Az orosz-ukrán állapotok olyan gazdasági következményekkel járnak majd, amikkel korábban nem sokan számoltak. Azt lehetett sejteni, hogy azért érezhető lesz a háború hatása a világgazdaságban, de ez jelentősebbnek ígérkezik, mint amivel kalkuláltak. Most az elszabaduló infláció kapcsán számolt be a Nikkei arról, hogy az Apple már több fronton is módosította a megrendeléseit.

iPhone-ból és viselhető kiegészítőkből is kevesebb kerül majd a boltokba, mint amit az Apple tervezett az idei évre. A Nikkei beszámolója most két konkrét termékről tett említést, de ez nem azt jelenti, hogy a többi produktum gond nélkül átvészeli a kibontakozó gazdasági problémákat. Az iPhone SE és az AirPods az, amiket külön kiemelt az ázsiai lap a megbízható forrásaira hivatkozva.

Az iPhone SE-nél a gyártást meglehetősen nagy mértékben, nagyjából 20 százalékkal csökkenti az Apple. Fontos, hogy itt nem pusztán arról van szó, hogy alacsonyabb a kereslet, lényegesen összetettebb probléma, az, ami most kialakult. Az Apple nem adott hivatalos tájékoztatást az ügyben, hiába keresték, de állítólag 2-3 millió példánnyal kevesebb iPhone SE kerül majd is forgalomba, mint amivel a vállalat eredetileg kalkulált.

Galéria megnyitása

Mi a helyzet az AirPods fronton? Részleteket sajnos ebben az esetben sem tudunk, viszont a Nikkei ágazati forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a vezeték nélküli fülhallgatóknál még jelentősebb lehet majd a mennyiség tekintetében a „kiesés”. A viselhető kiegészítőből akár több mint 10 millió darabbal is kevesebb születhet a gyártósorokon.

Galéria megnyitása

Egyébként az iPhone SE nem különösebben jelentős tagja az Apple kínálatának. Persze sokat adnak el ebből a készülékből, de igazából az iPhone 13 széria tagjai – a mini modelltől eltekintve – lényegesen népszerűbbek és fontosabbak nála. Az előző iPhone SE, a 2020-as modell a 10-15%-áért felelt az összesített iPhone eladásoknak. És egyébként Ming-Chi Kuo is arról beszélt már korábban, hogy idén az előrejelzettnél is kevesebb fogy majd ebből a modellből.

Galéria megnyitása

Elemzők szerint az sem segíti majd az eladásokat, hogy igazából nem tett nagyobb előrelépést, miközben az árát megemelte az Apple majdnem 10 százalékkal. A készülék legfontosabb újítása, hogy megkapta az 5G mobil hálózati modemet, emellett pedig egy új rendszerchippel is gazdagodott. Viszont igazából eddig sem volt gond a sebességgel, szóval igazából hiába borzasztóan izmos az Apple A15 Bionic, ha ebből egyébként nem sokat fognak érezni a felhasználók, hiszen eddig is jó volt a tempó.

Más források szerint az iPhone 13 termelésében is korrigálást kért az Apple, de ebben az esetben csak 2 millióval lett visszább véve a rendelés a teljes sorozatra vonatkozóan. Ennek nem lesz érezhető hatása valószínűleg, de ez állítólag eleve csak egy szezonális csúszásból adódó korrekció.

Galéria megnyitása

Fentebb a háborút említettük a gondok elsődleges felelőseként, de emellett a koronavírius-járvány is újabb problémákat okoz a globális gazdaságban. Tudniillik attól, hogy jelenleg Európában inkább a háborús hírek dominálnak napjainkban, Kínában és más országokban a COVID-19 miatt ismételten súlyos helyzet alakult ki. Ez pedig nehezíti a különböző komponensek előállítását, aminek természetesen nemcsak az Apple fog az áldozatául esni, hanem megannyi más vállalat is érintett lesz.

Az Apple egyébként nagyon jól teljesített az elmúlt hetekben, március közepe óta folyamatosan ívelt felfelé a részvényeinek az értéke. A kellemetlen hírekre reagálva minimálisan megtorpant ugyan az előmenetele, de után ismét megindult felfelé, és már két hónapos csúcson van, közel a mindenkori csúcsához. Tehát a jelek szerint a befektetők nem estek kétségbe amiatt, hogy a vártnál kevesebb terméket fog értékesíteni a cég.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére