A HTC-re nagyon igaz az a mondás, hogy a szegény embert az ág is húzza. A vállalat már évek óta folyamatosan csökkenő forgalommal kénytelen elszámolni a mobilpiacon, és most még ki is tiltották egy fontos területről. Ez még tovább hátráltathatja a vállalatot.

Az Egyesült Királyságban a napokban blokkolva lett minden HTC eladása, miután egy német vállalat szabadalmi pert nyert ellene. Az Ipcom azért perelte be a tajvani alakulatot, mert a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó cég meglátása szerint nem egyeztetett vele a vállalat egy olyan technológia felhasználásáról, ami az autókban való vezeték nélküli mobilhasználattal kapcsolatos. A bíróság pedig úgy ítélte meg, hogy jogos az Ipcom vádja, vétett a törvények ellen a HTC amikor nem gondoskodott megfelelően az implementációról.

Galéria megnyitása

A bíróság döntését követően az EE és az O2 szolgáltatók azonnal léptek, és a Carphone Warehouse is rögtön levette a kínálatáról a HTC okostelefonokat. A HTC 5G Hub maradt csak a polcokon, de azt nem érinti a mostani szabadalmi vita, szóval annak a forgalmazása nincs veszélyben. Akadnak még olyan helyek, ahol hozzá lehet jutni a HTC-khez, de valószínűleg egyre több helyről fognak lekerülni a tajvaniak eszközei.

A HTC elmondta az ügy kapcsán, hogy nagyon fontos számára a szellemi tulajdonok védelme, éppen ezért a mostani esetet rendkívül szigorúan kivizsgálja, és gondoskodik arról, hogy minden a megszokott rendben mehessen tovább. A tajvaniak okostelefonjai persze egészen addig nem kerülhetnek vissza a boltokba, szolgáltatói kínálatokba, amíg nem egyezik meg a vállalat az Ipcommal. Nem jön ez jókor a gyártónak, hiszen egyébként is szinte folyamatos lejtmenetben van, így pedig még kevesebb eséllyel tud fordítani a sorsán.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2019. aug. 9. 17:44
#1

Semi érték nem veszett el a lépéssel, sőt, még jót is tettek az emberekkel, hogy betiltoták.

Vissza az oldal tetejére