A Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot egy befektetőknek tartott tájékoztatón elmondta, hogy most már teljes egészében a fejlesztési folyamataik részét képezi a Google Stadia. A cég pénzügyi igazgatója, Frederick Duguet ezzel kapcsolatban pontos költségeket nem árult el, csak annyi mondott, hogy az érintett költségekkel együtt is jól jár a Ubisoft.

Miután ezzel kapcsolatban tovább faggatták őket, Guillemot elmondta, hogy a hagyományos PC-s és konzolos fejlesztéshez képest nem túl magas költség egy játékot Stadiára is elkészíteni. Hozzá tette, hogy nagyon jó a kapcsolatuk a Stadia csapatával, így a fejlesztések gördülékenyen haladnak. Gullemot hozzátette, hogy a visszafogott költségek főleg a modern címek esetében igazak, ezek motorjai ugyanis vannak annyira rugalmasak, hogy viszonylag könnyű őket portolni, főleg, hogy egyébként a Stadia alatt is alapvetően PC-s jellegű hardverek dolgoznak. Szerinte a régebbi, vagy remasterelt játékok esetében már nehezebb a helyzet.

Némileg más téma, de a napokban a Stadia termékmenedzsere, Andrey Doronichev ismét magyarázkodni kényszerült, amikor sokan azt hitték, hogy a Stadia Pro-előfizetés tulajdonképpen a "videójátékos Netflix" lesz. Az úriember elmondta, hogy erről szó sincs, és inkább az Xbox Live Goldhoz, vagy a PlayStation Plushoz kell hasonlítani. "A Pro előfizetők 4K/HDR-támogatást, 5.1-es hangot, exkluzív akciókat kapnak, valamint hozzáférést egy-egy ingyenes játékhoz. Nagyjából havi egy ingyenes játékra számíthatun, a sorban az első pedig a Destiny 2 lesz" - közölte.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. aug. 18. 19:47
#2

"A vezérigazgató szerint nem drága dolog támogatni a platformot."

Nem is gondolta senki, hogy hajlandoak lennenek olyanba belevagni ami 10 centnel tobbe kerul.

Szarevo francia patkany.

talgaby
talgaby
2019. júl. 23. 10:20
#1

Ööö… mit értünk itt pontosan költségeken és fejlesztésen? Az általuk használt motorokban már ott van egy natív Stadia fordító és csak annyit kell csinálni, hogy az irányítás jól tűrje az input laget, ami az összes egykaptafa nyitott világú játékukban ott van minimum fél évtizede. Az összes költség az az idő, amíg lefordul Stadiára is ugyanaz a kód. -.-

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. aug. 18. 19:51

@talgaby  ne hulyeskedj.

Az a par perc- ora is kegyetlen villanyszamla.

Par ilyen es akar egy fel tank benzin is kijon a luxusverdajaba ennek a mocsok faszfejnek.

Vissza az oldal tetejére