Az Activision Blizzard üzleti negyedévét lezáró konferenciahíváson Bobby Kotick vezérigazgató elmondta, hogy a cég rekord évet zárt 2018-ban, azonban jelentős átalakítások várhatók, hogy ez a fajta pénzügyi teljesítmény fenntartható és javítható legyen.

Kotick elmondta, hogy az erőforrásokat újra kell fókuszálni a fejlesztések irányába, azokat a játékokat és kezdeményezéseket pedig felfüggesztik, amik nem érnének fel a játékosok elvárásaihoz, vagy amiről a menedzsment úgy gondolja, hogy a jövőben nem fognak felérni.

A vezérigazgató kijelentette, hogy a teljes vállalatcsoportban csökkentik az üzleti komplexitást, felszámolják a duplikációkat a back office területeken, konszolidálnak bizonyos üzleti részlegeket, és átalakítják a marketinget. A cél, hogy a jövőben hatékonyabban és gyorsabban tudjon új játékokat kiadni a vállalat.

Coddy Johnson, a cég operatív igazgatója elmondta, hogy az Activision Blizzard a dolgozóinak körülbelül 8%-ától válik meg a következő hetekben, ami a 9000 fős vállalat esetében alsó hangon is több száz embert jelent.

A fentiek értelmében a leépítések többnyire nem a fejlesztéssel foglalkozó részlegeket érintik, és ezt erősítette meg J. Allan Brack, a Blizzard vezérigazgatója is, aki szerint náluk is problémát okozott, hogy az utóbbi években bizonyos háttérrészlegek túl nagyra híztak. Ezzel párhuzamosan viszont a Blizzard továbbra is bővíti a fejlesztőcsapatait, főleg a különböző "Diablo-projektekre" keresnek embereket.

A Blizzardnak idén nem lesz új játéka, de visszatér a kampány a Call of Dutyba

Az Activision megerősítette, hogy az idei évre gyengébb üzleti teljesítményt várnak a Blizzardtól, ugyanis nem lehet számítani nagyobb új megjelenésre, míg a tavalyi évet valamennyire megtolta a World of Warcraft új kiegészítője.

Az Activision elnöke, Rob Kostich elmondta, hogy az idei Call of Dutyban kapunk egy teljesen új kampányt a már megszokott tengernyi multiplayer lehetőség és kooperatív mód mellett.

Kostich hozzátette ugyanakkor, hogy az idei Call of Duty üzleti szempontból nem biztos, hogy meg tudja majd közelíteni a Black Ops 4 hatalmas sikerét.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

35 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cheatergs
cheatergs
2019. febr. 16. 7:08
#5

Legszebb öröm a káröröm.=)

Sadenal
Sadenal
2019. febr. 14. 7:40
#4

Majd a Warcraft 3 Reforged megmenti őket. Csak addig húzzák ki, mert azt megvenném a régi szép idők emlékére. :)

FELULET
FELULET
2019. febr. 14. 8:11

Jah, mint ahogy az sc1 remastered is megmentette őket mi? :D

Persze sokan megveszik a régi szép emlékekre, kitolják a kampányt, azt kb. ennyi. A multi player része még az sc2-nél is nagydob AIDS, így nem lesz túl hosszú életű...

predike07
predike07
2019. febr. 13. 14:36
#3

A cod-hoz nem kell nagy brigád.Azt már a takarítók is összeollózzák.

FELULET
FELULET
2019. febr. 13. 13:21
#2

Tovább süllyed a hajó...

Amúgy meg már múlthéten is lehetett tudni, hogy kirúgnak egy rakat embert.

fofoka
fofoka
2019. febr. 14. 18:53

"Amúgy meg ha tisztában lennél alapvető gazdasági ismeretekkel, tudnád, hogy a bevétel semmit sem jelent."

Néha visszaolvasod, amit írsz?

carrast
carrast
2019. febr. 13. 13:01
#1

kár volt összeállni az Activisionnal....

Resike
Resike
2019. febr. 15. 15:21

A WoW Classic egy 7.3.5-ös wow forkból indult ki alapból.
Az Overwatchot 40 ember fejlesztette az elejétől, most hogy évente kap 1 mapot meg 2 hero-t de még a szezonikusan váltakozó eventeken és új pvp szezonokban sincs semmi meló kb, tehát ennek a töredéke sem dolgozik már rajta.

Vissza az oldal tetejére