Ma reggel kikerült az internetre egy videó, ami állítólag a készülő Harry Potter-játékból származik. A szivárogtató VapeThisBro nevű Reddit-felhasználó azt állította, hogy valamiféle piackutatás részeként mutatták meg neki a felvételt.

A Warner Bros. persze minden létező felületről igyekszik minél gyorsabban eltávolítani, így nehezen tekinthető meg, de azért vannak még különböző források, mint például ez is.

A kikerült információk alapján a játék a 19. században veszi kezdetét, és a Roxfort egy ötödikes diákja felett vesszük át az irányítást. Az anyag többnyire szerepjátékos elemekre épül majd, a videóban például látszik is a karakterkészítő.

Érdekes, hogy egy másik forrás, a Harry Potter-témában mindig jól értesült Lizo Mzimba is megerősítette, hogy tényleg fejlesztés alatt áll a játék, és hogy jelenleg két cím is felmerült: az egyik a Harry Potter: Magic Awakened, a másik a Harry Potter: Magic Forever.

A fejlesztőcsapat kiléte azonban még mindig bizonytalan, de a források szerint nem a Rocksteady dolgozik rajta, hanem a Warner Bros. birtokában lévő egy másik stúdió, az Avalanche. Software. Őket ne keverjük össze a Just Cause-ról ismert svéd Avalanche Studiosszal, ez egy amerikai csapat, akik korábban a Disney Infinity fejlesztésén dolgoztak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zoligaby
zoligaby
2018. okt. 4. 0:08
#2

Ezekből a fejlesztői nevekből hogy a náthásba nem lett még per? :D :D

FELULET
FELULET
2018. okt. 4. 8:18

Mert még nincs mit perelni.
Majd ha sikereske lesznek, na majd akkor jönnek a jussukért. Okosak ők...

Busterftw
Busterftw
2018. okt. 3. 23:44
#1

Juj de konzolosan nez ki.

Busterftw
Busterftw
2018. okt. 4. 10:46

Irányítás/mozgasból már ordít róla hogy ez konzol.

Vissza az oldal tetejére