Tegnap délután megrendeztük az első eSport bajnokságunkat. HearthStone-ban csaphattak össze a játékosok, és óriási túljelentkezés volt, a héten többször is meg kellett dupláznunk a betölthető helyek számát. Végül 430 jelentkezőből körülbelül 300 várta tűkön ülve az első meccsét, ami… nos, legyünk őszinték, késett egy kicsit. A szerverünk már alapból túl volt terhelve az óriási forgalomtól, és ha ez nem lenne elég, volt, aki ezt az alkalmat választotta arra, hogy kinyilvánítsa a többiek iránti szeretetét egy DDoS támadás formájában. Belekerült néhány leállásba, de végül szervezőink sikeresen vették az akadályokat, a játékosoktól pedig nagyon köszönjük a türelmet, hogy átvészelték velünk a kezdeti nehézségeket.

Galéria megnyitása

Éjfél körül már győztest is tudtunk hirdetni, ezúton is gratulálunk crycrynak, és a többi helyezettnek is, az eredményeket itt lehet megtekinteni. Reméljük, hogy élveztétek a játékot, ezen a héten a Heroes of the Stormban eshetnek majd egymásnak a csapatok, HearthStone legközelebb négy hét múlva lesz. Jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Pene
Pene
2015. okt. 20. 13:08
#5

WP! (Semmiképp se felejtsétek el jogi útra terelni az ügyet a DDoS okán, ha az előzetes kárfelmérés során látszódik értékelhető adat.)

xcomman
xcomman
2015. okt. 20. 11:00
#4

Elismerésem versenyzőknek és a szervezőknek. Örülök, hogy sikerült levezényelni! (ddos vicc akart lenni, ugye?:) ) A starcraftos brigád várja a bővebb lehetőségeket a kieg után ! :) Nem gondoltam volna, hogy ennyi jelentkező lesz, de szerintem az iponosok sem. Kitartás és várjuk a folytatást ! :) Gondolom pár havonta, azért lesz egy verseny egy adott kategóriában.

Vazul267
Vazul267
2015. okt. 20. 10:48
#3

:S

Meteoreso
Meteoreso
2015. okt. 20. 9:18
#2

Valaki kicsit sokat nézte a Mr Robot ot:D

Shinjiii
Shinjiii
2015. okt. 20. 7:46
#1

Micsoda patkányok vannak, még a Mighty iPont is támadják a hülyeségeikkel, pedig ez az oldal azért tesz az olvasóiért, mint azt a példa is mutatja (na, moderátori téren azért még lehetne gördülékenyebb, de mind1). Ezzel kell meghálálni, gratulálok...

Vissza az oldal tetejére