Teljesen új játékon dolgozik a DayZ készítője

Dean Hall egyelőre nagyon titkolózik, de szerinte az újdonság akkorát fog robbanni, mint a DayZ...

Teljesen új játékon dolgozik a DayZ készítője

Dean Hall stúdiója, a RocketWerkz jelenleg két új projekten is dolgozik. Ebből az egyik az Ion, amiről már láthattunk egy bemutatót a 2015-ös E3-on, és amin egyébként egy londoni technológiai céggel működik együtt a csapat. Hogy ebből mikor lesz valami (és pontosan mire is számíthatunk), az egyelőre továbbra is kérdéses, azonban Hall már bejelentette, hogy egy másik, teljesen új címen is elkezdtek tevékenykedni.

Hall úgy gondolja, hogy (ismét) talált egy olyan rést a multiplayer játékokon belül, ahová be lehet törni, és ahol jelenleg nincs konkurencia. Éppen ezért nem is nagyon akarta részletesen kifejteni, hogy miről van szó: "Azt elmondhatom, hogy multiplayer játékról van szó. Azt egyértelművé szeretnénk tenni mindenki számára, hogy a stúdiónk új területeket akar felfedezni a multiplayeres műfajokon belül, vagy újraértelmezni a műfaj bizonyos részeit".

De Hall nem csak azért szeretne csendben maradni, hogy ne adjon ötleteket a konkurenciának, hanem azért is, mert egyelőre még nagyon kísérleti fázisban leledzik a projekt, így nem akarja felkorbácsolni az elvárásokat, mert az olyan helyzetet teremthet, mint a WarZ esetében.

Az viszont biztos, hogy a stúdiója szépen-lassan növekszik - leginkább a Tencenttől érkező befektetéseknek köszönhetően. Ezzel együtt Hall elmondta, hogy a Tencent tökéletesen érti, hogyan akarnak dolgozni, és teljes szabadságuk van. A brigád jelenleg 26 főből áll (tavaly még öten voltak). De van más is: "A Tencent partnerségének köszönhetően az utóbbi hónapokban tulajdonképpen egy csendes forradalmat vezényeltünk le az iparágon belül azzal, hogy rendkívül tapasztalt embereket csábítottunk át olyan stúdióktól, mint a Creative Assembly, a Bethesda, vagy a Bohemia" - mondta Hall.

És a stúdión belül is hatalmas szabadságuk van a munkatársaknak. Az utóbbi időben Hall igyekezett elérni, hogy az emberei önmagukban, vagy kisebb (5-6 fős) sejtekbe szerveződve kísérletezhessenek ötletekkel, újdonságokkal. Ezek a sejtek aztán adott esetben összeállhatnak egy-egy nagyobb projekt megvalósítására - ez történik jelenleg is az új játékukkal.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward