video streamhez... kőkeményen torrentezésre van ekkora sávszél kitalálva vagy kisebb igenyu game szervernek. Ha korlatoznak akkor nemlesz értelme a dragabb netcsomagot választani mivel gyakorlatilag kihasználhatatlan a sebessége.

a zene, film stb studiok meg elgondolkodhatnanak hogy mi mennyibe kerul akkor talan vasarolnanak is...

Ami tetszik nekem az az iTunes rendszere ahogy megy kivalasztok egy szamot es nemkell a teljes albumot megvennem a ha tudom hogy pl 16 szambol csak 1 tetszik ami sajnalatos hogy kishazankban sajna ez a funkcio nem mukodik hiaba ad meg az ember valos bankartya adatokat rgisztráláskor.

Vki irta hogy a sorozatokat szed torrentrol amik kulfoldon mennek pl eleg sok sorozat megy mostanaban amik elegge nezettek és nemnagyon foghato kabeltvn kishazankban...

megy pl a Heroes S3, Prison Break S4, House MD S5, Knight Rider 2008, Supernatural stb folxtathatnam meg jopar sorozattal amire nalunk tobb mint 1 evet kell varni mire leadjak tvben. Enis rengeteg sorozatot szedek torrentrol nem csak az illegalisab terjesztett tartalmakat.

Mellesleg ezt normalisabban is meglehetne oldani nem kell azonnal pereskedni eleg lenne beszelni a tulajjal hogy bocs de ezeket a tartalmakat ha felrakjak pls szurjetek ki.

nCore-on (remélem nem kell részletezni magyarorszag egyik legnagyobb bittorrent trackere) lehet irni nekik hogy ezt meg azt ha felteszik pls toroljtek es lass csodat mukodik nem anyazos stilusba szolnak hozzajuk hogy vakarjtok l vagy ratokeresztem a....... Normalis emberi hangnemben kérik meg őket és nincs semmi problema es nemkell szenvedni a perekkel.

Valoszinu hogy ez TBP-n is megoldato lenne aki reklamal annak a tartalmat kiszurni...

Gekko
Gekko
2009. febr. 15. 12:27
#30

leviske: abban azért megegyezhetünk, hogy nem 1-1 DVD, játék, stb miatt áll a bál, szerintem.

A Photoshop pont nem érdekes, az Adobe nem is görcsöl annyit, ui. őt a "Pistike othon fotosopol" nem érdekli, nem úgy a játékgyártókat, média cégeket.

Amúgy nem a torrent a lopás, hanem ha jogvédett tartalmat használsz jogdíj megfizetése nélkül. És mondom, nem a balfék és sokszor kapzsi jogvédőket védem (ilyen az artisjus matrica), csak kezeljük helyén a dolgokat.

1 dolog a warez, másik dolog a balfék média cégek.

És igen, nem lehet megállítani a digitális terjesztést, és igen, új üzleti modellek kellenek. Csakhogy egyszerűbbnek tűnik védeni a régi rendszert, mint újat kidolgozni. Amúgy már bánják a média cégek, hogy az egyszerűbb utat választották:-)

Szvsz valahol a kettő között lesz a megoldás: korrekt üzleti modellek már körvonalazódnak, és ezzel együtt sokkal hatékonyabb jogvédő megoldások is látszanak (ISP-k tartalom és forgalom szűrése).

Ashtm
Ashtm
2009. febr. 15. 11:56
#29

Csak magánvélemény, de

Azt mondják, hogy a torrent lopás. Amikor megveszel egy DVD lemez ott virít rajta az Artisjusos címke, "merthogy jogvédett adatot is lehet rajta tárolni, és beszedjük így a jogdíjat" felkiáltással levesznek némi zsével ( említhettem volna memóriakártyát vagy egyéb eszközt is ).

De, ha te nem fogsz rajta ilyen adatot tárolni, akkor téged is megloptak nem?

Ha meg igen, akkor kipengetted a jogdíjat és kész.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2009. febr. 15. 11:16
#28

Gekko: Ebben nem értek egyet. Szerintem a warezoló emberek többsége egy-egy elégedetlen vásárlónak tekinthető. Nehezen hiszem el, hogy annak, akinek van pénze netre, annak ne lenne egy 10k körüli szoftver, vagy egy 5k körüli album megvételére.Aki mondjuk Photoshop-ot tölt le, azt elhiszem, hogy nincs rá pénze, bár már azokat is lehet kapni olcsóbban, ha van a családban egy diák.

Gekko
Gekko
2009. febr. 15. 10:44
#27

Persze-persze, és én sem azt mondom, h soha nem töltöttem le illegális tartalmat, csak arra akartam rávilágítani, hogy a tulajdonosok végül is jogosan görcsölnek...És igen, szerintem is zömében bénán teszik, de attól még a szándékuk jogos.Ja, és nem kell úgy csinálni, mintha a warez az valami polgári elégedetlenség, netán antiglobalizációs forradalom lenne. A warez, az kérem szépen, szimpla gazdasági indíttatású jogszerűtlen cselekedet, van ahol egyenesen bűncselekmény. Nincs lóvéd megvenni, hát elveszed. És az, hogy amit elveszel, végül is <mod>, az senkit nem érdekel!Uff.G.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2009. febr. 15. 0:12
#26

Gekko: Azért általánosítani nem kell. Én valószínű, hogy szoftverfejlesztő leszek (mert az orvosi egyre kevésbé reális), tehát maximálisan egyetértek a jogvédőkkel, de sok esetben azok is túlzásba esnek. Pl: Zeneletöltés. Miután megveszem azt a szerencsétlen zenét, letöltöm... had hallgassam már azon a készüléken, amin akarom, akkor és addig amíg akarom.

Gekko
Gekko
2009. febr. 14. 22:51
#25

Furcsán nézitek Ti a világot:)Azért mert <mod> egy játék, film, zene, attól nem lehet ellopni. BTW, ha <mod>, miért töltitek????Ok, rendben, van a warez, klassz dolog, de ne hogy már megsértődj, ha a károsult védekezik! Azért Ő nem idióta, gonosz, stb...Csak hogy egyértelmű legyen, a gyengébbek kedvéért: ha valaki ír egy programot (ami a hsz-ek alapján a zömmel nem fordulhat elő), azt azért teszi, hogy pénzt keressen vele. Mert van rezsije, családja, terve, egyszóval, élete. Ha alkalmazottként teszi, a helyzet ua.Aztán, ha ezt okosba ellopják tőle, és azt jól elkezdik lopottan terjeszteni, hát kiakad, és minden lehetséges módon védekezik, tiltakozik.Értve? Ergo, nem kell hőbörögni! Áhhh...

StevyXIX
StevyXIX
2009. febr. 14. 21:58
#24

Nem olvastam végig a topikot, csak az előttem szólóra reagálnék (mtrx220)Itt szerzői jogsértésről van szó, avval , hogy te letöltesz nem freeware programokat, filmeket, játékokat amik szintén nem ingyenesek, a szellemi tulajdon gazdáját sérted meg ezzel, mivel ha megveszed ezeket, te megváltod ennek a használatát. Így természetesen bevételtől esnek el az ezt forgalmazók és ez fáj nekik.Ez a hivatalos verzió, ez fáj nekik leginkább. Torrent pedig elég speciális helyzetben van, hiszen a torrent szerveren semmi illegálisat nem lehet megtalálni, ez benne a pláne, hisze így teljesen törvényesen működik, nem lehet belekötni, itt igazából az a sok ezer felhasználó a büntetendő, csak ügye kicsit nehézkes bizonyítani is a jogsértést és nehéz ennyi felhasználóval szemben eljárni, képzeld el per indulna és mondjuk 40k embert perelne be egyszerre a RIAA. Hát ez igen csak ügyes bajos lenne, bár volt már per, de csak néhány eset volt és nem is született precedens értékű ítélet, ez a másik dolog amivel nehéz bármit is kezdeni (kb hasonló a helyzet itthon a hálapénzzel, nem járna az orvosnak, de mindenki tudja, hogy van és kapnak is, de egyetlen elmarasztaló ítélet sincsen, így nem is nagyon van miről beszélni, meg senki nem jelenti fel az orvosát sem).Egyébként nem vagyok szent, nem papolni akartam, ezek tények, ez a helyzet jelenleg. De nem kell félni új formát öltött a "torrent vagy warez elleni harc", szolgáltatókon keresztül kívánják a jövőben megakadályozni ezen jogsértéseket és ebben bizony van ám ráció, elég hatásosan fel lehet lépni ilyen módon, ha partner az adott szolgáltató ebben.Tyrel:Az ilyen regisztrációs sms oldalak buknak el legelőször, mivel itt fizetni is kell már a tartalomért vagyis megvalósul a BCS is (pénz ellenében adja, tetejében sms révén nyomon is követhető). Mikor volt a hazai torrent botrány akkor is az ilyen oldalakat tudták csak bezárni és megszüntetni ellenük eljárni, még a torrent oldalak ellen nem volt semmi, hisz szerveren semmi illegális nem volt.homeware:Animék esetében is él a szerzői jog, csak a külföldi (javában japán gondolom) tulajdonosok nem lépnek fel, hallgatólag eltűrik ezt, hiszen egyébként is semmilyen módon nem forgalmaznak (vagy csak nagyon keveset) nyugaton, animék javarészt tévékben futnak már, mangák pedig jó részt el se jutnak nyugatra.

mtrx220
mtrx220
2009. febr. 14. 21:34
#23

nem kell megsértődni, sokat vitatták, hogy a torrent most akkor legális, vagy nem legális.

szerintem legális, és azok akik perelnek - nos valószínűleg szerintük is az.

ami zavarja őket, és vsz azért perelnek, mert szerintük CSAK ellenőrzött keretek között legális, és akkor is csak azért, mert pénzt lehet vele megspórolni/keresni. nyilván nem hozta az album, vagy a játék az elvárt profitot, az indok adott ugyebár - ezt valakin el kell verni. azt már nem nézik, hogy jórészt hulladékot gyártanak - irreális árakat kérve érte.

vegyük pl wow patch letöltése - ami ugye marha jó üzlet, hiszen mint irva vagyon : költséghatékony. persze hogy az, te nyomod a több áramot, hogy aztán játszhass havi szinten még x ezer pénzért. bazz én is támogatnám, ha a blizz helyében lennék. ott tapsolnék és az első sorból skandálnám: "maradj még, seedelj 24/7!!" :D *na ez jöhet, plusz

sorozatok letöltése is nagyon jó dolog, jómagam is szoktam. hiszen ingyenes, a kutya sem fog ugatni érte, és ha nem érdekel a barátok közt azért MÉG nem fog senki cseszegetni. *ez is jöhet, plusz

na de az, hogy vmi tróger ellopjon egy most kiadott, vagy még ki sem adott játékot amit a géza cége készített, esetleg zenét, amit a sógesz fia hegeszt a garázsban, és tegnap este lett kész az album, netán rippelt egy dvd-filmet, ami egy napja jött ki usa-ban.

*hogy képzeli??! na ez nem járja, akkor mi miből élünk meg?? mert ugye minden példányt el akarunk adni, azért van a blu-ray lejátszó gyerekek, azért van a fuller hádé meg a 12.4 házimozi rendszer. promo/demo - ne viccelj még kiderül hogy szemetet gyártottunk ismét, küldd a pénzt inkább. határozottan minusz, le van szavazva.

eléggé "flexibilis" értelmezése ez a dolgoknak, itt korábban vki behozta a politikát - ez is vmi ahhoz hasonló dolog. jó kis sakk, a baj csak az, hogy mi vagyunk a gyalogok, és parasztnak is néznek :)

bocs a hosszú hozzászólásért, de kb témába is vág...

Styl
Styl
2009. febr. 14. 21:05
#22

Persze ez csak zenekre filmekre vonatkozik, szoftverre nem. :D

Tyrel
Tyrel
2009. febr. 14. 21:04
#21

Megkérnék szépen mindenkit, hogy a politizálást mellőzzétek! :)fecaa: Végülis miért ne engedhetnének? Nagyon sok egyetem és hasonló, a "törvény oldalán" álló szervezet hackerkedik, crackerkedik és csinál még hasonló dolgokat.Egyrészt mert a törvény által rossznak tartott dolgok nem mindig rosszak. Pl. a torrent ahogy már többen is írták nem csak warez-ről szól, nagyon sok ingyenes dolog is terjed rajta, az ezek szabad letöltéséhez való jog korlátozói ellen pedig néha érdemes a saját aljas módszereikhez hasonló módon fellépni. (de szép mondat lett :D)Másrészt, ha egyszer tudják, hogy hogyan lehet kijátszani valamit, onnantól azt is tudják hogy hogyan lehet védekezni ellene. Nem véletlenül lehet olyan pletykákat hallani, hogy vírusvédelemmel, hálózatvédelemmel, webvédelemmel, adatvédelemmel stb. foglalkozó cégek sokszor olyan embereket alkalmaznak akik feltörték a rendszerüket. Pont azért hogy megtudják hogy hogyan csinálta...Harmadrészt, pl. rendszergazdaként nagyon sokszor előfordulhat, hogy egy felhasználó vagy akár a saját hibád okán a legegyszerűbb megoldás az, ha feltöröd a saját rendszeredet és megbuherálod benne azt ami elromlott... ilyenkor jól jön ha ért is ehhez az ember...Styl: Igen, de azt ne felejtsd el, hogy a warez-re beregisztráló SMS-eden állam bácsi (szerintem minden létező országban, mindentől függetlenül) megkeresi a kis ÁFÁ-ját (vagy annak megfelelő adóját), a torrenten pedig semmit.

Styl
Styl
2009. febr. 14. 21:03
#20

Nos a mergesito az, ha en warez oldalrol toltok, akkor az legalis, mivel en nem toltok fel tartalmat.

Ha torrentezek akkor figyelnem kell arra hogy jogvedett tartalmat ne toltsek fel.

Tehat ha fizetek barkinek nehany szaz Ft azert hogy en letolthessem az anygot, akkor barmijen menyisegben tolthetek le barmit.

Magyarul a torvenyek a warez oldalakat tamogatjak. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2009. febr. 14. 20:58
#19

fecaa: Képletesen értettem. Amúgy a P2P és a P4P teljesen legális... Az, hogy vannak, akik illegális fájlmegosztásra használják, az már egy teljesen más tészta. A Yale hallgatóinak már csak azért is engedélyezik a fejlesztéseket, mivel egy iszonyatos terhet tudnának a P4P-vel levenni a szolgáltatók válláról.

fecaa
fecaa
2009. febr. 14. 20:46
#18

leviske:

Ok,csak asztem te már hallottál vmi pontosat a dologról!!

Én nem töltök semmit,ki mondta?

Én csak olvasgatok itt...:)

A Yale hallgatóinak ilyen fejlesztéseket engedélyeznek?Hogy hogyan tudja majd az ember kijátszani módszerükkel a p2p-lefülelőket?

fecaa
fecaa
2009. febr. 14. 20:39
#17

Érdekes hsz.-ek+igazak is!!Más egyéb,csak a "hatalom"-ról:úgy hallottam volt vmi tüntetés tegnap a Kossuth téren.Milyen érdekes,h. nem akarták leadni az m1-en(amit mindenki tud fogni),csak bizonyos kábeleken.Gyurcsány meg azt nyilatkozta írásban,h. még a hadsereg is őt fogja védeni.Ennyit az alkotmányról,meg a demokráciáról!!-tudtommal egyik dolgot se lehet hivatalosan kisajátítani ill használni.Ez szólásszabadság?Inkább diktatúra-szerű.Az ilyenek tetejébe még ezek,meg a külföldi haverjaik kezdik <mod> a szegény dolgozó népet ilyen hülyeségekkel,h. torrent,mikor ők MRD-okat lopnak meg ingyen élnek,azokat cseszegetik akik eltartják a <mod> Audi A 8-asaikat (ami amúgy egy <mod> jó kocsi!!-szeressük,csak kár h. sose lesz!!:( )Kajafun: Haha,jó ötlet,nagy arc vagy!!:) Egyébként úgy látom egyik se magyar tracker,tehát kutyát se érdekli...gebana:Okos meglátás!!!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2009. febr. 14. 20:31
#16

fecaa: Nem tudom, honnan kéne tudnom, miután ők is csak most dolgoznak rajta. Egyelőre még nem vagyok szoftverfejlesztő... Bár szerintem nem megoldhatatlan, hiszen jelenleg is mástól töltöd a cuccokat, csak van egy tracker köztetek.Mondjuk potenciális lehetőségnek ott a Yale hallgatói által kidolgozott P4P.

homeware
homeware
2009. febr. 14. 20:28
#15

A t.dattebayo.com egy animéket feliratozó fansub csapat torrent trackere és bár elég népszerű, nem foglalkozik warezolással. Elég hülye dolog, hogy felrakták a listára. Ebből is látszik, milyen hanyag munka a lista. Jómagam heti rendszerességgel töltöm le tőlük az egyik kedvenc animém új részeit.

fecaa
fecaa
2009. febr. 14. 20:17
#14

leviske:

Köszi,én is ezt sejtettem,de akkor hogy működik a tracker nélküli torrentezés szted?

zombi_killer
zombi_killer
2009. febr. 14. 19:55
#13

mi ez a statisztika?erőssen el van túlozva,azt is mondhatnám kamu,az egyik két legnagyobb nincs is benne...jól csengő cím de semmi értelme ilyenekbe belefolyni.ha elbuknak a többi nagy megoldja...

csicsoblade
csicsoblade
2009. febr. 14. 18:48
#12

Nem lepődnék meg ha ott a bíróságon lelőnék őket. Manapság aki warez tartalmakat dvd-re ír súlyosabb büntetést kap, mint aki kirabolja a helyi kisboltot.

A torrent-en nagy kárt okoznak olyan embereknek, akik amúgy is dollár milliárdokból gazdálkodnak.

Közben egyre igénytelenebb zenék, és filmek jönnek ki, amiért irreálisan magas árat kérnek.

/ 2
Vissza az oldal tetejére