Az Intel Rocket Lake-S generációjának rajtja március végén, illetve április elején esedékes, így a friss processzorok mintapéldányai már elég széles körben rendelkezésre állnak a különböző partnerek számára, így néhány eredmény olykor-olykor kiszivárog velük kapcsolatban – és néha-néha egy-egy mérnöki tesztpéldányt is meg tudnak kaparintani az átlagfelhasználók.

A kínai Bilibili fórumon fel is bukkant egy Core i5-11500-as sorozatú processzor, amelynél ezúttal nem a processzorteljesítményre, hanem az iGPU képességeire fókuszált a lelkes tesztelő. Az új processzorok egyébként kétféle iGPU-val érkeznek: az egyik az UHD Graphics 750, ami 32 aktív EU-val rendelkezik, míg a másik az UHD Graphics 730, ami viszont már csak 24 EU-t foghat munkára. Ebben az esetben az erősebb, UHD 750-es modell teljesítményével kapcsolatban kaphatunk képet – ez az iGPU természetesen Xe architektúra köré épül.

A 3DMark Time Spy teszt alapján a Core i5-11500 esetében 1053 ponttal záruld a GPU pontszám, míg a Core i5-10400 csak 693 pontot szerzett, így kettőjük között meg is van az Intel által ígért 50%-os teljesítménykülönbség, sőt, még egy kis extra is belefért – 52%-ról beszélhetünk.

Galéria megnyitása

A 3DMark teszt beszédes ugyan, de egy játék alatt felmutatott teljesítmény még beszédesebb lehet, ezt szerencsére a tesztelő is így gondolta, aki a League of Legends és a CSGO segítségével egyaránt megnézte, mire képes az új GPU. A két említett játékban 1080p-s felbontás mellett bőven 100 FPS feletti sebesség jött össze, ami iGPU szinten igen figyelemreméltó eredmény.

A Rocket Lake-S tehát szép gyorsulást hoz iGPU szinten, de az Alder Lake-S még ennél is komolyabb tempóra lesz képes, hála annak a ténynek, hogy ott már nem 32, hanem 96 EU lesz jelen a legjobban felszerelt integrált grafikus vezérlőkben, vagyis elméleti szinten akár a Rocket Lake-S UHD 750-es megoldásához képest akár háromszor jobb teljesítményt is felmutathat az új generációs megoldás, a gyakorlatban azonban ennél szerényebb gyorsulásra számíthatunk, de a Gen9 alapú megoldásokhoz képest bámulatosan nagy lesz az előrelépés, az egyszer biztos.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomm27
tomm27
2021. febr. 16. 17:02
#3
tomchee
tomchee
2021. febr. 16. 14:34
#2

NA legalább lesz mivel játszani, ha már VGA-t úgy sem tudsz mellé venni a gépbe :D 720p30fps és lehet csapatni

rfj1989
rfj1989
2021. febr. 16. 13:48
#1

Én mondjuk sosem értettem a komolyabb procikba pl i7 vagy i9 minek kell a beépített igpu-t erőltetni. Aki ilyen erős konfigot vesz az valószínüleg komolyabb feladatokra akarja használni ahol szinte biztos lesz egy combos videókari is a gépben, innen lényegtelen a prociba integrált videó egység megléte, viszont drágítja az előállítást, növeli a hőtermelést és ezzel akár a cpu teljesítményére is rossz hatással lehet. A kisebb prociknál pl i3 még meg is érteném egy erős iGPU meglétét, mivel egy fiatal gyerek első gépére a pénztárca rányomhatja a bélyegét és ilyen esetben tök jó lehet, hogy el tud játszogatni mediumban sok régi nagy címmel, de aki i5 vagy i7 procit kifizeti és a köré épülő gépet is, az nekem ne mondja, hogy az igpu-t fogja izzasztani....és nem vesz bele egy középkategóriás kártyát akár használtan is....

Dragon3k
Dragon3k
2021. febr. 17. 15:18

@Terror Szerintem sokkal nagyobb költség lenne két külön chip, egyikben van igp, másikban nincs, mint egy chipet gyártani és a selejtes igp-t letiltva eladni.

Vissza az oldal tetejére