TÖBB PÉNZT SZERETNE AZ INTEL A NÉMET KORMÁNYZATTÓL, VIETNÁM IS KÉPBE KERÜLT

A vállalat a növekvő költségek és a növekvő bizonytalanság miatt kért nagyobb támogatást, ezzel egy időben azonban Vietnám felé is nyithatnak, ahol chiptokozó üzem épülhet fel, a működéséhez szükséges ellátási lánccal együtt.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. febr. 11. 6:07
Több pénzt szeretne az Intel a német kormányzattól, Vietnám is képbe került

A korábbi hírek alapján már nem meglepő, hogy az Intel az Európai Unió területén belül több beruházással is készül az elkövetkező időszakban, amelyek közül a legnagyobb a Németországban épülő óriási üzem. A Magdeburg környékén felhúzandó gyár építési költségeibe a német kormányzat is beszáll, ráadásul nem is kis összeggel, hiszen majdnem 6,8 milliárd eurós támogatás ütheti az Intel markát, ha felépíti az üzemet, ám ez a jelek szerint már nem elég a vállalat számára.

A közel 6,8 milliárd eurós támogatás mellé az Intel további 3,2 milliárd eurót szeretne a jelenlegi információk szerint, méghozzá azért, mert időközben az infláció miatt megugrottak a költségek, ezzel egy időben pedig aggódnak a félvezetőiparon belül tapasztalható csökkenő kereslet, illetve az aktuális geopolitikai helyzet miatt is. A magdeburgi üzem a tervek szerint 33 milliárd eurós tőkeberuházás keretén belül jöhet létre, legalábbis 2022 márciusában még ekkora összeggel számoltak, azóta azonban jelentősen drágultak az energiaárak, az építőanyagok árai, illetve a gyár felszereléséhez szükséges eszközökért is többet kérnek a beszállítók.

A fenti helyzet igazából nem túl meglepő, hiszen az Amerikai Egyesült Államokban, Arizona területén felhúzott üzemek építési költségei is jelentősen megemelkedtek az eredeti tervekhez képest, pontosan ugyanazon okokból kifolyólag, amelyeket fentebb említettünk. Az amerikai építkezés összességében 5 milliárd dollárral drágult, ami harmada az előzetes költségbecslésnek, azaz tényleg elég komoly drágulásról beszélhetünk. Ezek alapján nem meglepő az Intel kérése, az viszont már egy másik kérdés, hogy a német kormányzat rábólint-e végül a támogatás növelésére, vagy valahol félúton találkoznak a felek, már ami a kialkudott összeget illeti.

Ezzel egy időben Vietnám felől is érkezett egy érdekes hír: a helyi kormányzat szerint az Intel nem kevesebb, mint 3,3 milliárd dolláros tőkeberuházásra készül az országban, ahol egyébként összesen 7,4 milliárd dollárnyi tőkeberuházás indulhat hamarosan. Az utóbbi összegben az Intel tőkeberuházása is szerepel – lényegében pont az Intel miatt kerül sor a maradék 4,1 milliárd dollár befektetésére is, hiszen a vállalat új üzemét az ellátási lánc kiépítését célzó fejlesztéseknek is követniük kell. Az egyelőre nem világos, pontosan milyen üzemet építenek fel, jó eséllyel a chipek tokozásához szükséges üzemegységek és beszállítói hálózatok épülhetnek ki a térségben, igaz, az Intel hivatalosan még nem árult el semmit a kormányzati hírekkel kapcsolatban.

A Bloomberg információi szerint az Intel vezetői már tárgyaltak a vietnámi kormányzat illetékeseivel, ezért is jelenthette be a kormányzat a vállalat tervét, talán idő előtt. Az Intel szóvivője csak annyit nyilatkozott az ügy kapcsán, hogy Vietnám egy fontos szereplője a globális gyárhálózatuknak, viszont újabb befektetések bejelentésére még nem került sor. A lépés logikus lenne, ám egyelőre várni kell a hivatalos bejelentésre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
wintercounter
wintercounter
2023. febr. 11. 11:40
#2

"A közel 6,8 millió eurós támogatás mellé az Intel további 3,2 milliárd eurót szeretne"

Beszelek holnap a fonokkel, hogy emelje meg a fizetesem X-rol X⁵-enre. Ha az Intel megteheti, akkor en is!

Resike
Resike
2023. febr. 13. 22:10

@Bihus Kár hogy az alacsony rátának meg a nagynak köze nincs egymáshoz...
Csak hát az a kurva matek.

Geravor
Geravor
2023. febr. 11. 9:51
#1

Ah igen. Amikor az évről évre rekordbevételeket termelő mega tech cég koldul pénzt az európai adófizetőktől.

De hát persze érthető... Nem szabad kockáztatni. Mi van ha a CEO idén nem tudja megvenni a hetedig magángépét, meg a 13.-ik yachtját. Ezt ti sem akarhatjátok, ugye?

Bihus
Bihus
2023. febr. 13. 21:28

@marc23 ha esetleg nem tűnt fel, akkor a II. világháború óta az USA diktál Nyugat-Európának, most sincs ez másként. Ez olyan 80 éve megy lassan, ennyi idő alatt már meg lehetett volna érteni.

Annyiból jobb a helyzet, mint mondjuk 35 éve, hogy most már Európa keleti fele nincs orosz megszállás alatt. És ahogy a fegyverkezés ütemét nézem, valószínűleg nem is lesz.

Na ezért kellenek pl. a szankciók.

Vissza az oldal tetejére