Az év ezen időszakában már jellemzően szinte mindent tudunk az ősszel érkező aktuális Call of Duty-epizódról, idén azonban az Activisionnek és a fejlesztőknek valahogy jobban megy a titkolózás. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnánk már egy-két dolgot, azonban egyelőre kicsit furcsán alakulnak a dolgok, és több a találgatás, mint korábban.
Most például egy misztikus játék, a The Red Door került fel a Microsoft Store-ba, mindössze egy rövid, misztikus leírással: "Nem csak egy igazság létezik. Ha a válaszokat keresed, állj készen arra, hogy mindent megkérdőjelezz, és fogadd el, hogy semmi nem lesz már a régi. A Piros Ajtó vár, de vajon be mersz majd lépni rajta?"
Érdekes, hogy a jelenlegi helyzet szerint úgy tűnik, hogy nem csak véletlenül került fel idő előtt a játék az áruházba, ugyanis azt még mindig nem távolították el, tehát feltételezhetjük, hogy az Activision készül valamire.
De vajon hogy jön ehhez az egészhez a Call of Duty. Nos, eltekintve attól, hogy a korhatár-besorolás, a kiadó és a feltüntetett műfaj is stimmel, fontos megemlíteni, hogy a The Red Door név nem most kerül felszínre először. Néhány héttel ezelőtt valaki egy PlayStation adatbázisból kerítette elő a következő azonosítószámot: UP0002-CUSA20046_00-COD2020INTALPHA1.
Ezek alapján tehát arra lehet következtetni, hogy a The Red Door nem más, mint az idei Call of Duty hamarosan érkező alfa verziójának tesztelése.
Jelenleg úgy tudjuk, hogy az idei Call of Duty egészen biztosan a hidegháború alatt játszódik majd, és fontos szerepet kap benne Vietnám is. Ezzel a Treyarch is visszatér a gyökerekhez, és a jövő helyett a múltba ugrik, mint ahogy tulajdonképpen a Modern Warfare-sorozat is kapott egy soft rebootot. De felmerülhet a kérdés, hogy miért a Treyarch a soros, mikor 2012 óta az Activision átállította a Call of Duty fejlesztését hároméves ciklusokra, három fejlesztőcsapatra.
- 2012 - Treyarch - Call of Duty: Black Ops II
- 2013 - Infinity Ward - Call of Duty: Ghosts
- 2014 - Sledgehammer - Call of Duty: Advanced Warfare
- 2015 - Treyarch - Call of Duty: Black Ops III
- 2016 - Infinity Ward - Call of Duty: Infinite Warfare
- 2017 - Sledgehammer - Call of Duty: WWII
- 2018 - Treyarch - Call of Duty: Black Ops IIII
- 2019 - Infinity Ward - Call of Duty: Modern Warfare
A sorrend szerint tehát a Sledgehammernek kéne következnie. Név nélkül nyilatkozó belsős források szerint egyébként az idei Call of Duty-részt valójában a Raven Software kezdte el fejleszteni, és a Sledgehammar csak besegített volna, azonban menet közben megváltoztak a dolgok.
Úgy tudni, hogy a Sledgehammer és a Raven egyáltalán nem jött ki egymással, folyamatosan vitatkoztak különböző dolgokon, és az egész projekt kezdett erősen kaotikussá válni. Ezért döntött úgy az Activision vezetősége, hogy a játék megmentése érdekében inkább a Treyarch kerüljön vezető pozícióba, a Raven és a Sledgehammer pedig besegít.
Emiatt a Treyarch-nál sokan aggodalmukat fejezték ki, hiszen így már csak két évük lesz a következő Call of Duty elkészítésére, és tartanak a Black Ops 4-nél elszenvedett brutális túlóráktól. Azonban úgy tudni, hogy sokan örülnek is, mert a Treyarch egy remek és tiszta vízióval rendelkezik az idei hidegháborús Call of Dutyra, és a váltást követően a fejlesztés elég simán halad.































