Idén lesz két éve annak, hogy az Egyesült Államok kormánya bejelentette, hogy a szolgáltatóknak el kell távolítania az infrastruktúrájából az olyan hálózati berendezéseket, amik kínai gyártmányok. Egészen pontosan a ZTE és a Huawei termékeknek kell búcsút inteni. Most viszont úgy tűnik, hogy akkoriban eléggé elszámolták az illetékesek azt, hogy ez mekkora költséggel járhat.
Amikor 2020-ban bejelentette az USA, hogy mennie kell azoknak a berendezéseknek, amik a ZTE vagy a Huawei gyártmányai, akkor úgy számoltak az ügyben megbízott szakemberek, hogy a szolgáltatók számára az átállás nagyjából 1,8 milliárd dolláros költséget jelenthet majd. A tanulmányoknak a tükrében az Egyesült Államok létrehozott egy támogatási alapot, aminek 1,9 milliárd dolláros keretet biztosított.
Az volt a célja a szabályozóknak, hogy az átállást úgy tudják megoldani a vállalatok, hogy az nem jelent számukra jelentős pénzügyi terhet. Ugyanis amikor az első hírek megjelentek erről, akkor minden érintett az aggodalmát fejezte ki. Főleg a kisebb szolgáltatóknak az anyagi terének a csökkentése volt a cél, ugyanis olyan érintettek is vannak, akik számára az átállás támogatás nélkül akár az anyagi csődöt is jelenthette volna. Példákat nem tudunk, de egészen biztos, hogy vannak olyan szolgáltatók, akiknek az infrastruktúrájának a jelentős részét tették ki a Huawei vagy ZTE berendezések.
Már jelentkezhetnek a szolgáltatók Amerika-szerte a támogatásért, és megvannak az első számok arról, hogy nagyjából mekkora terhet jelenthet majd valójában az érintett piaci szereplőknek az átállás. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) elnöke arról számolt be, hogy összesen nagyjából 5,6 milliárd dollárnyi értékben jelentettek be költségtérítési igényt az érintettek.
A jelek szerint a hálózati eszközöknek a cseréje körülbelül háromszor nagyobb összegbe kerülhet majd, mint amivel az USA számolt az elvárás bejelentéséről.
Jessica Rosenworcel a Kongresszusnak arról beszélt, hogy több mint 181 beadvány érkezett a szolgáltatóktól, akik összesítették a várható költségeiket az átállásra vonatkozóan. A számításokat úgy kellett megtervezni, hogy tényleg minden olyan komponensnek mennie kell, ami bármilyen módon köthető a Huawei és a ZTE pároshoz.
Az FCC elnöke bízik abban, hogy sikerül majd mindent úgy rendezni, ahogy azt a kormány előzetesen megígérte, és tényleg úgy kerülhetnek majd ki a hálózatokból a nemzetbiztonsági kockázatnak bélyegezett kínai fejlesztések, hogy nem fog baja esni szolgáltatóknak, egy cég sem kerül majd emiatt nehéz anyagi helyzetbe. Valószínűleg az összes igényt egyébként sem találják majd indokoltnak, de az egészen biztos, hogy az 1,9 milliárd dolláros keretösszeget jócskán ki kell majd bővíteni ahhoz, hogy mindenki elégedett legyen.
Eredetileg úgy számolt az USA hogy a kínai készülékek eltávolítása és cseréje esetében az 1,8 milliárdos igényből 1,6 milliárd dollárnyira vonatkozhat majd a kárpótlási keretösszeg. Hogy az 5,6 milliárd dollárnyi felmerült költség esetén mennyit találnak majd valóban külső forrásból fedezendőnek, azt most még megtippelni sem lehet. Ezt követően lesznek a beadott kérelmek alaposan átvizsgálva.
Rosenworcel bízik abban, hogy minden a legnagyobb rendben mehet majd az átállás során, függetlenül attól, hogy a költségek a vártnál jóval magasabbak. Az Egyesült Államok illetékeseinek tisztában kellett lennie azzal, hogy mit vállalnak, amikor ebbe a harcba belefogtak.



































