TESZTPADON AZ INTEL RÉGI ÉS ÚJ CSÚCSPROCESSZORA

Érkezett néhány teszt, amelyek a CPU és az iGPU teljesítményt veszik górcső alá, de az is kiderült, mennyire tuningolható a leggyorsabb Skylake processzor.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. júl. 23. 13:01
Tesztpadon az Intel régi és új csúcsprocesszora

Az utóbbi napok eseményeiből remekül látszik, hogy az Intel Skylake processzorainak rajtjára már nem kell sokat várni. Egyrészt kiszivárgott néhány igen figyelemreméltó tuningeredmény, amelyek levegővel és folyékony nitrogénnel készültek, másrészt egy kínai forrás néhány tesztet is közölt, amelyekből kiderül, mekkora teljesítmény-különbség van az Inel Core i7-4790K és Core i7-6700K között.

Galéria megnyitása

A tesztek két remekül felszerelt alaplappal készültek: az egyik az ASUS Z97-K volt, ami a már jól ismert Core i7-4790K-nak adott helyet, míg a másik az MSI Z170 Gaming Pro, amiben a Core i7-6700K lapult. Ahogy a lenti táblázatból is remekül látszik, nagy általánosságban 5-10%-nyi teljesítménynövekedést hoz az új processzor a régihez képest, legalábbis ami a CPU intenzív teszteket illeti, iGPU frontján sokkal komolyabb az előrelépés: 33 és 53% közötti, ami a Skylake új, meglehetősen combos integrált videó vezérlőjének köszönhető.

Galéria megnyitása

Természetesen a Core i7-6700K-ból egyre több mérnöki tesztpéldány kering a különböző tuningosok és tesztelők köreiben, így már arra is fény derült, mit lehet kihozni a termékből folyékony nitrogén vagy levegő alapú hűtés mellett.

Folyékony nitrogénnel eddig 6531,72 MHz a csúcs, amit 2,032 voltos CPU magfeszültség mellett sikerült elérni, méghozzá úgy, hogy mind a négy processzormag aktív volt. A tesztrendszer persze csak egyetlen egy memóriamodult tartalmazott.

A HKEPC munkatársai ezzel szemben kevésbé extrém tuningnak vetették alá a terméket: az eredmény 5198,75 MHz lett, viszont ehhez léghűtést alkalmaztak, meglehetősen alacsony, 1,35 voltos CPU magfeszültség mellett – ráadásul itt is mind a négy CPU mag aktív volt. Ez jó jel, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a mérnöki tesztpéldányok sokszor jobban tuningolhatóak, mint a kereskedelembe szánt modellek.

A Skylake sorozat első tagjai a korábbi hírek szerint a Gamescom alkalmával rajtolnak el, ami augusztus ötödikén nyitja meg kapuit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

83 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 27. 22:32
#34

Ausu. Tudnak ezek a sárgák.:D

Terror
Terror
2015. júl. 27. 22:12
#33

35 wattból 4 magos processzor, IGP-vel együtt... az azér' nem kicsit kemény.

ChoSimba
ChoSimba
2015. júl. 27. 22:21

A J1900 négymagos és csak 10W.

Az N3150 is négy magos és csak 6W-os.

Szóval a 35W az k..va sok ! :)

Jó, tudom, ezekkel csak zabot lehet hegyezni...

Zoli191
Zoli191
2015. júl. 26. 23:45
#32

Szerintem i7 3770k-t fölösleges cserélni.

pal07
pal07
2015. júl. 25. 13:27
#31

Én marad az x58-nél még belepakolok 10-20Gb ramot használtan , aztán pár évre letudva még.

BReal
BReal
2015. júl. 25. 11:25
#30

Szerintem meg jelenleg a DDR4 nem éri meg a felárat. Majd ha eléri a DD3 szintjét, akkor lesz miről beszélni.

asdsa
asdsa
2015. júl. 27. 21:58

http://wccftech.com/intel-core-i5-6400t-skylake-cpu-tested/

Nem túl bőszavú teszt, de legalább hasonló körülmények között készült. Azt hiszem nem írja a czikk a timingot, de szerintem 2133@Cl11 és 2400@Cl15 lehetett.

Riddick77
Riddick77
2015. júl. 25. 10:20
#29

Az első hozzászólásban már linkeltem,nagyon keveset hoz a DDR4 ,pár pont szintetikus tesztekben,játék alatt lehet semmit. :*

Antos
Antos
2015. júl. 25. 6:55
#28

Sziasztok. Én a jövő héten tervezek venni alaplapot, processzort, memóriát. Érdemes várni a Skylake-re? Ahogy látom és írjátok, elég bizonytalan az egész. Nekem IGP nem lényeges, mert dedikált van és úgy látom arra gyúrtak rá nagyon. DDR4 mennyit hoz a konyhára? Kb. 5 ezer ft-al drágább 8GB-os DDR4 2 db.-os KIT, mint a DDR3. 4460, max. 4590 körüli processzorban gondolkodom 55-60 ezer ft-os max. keretem van rá. Tuningolni nem fogok. Jó lenne tudni, hogy a Skylake-ek milyen árral fognak nyitni, na meg hogy a non K-s procik megjelennek a K-sokkal egyetemben? Nem beszélve az 1151-es lapokról, mivel nekem MicroATX kell és lehet, hogy a kis lapok később nyitnak, mint az ATX-ek.

Köszönöm a véleményeket és tanácsokat :)

Humbuk
Humbuk
2015. júl. 25. 11:03

Ha előre gondolkodsz akkor DDR4-et veszel.

Több oka is van: A DDR3 kifutó technológia ezért lassan nem lesz gyártás -> nő az ár.

Főleg ha 2-3 év múlva szeretnél majd ramot a gépbe, nem akarsz majd ilyen lomha jószágokat venni.

Szóval a jövőbeni minőségi fejlesztés lehetőségét odázod el a DDR3-al. (továbbá a proci foglalat miatt sok év múlva olcsóbban veszel egy kiöregedett I7 Xes procit mint egy újat és az is hoz majd gyorsulást)

Tényleg jó lenne ha az IGP-t is bevonnák a feladatokba, mert gáz, hogy ott fekszik a gépbe egy jó adag kihasználatlan teljestmény.

A megy fullon meg full hdban dolgokat hanyagoljuk. Nekem van egy Evga Gtx 560Ti-m ami nem volt egy rossz vétel, de öregszik, sokszor veszem észre, hogy kifutok a 8GB ramból, mert kevés az az 1GB ami a kértyán van, ezért a rendszer még 3GB-t dedikál hozzá ami mikrolagokat okoz és bizony akadást is. Nálam space engineers megy meg W3. De DX11-ben igencsak csekély az a teljesítmény.

KisDre
KisDre
2015. júl. 24. 21:32
#27

[off]Eközben én...

Phenom II 4x, HD5850, 10Gb DDR3

...

És fut a Witcher 3 FullHD-ban... :)

Szűk kör? Szerintem PC-n nincs olyan hogy "szűk kör" hisz még mindig több mindent tudsz csinálni mint egy konzolon vagy egy mobilon. Persze nyilván jobb lenne egy mostani konfig (pl egy i5 konfig amit nem rég állítottam össze havernak, főleg egy jobb Witcher élményért...hmmmm), de eleve a mai játékok is csak néha-néha érik meg a pénzüket (lásd Batman PC-s portja, pff), akkor meg miről beszélünk? Esetleg 4K igénynél, de egyelőre messze nincs még elterjedve, ergó annak szűk a köre szerintem. (Aki meg májerkedik, az májerkedik)

A játékok mellett, komolyabb progikhoz meg persze proci kell (vagy FirePro/Quadro), de az meg úgy is munka és a csúcsat veszi az illető akkor már.

[/off]

BReal
BReal
2015. júl. 25. 18:25

Arról nem beszélve, hogy az új játékok alacsony grafikai beállítások mellett is csodaszépek. Oké, textúrák legyenek részletesek. De a sok fps esést sokszor a fölösleges vagy kevés pluszt hozzáadó effektek-beállítások okozzák (részletesebb árnyékolás, amit az akció közben úgysem fogsz figyelni, vagy pl. az említett W3-ban a növényzet láthatósága nálam ultra helyett highon van, keresnem kellett, hogy észrevegyem a különbséget, cserébe -4-5 fps).

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 24. 15:30

Nem is erdemes 260xre valtanod. Egy gtx960 vagy 270x jelentene minosegi ugrast. Vagy hasznaltan egy 280x (50e ft hasznaltan garival) vagy egy 7870 (ami 30e ft hasznaltan). En csak arra reagaltam hogy egy 6870 nem mai darab.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 24. 12:03
#25

Szerintem kesziteniuk kene,2 fele procit.Amiben van IGP es amiben nincs.Igy azt veszed ami neked kell.Marmint ugy ertve hogy i7 6700k-bol ketfele.

ChoSimba
ChoSimba
2015. júl. 24. 12:30

A valós TDP-t szerintem nem nyomja fel, mert dvga-val nem használod az igp-t, így az nem is fogyaszt. Vagy max valami kevéskét.

Ha meg bevonják számításba, akkor meg megint nem számít, mert gyorsabban jutsz eredményre.

punchman
punchman
2015. júl. 24. 1:34
#24

A jövő fejlődési iránya? A vásárlók is várják meg, míg eléri őket a jövő, hogy legyen értelme pénzt kiadni érte?

A Bulldozer is a jövő volt, a többszálas műveletekre optimalizálva, nulláról újratervezve. Nagyot is szakított vele az AMD.

Miért nem jó a dedikált kártya az ilyen műveletekre? Miért nincs a palettán legalább olyan CPU, amiben nincs a drága és felesleges grafikus mag benne (plusz az eDRAM)?

ThePoweR
ThePoweR
2015. júl. 24. 3:06

Hát ez sajnos nem megy egyik genről a másikra. Windows se a 7-el kezdett. Előszor hardver kell amire talán hajlandóak lesznek fejleszteni, aztán ha már van rá alkalmazás, egyre jobban elkezdik ölni bele a pénzt.

Andrass8
Andrass8
2015. júl. 23. 23:31
#23

Az intel körbe megy a cpu tulajdonságainál. jött a nagy teljesitmény ugrás, majd jött a fogyasztás csökkentése és a méret, most jött az igp erősitése, én a skylake után következő generációra tippelném az újabb telj. ugrást.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 23. 23:20
#22

Mindenki úgy várja a DX12-t, mint a messiást. Aztán majd megint jön a fekete leves ahogy ez lenni szokott.

punchman
punchman
2015. júl. 23. 23:13
#21

Én nem igazán értem az intel stratégiáját. A Sandy Bridge elég jól sikerült. Az Ivy is nagy előrelépés volt, és az új gyártási technológiát is sikerült bökkenő nélkül bevezetni. A fogyasztás tovább csökkent. A Haswell 2 lépés előre, 1 hátra. A Broadwell elcsúszott. Rövidített modellciklus. A Skylake hosszabb modellciklust kap, de új gyártási technológiával is csak ennyit tud felmutatni?

Azt értem, hogy nehézségek vannak a csíkszélesség váltással, és a mobil eszközökre fókuszálnak, de ez ugyanolyan vergődés, mint amit az AMD csinált a Bulldozerrel. Asztali fronton nincs érdemleges előrelépés. És ennek ellenére inkább kidobják a Broadwellt. Mi ebben a logika? Mit kezdjen egy asztali konfig az erősebb grafikus vezérlővel?

kiberg
kiberg
2015. júl. 23. 22:58
#20

Nekem csak egy i3-4030u 1.9ghz proci van a laptopban, de még ez is tisztességesen viszi a witcher 3-at is (dedikált vga mellett nyilván). Sztem csökkenie kell a proci eladásoknak hisz egyre kevésbé indokolt cserélni őket, dx 12-vel meg mégjobban csökkeni fog a terhelés.

rini
rini
2015. júl. 23. 22:06
#19

Igazából nem lassult le az intel procik fejlődése. Nézzétek vissza az előző teszteket. Ott is 5-10 százalék volt az ugrás az elődhöz képest. Itt még plusz kapsz is valami plusz fejlesztést, hiszen az IGP jelentősen gyorsul. A réginél ez szinte semmi nem volt IGP terén. Másrészt pont ezért az IGP fejlődésért emelkedett meg a fogyasztása is 88-ról 95-re. Ha ez nem történik akkor már nem is 88, hanem inkább 75 vagy még kevesebb lenne a TDP-je.

Másrészt szerintem annak semmi értelme, hogy valaki lecserélje a 3-as vagy újabb sorozatú prociját.

Terror
Terror
2015. júl. 23. 22:52

IPC-ben tényleg nem voltak ennél nagyobb ugrások, de órajelben már igen, többnyire csíkszélesség-váltáskor. Viszont ez már a harmadik generáció, amely 4 GHz fölött már csak kínlódik, úgyhogy szerintem ez lehet az x86 éra határa, innentől fogva vagy látványosan okosítják a chipeket, vagy csak magszámban lesz növekedés. Vagy kitalálnak valami teljesen újat.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 23. 20:29
#18

Ha úgy érzi az ember valami "túl drága" a pénztárcájához mérten, egyszerű a megoldás... több pénzt kell keresni. (keressetek 2x annyit amennyit most, és egyből féláron lesz minden) :)

gibdj
gibdj
2015. júl. 23. 20:50

Vigyázz, képlékeny talajra tévedtél.:D

shiironekoo
shiironekoo
2015. júl. 23. 18:50
#17

Megvan az i7 860-am utodja. :D

shiironekoo
shiironekoo
2015. júl. 23. 20:59

En sem de nekem mar elavult ez az elso generacio meg a laprol is hianyolok dolgokat mar.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 23. 17:26
#16

Én még mindig a jó öreg q9550@ 3.4ghz-el tolom,a Zenig mindenképpen kivárok,hátha kialakul egy kis árverseny.

Phantomstranger
Phantomstranger
2015. júl. 23. 18:29

Ilyenben nem merek reménykedni. Szerintem legfeljebb visszaáll a 3 évvel ezelőtti állapot (Ivy Bridge vs Vishera).

dbori
dbori
2015. júl. 23. 16:36
#15

Sokkal többre számítottam. Ettől függetlenül lecserélem a 4790k-t erre, de én egy 20%-ban azért reménykedtem.

ThePoweR
ThePoweR
2015. júl. 23. 15:43
#14

A TDP-be gondolom a igp-t is beleszámolják. Az meg könnyen fogyaszthat többet az előző gentől.

A 2V pedig sok, de LN2-vel volt hűtve.

Bihus
Bihus
2015. júl. 23. 15:23
#13

Én még 2011-ben vettem egy i5-2500k-t, ha jól emlékszem 46ezer Ft volt.

A referenciahűtőt azóta lecseréltem egy komolyabbra, mivel zajos lett, ezzel 4,3GHz-en is stabil még a cucc, ventik alacsony fordulaton. Bár ha jól emlékszem a gari lejárta után a referenciahűtővel is simán ment 4GHz körül egy darabig (addig nem nyúltam hozzá).

Kérdésem: milyen motivációt kellene, hogy érezzek az azóta eltelt 4év és 4(!) generáció óta, hogy lecseréljem ezt a processzort akár egy Skylake-re? Az IGP számomra csak egy kolonc, mivel külön vidkártyát használok. Ez egy olyan feature, amivel szimplán csak pénzt húznak ki a zsebemből.

Egyedül a DDR4 lehet vonzó, valamint az újabb alaplapok újabb feature-ei.

Ha jól nézem, a mostani kínálatban ugyanezen az áron még nem is kapnék az i5-2500k-nál erősebb processzort? Ennek fényében nem csodálkozom rajta, hogy csökkennek az eladások. Sem a freki, sem a magok száma nem igazán akar növekedni.

BReal
BReal
2015. júl. 24. 14:57

Nézd meg a valódi teszteket. Gyorsabb a 260x minden játékban.

SzAdamAndy
SzAdamAndy
2015. júl. 23. 14:32
#12

Mennyi PCIE csatorna lesz benne?

regener
regener
2015. júl. 23. 14:32
#11

Az a 2,032V csak szerintem sok?

zoomon
zoomon
2015. júl. 23. 14:25
#10

Nekem intel procim van, de ez a gyorsabb 5-10%-al de, többet is fogyaszt 5-10%-al (88--->95W) azonos órajelen megoldás nem tetszik. Nem értem hova tűnt a csíkszélesség váltás előnye, elvitte az igp?

asdsa
asdsa
2015. júl. 24. 11:02

"Nekem intel procim van, de ez a gyorsabb 5-10%-al de, többet is fogyaszt 5-10%-al "

Arra is kéne gondolni, hogy egy másfélszer akkora IGP-t beletömtek, ezért is kellett a magasabb TDP limit.

Ez a Haswellhoz képest már egy egész tick-tock

Az meg hogy 5%-ot fejlődik generációnként azért nem tejlesen igaz. Ha megnéz valaki egy Ph tesztet, és nem csak az összefoglalót nézi meg, az látni fogja, hogy bizonyos programokban 20-30%-os különbségek vannak a generációk közt, és csupán a nagyátlag az, ami ~+5-10%.

/ 2
Vissza az oldal tetejére