Tollal felvértezve érkezett a G Pad 2 8.0

Az LG új táblagépe kényelmesen kezelhető lesz az érintőceruzával, a teljes értékű USB kimenetnek hála pedig szinte bármi direktbe ráköthető.

Tollal felvértezve érkezett a G Pad 2 8.0

Az LG éppen egy éve mutatta be a G Pad 8.0 táblagépet, így mondhatni eljött az ideje a generációváltásnak. Az új modell nem sok változást hoz, de az apróságoknak köszönhetően még jobb élményt nyújt majd használat közben, mint az elődje tette.

A G Pad 2 8.0 érkezését nem verte nagydobra az LG, a vállalat hazájában, Dél-Koreában, szépen csendben mutatkozott be a tablet. Az újdonság árulkodó nevéből azonnal kiderül, hogy egy 8 hüvelykes készülékről beszélhetünk, de mi a helyzet a panel többi paraméterével? Nos, 1280 x 800 képpontos és IPS technológiás, az előlap pedig Gorilla Glass üveg védelme alatt áll. Érdekesség, hogy a kezelés megkönnyítésének érdekében az LG egy érintőceruzával is felvértezte a készüléket, ami sokféle új lehetőséggel szolgálhat. A kamerarendszer egy szokványos „tabletes” felállás. Az újdonság előlapjára egy 2, a hátoldalára pedig egy 5 megapixeles megoldás került. A videóhívások folytatására szolgáló egység fix fókuszponttal dolgozik, a másik viszont már autófókuszos. LED-es segédfény nincs a sehol, tehát a képalkotással csak elfogadható fényviszonyok mellett érdemes próbálkozni, egyéb esetben kiábrándító lehet a végeredmény. Ahogy az az alábbiakban látható lesz, nem egy túl izmos gépről beszélhetünk, de a videófelvételek Full HD felbontásban készülhetnek.

A generációváltáson átesett tábla esetében talán a központi chip a legfájóbb pont, az LG ugyanis valamiért meghagyta a 32 bites Qualcomm Snapdragon 400-as lapkát a gép lelkének. Az MSM8926 még Cortex-A7 magokra támaszkodik a munkája során, négy darab 1,2 GHz-es egységet vonultat fel, amelyekhez egy Adreno 305 grafikus feldolgozó egység társul. A memória a másfélszeresére nőtt, így a G Pad 2 8.0 esetében a rendszer már 1,5 GB-tal gazdálkodhat a munkája során – ez a legtöbb felhasználó számára már elegendő lesz a mindennapos használat mellett. A háttértár 32 GB-os kapacitással szolgál a jövendőbeli vásárlók számára, ami bizony már igazán sok adat tárolására alkalmas. Szerencsére az LG így sem gondolta azt, hogy felesleges lenne a microSD kártya hely, szóval még bővítési lehetőséggel is szolgál a készülék. A kapcsolati képességei tablethez mérten nagyon jók, hiszen még mobil kommunikációs egységgel is el lett látva, a 4G LTE hálózati modemnek köszönhetően pedig szinte bárhol lehetőséget nyújt az internetelérésre a G Pad 2 8.0. Emellett van még a kelléktárában kétsávos WLAN (802.11 a/b/g/n) Wi-Fi Direct és DLNA támogatással, Bluetooth 4.0 modul LE kiterjesztéssel, GLONASS műholdakkal is együtt működő A-GPS, sőt mi több, még IrDA port (infra) is.

Az LG jó szokásához híven most is odafigyelt a szoftveres oldal frissességére, az Android 5.0.2 operációs rendszerrel érkezik a masina, és jó eséllyel pályázhat még az év végén érkező Android M-re is, hiszen az előző G Pad generáció is frissült. A Lollipopot az LG a saját ízlésének megfelelően módosította, sok extra alkalmazás (pl. Microsoft Office) lesz előre telepítve, hozzáadott tartalmakból sem lesz hiány plusz képességekkel is számolni lehet (Quick Memo, Knock Code, Qpair), és még az érintőceruzához köthető lehetőségeket nem is fejtették ki nekünk. Kiemelendő még a készülék neve mellett, hogy a keretére került egy teljes értékű USB 2.0 csatlakozó is, ennek köszönhetően mindenféle átalakító nélkül, közvetlenül lehet hozzá csatlakoztatni bármilyen adathordozót, billentyűzetet vagy akár egy egeret is. Az idei G Pad 8.0 kompaktabb lett, mint az elődje volt, 210,8 x 124,2 x 9 milliméteres vonalak határolják, viszont felszedett némi súlyt, így 347 grammos tömeggel „büszkélkedhet”. Az akkumulátor kapacitása átlagos, 4200 mAh-s, és várhatóan az eszköz üzemidejével is ugyanez lesz a helyzet (8-10 órát futhat egy töltéssel). A lítium-ion egység egyébként beépített, így a cseréjével nem érdemes otthon próbálkozni, inkább egy szervizre kell bízni ezt a műveletet. Az érdeklődők fekete és fehér változatok közül választhatják majd ki a számukra legmegfelelőbbet.

Az LG G Pad 2 8.0 valószínűleg nem marad majd társak nélkül, a közeljövőben még több új G Pad 2 táblagép bukkanhat fel eltérő méretben testet öltve. Arról egyelőre nem esett szó, hogy mennyibe fog kerülni, de hamarosan kereskedelmi forgalomba kerül Dél-Koreában, és akkor ez is ki fog derülni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward