Pár nappal ezelőtt érkezett a hír egy új, arc és csípőkövetéssel rendelkező VR szemüvegről, a DecaGearről, ami első hallásra túl jól hangzott, hogy igaz legyen.
A specifikációi és az ára, illetve annak ténye, hogy egy távolkeleti országból lehet előrendelni, mind-mind azt vetítették előre, hogy lehetséges átverés az egész, sok ilyet láttunk már az elmúlt években.
Az UploadVR-nak feltűnt, hogy a DecaGear részéről köszönetet mondtak a Valve-nak, hogy segítettek a szemüveg elkészítésében. Ezért felkeresték a Valve szóvivőjét, hogy megkérdezzék, valóban részt vettek-e a szemüveg fejlesztésében.
Nem dolgozunk a DECA-val együtt a dizájnon, de mint mindenkinek, így nekik is biztosítottuk a SteamVR integrációhoz szükséges támogatást és a hasonlókat. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy kipróbálhassuk ezt a szemüveget, amint elérhető lesz. – Írta a Valve.
Egyelőre tehát a szemüveg tényleg létezik, dolgoznak rajta, reméljük tudják tartani az ütemtervet és jövő év elején a bejelentett áron megvásárolhatóvá is válik.