Shop menü

TÖBBSZÖR ANNYI PS FOGYHAT, MINT XBOX

A PlayStation tovább erősödik, az Xbox viszont lehet, hogy stratégiát kell, hogy váltson.
Török Roland
Török Roland
Többször annyi PS fogyhat, mint Xbox

A Microsoft az utóbbi években elég szépen kihátrált a konzolos dolgok erőltetése mögül, és elkezdett a multiplatform címekben gondolkodni. Ennek egyik része a PlayStation gépeken való publikálás, illetve a Game Pass még nagyobb elérésének a célkitűzése.  

A helyzet viszont az, hogy egyre többen gyanakszanak arra, hogy a Game Pass erőltetése nem tett jót a Microsoftnak, összességében nem sikerül belőle olyan bevételeket elérni, ami igazolni tudná annak költségeit. Talán ennek is köszönhető, hogy a Hi-Fi Rush fejlesztői bezárásra kerültek, hiszen a játék bár több platformon is megjelent és hatalmas siker is lett, a játékosok egy része „ingyen”, a Game Pass előfizetése mellé kapta meg a címet. 

Bárhogy is alakul a dolog a Game Pass-szal, az biztos, hogy a konzolos fronton a Microsoft elég nagy mértékben veszített a Sony-val szemben. Daniel Ahmad Ázsiára specializált piaci elemző szerint ötször annyi PlayStation 5 talált gazdára, mint Xbox Series X/S. 

A PlayStation 5-nek mindenesetre jól megy a dolga, hasonlóan alakul az életciklusa, mint a PS4-nek annak idején. Ha összehasonlítjuk az eladásokat azonos időtartam alatt, akkor látható, hogy a PS5 alig van lemaradva, ha nem lett volna hiány a konzolból, lehet már le is hagyta volna már az elődjét, hiszen alig 800 ezer eladás a különbség a PS4-hez képest. 

Jim Ryan tehát nagyon jó állapotban adta át a stafétabotot. Az egykori vezérigazgató helyébe a napokban jelöltek ki újakat, méghozzá egyből kettőt. Nishino Hideakit lesz a Sony Interactive Entertainment’s Platform Business Group következő vezérigazgatója, míg Herman Hulst a Sony Interactive Entertainment’s Studio Business Group vezérigazgatója lesz június 1-től kezdve. 

A Sony terve a kettős igazgató választással, hogy együtt kollaborálva, mégis különböző területekre fókuszálva működjenek hatékonyan. A céljuk az lesz, hogy még több PlayStation felhasználót érhessenek el, így tovább nőhessen a vállalat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére