A vezeték nélküli töltés támogatása manapság már nagyon sokszor biztosított az okostelefonokban, lassan teljesen alap dolognak számít majd a drágább eszközökben. És most a Xiaomi bejelentette, hogy már közel áll ahhoz, hogy egy teljesen új szintre emelje a technológiát, és felszámolja a jelenlegi kompromisszumokat.
Hiszem a jelenleg alkalmazott vezeték nélküli töltést általában eléggé sok kritika szokta érni. Igazából egy bizonyos helyre lepakolt vezetékes töltőpadon kell a mobilt tartani hozzá, emiatt sokszor tud kellemetlen lenni a használata, még akár az egyszerű kábeles töltéshez képest is. A gyártók persze tisztában vannak ezzel, és próbálnak továbblépni a teljesen gondtalan vezeték nélküli töltés irányába. Ami a jelek szerint most a Xiaominak sikerült is.
A Mi Air Charge fejlesztésével a vállalat távolról képes töltést biztosítani a mobilok számára. És ha ez nem lenne már önmagában is egy nagyon izgalmas dolog, a töltőállomás egyidejűleg képes lesz több irányba is biztosítani az energiát, szóval a közelében levő összes mobilt szimultán töltheti majd. Nem gond, ha az ember sétálgat fel-alá a szobában, és a kisebb tereptárgyaknak az útba kerülése sem jelent akadályt. Mindössze annyi a lényeg, hogy azért egy légtérben legyenek a berendezések.
A Xiaomi elmondta, hogy nem kevesebb mint 17 különböző szabadalom köthető az újdonsághoz, szóval bőven vannak benne egyedi megoldások. A vállalat azt is elmagyarázta nagyvonalakban, hogyan működik a Mi Air Charge. A technológia működésének kulcsa a pozicionálásban és a célzott energiaátvitelben rejlik.
A töltésért felelős készülékben, amit a szobában bárhol el lehet helyezni, öt darab különleges antenna helyezkedik el, amelyek képesek nagy pontossággal megállapítani az okostelefon helyzetét a berendezéshez képest. A hálótati eszközöknél már ismert beamforming eljárást használva irányított milliméteres-szélességű hullámokat továbbít a készülék felé a fázis vezérelt tömbből, ez nem kevesebb mint 144 antennából épül fel.
Az okostelefon a Xiaomi saját fejlesztésű miniatürizált antennatömbjével nagyon alacsony energiafelhasználás mellett pozícióadatokat további a töltő számára. És az integrált vevőegység, ami 14 darab antennából áll, átkonvertálja a beérkező milliméteres-szélességű jeleket elektromos árammá, amiket a belső áramkör már képes felhasználni a töltésre. Szóval az új eljáráshoz nemcsak megfelelő töltőállomásra, hanem felkészített mobilra is szükség van, egyáltalán nincs köze a jelenlegi szabványos vezeték nélküli töltésekhez.
Több méteres távolságból is menni fog a Mi Air Charge, és elvileg a töltés hatékonyságát a „tereptárgyak” nem befolyásolják különösebben. Persze itt a Xiaomi valószínűleg az egyszerű bútorokra, apró lakáskiegészítőkre gondol, hiszen a falon keresztül például már nem működik a technológia.
A Xiaomi elképzelése szerint a Mi Air Charge képes lesz működni a viselhető kiegészítőkkel is, és az apróságok esetében igazából ez még egyszerűbb helyzetben lesz, mert lényegesen kisebb energiát kell megmozgatni a milliméteres-szélességű hullámokat felhasználva. Ez pedig direkt jó hír, mivel a technológia töltési teljesítménye nem lesz nagy.
A Mi Air Charge mindössze 5 wattos töltésre lesz képes, ami elképesztően kevés mai viszonyok között. Nagyjából 15 wattól beszélhetünk gyorstöltésről, de vannak már vezeték nélküli formában is több tíz wattos teljesítménnyel szolgáló töltőpadok, persze azok közvetlen kontaktust követelnek meg, adott esetben még mágneses rögzítést is használnak (Apple MagSafe).
Viszont mivel ebben az esetben az okostelefon mindig képes töltést felvenni, ha egy helyiségben van a Mi Air Charge töltővel, ezért ez nem jelent igazi problémát a Xiaomi szerint. Szép lassan némi töltés mindig bele lesz pumpálva a telepbe. Az alacsony teljesítmény pedig még kíméli is a készülékben található akkut.
Arról sajnos nincsen információ, hogy a Mi Air Charge mikor kerülhet kereskedelmi forgalomba, de bízunk abban, hogy még az idei évben ténylegesen meg fog valósulni, és nem kerül be a fiók mélyére. Mindazonáltal a Xiaomi esetében megesik, hogy olyan megoldásokat villant, amiknek a tényleges bevezetése akár évekkel később valósulhat csak meg.


































