Habár a Forza Horizon 4 bemutatója nagyon látványosan sikerült, és a sorozat eddig mindig hozta az abszolút csúcsminőséget, azért mégiscsak megkérdőjelezhettük, hogy ezúttal tudnak-e majd lényeges újdonságokat hozni. Nos, a PlayGround Games erre ütős választ adott. Bejelentették ugyanis, hogy a Forza Horizon 4-ben vásárolhatunk majd saját ingatlant, ami lehet egy szimpla kis vidéki házikó, de akár egy kastély is. A saját területeinken leparkolhatjuk majd az autóinkat, amiket aztán alaposan szemügyre vehetünk a ForzaVista módban.

De vállalhatunk majd munkát is. Ezek között biztosan lesz egy olyan, amikor kaszkadőr-sofőrt kell majd alakítanunk egy autós tévéműsor számára (csak nem a Top Gear, ismét?), de vásárolhatunk taxizással foglalkozó vállalkozást is. Itt kifejezetten az lesz a feladatunk, hogy a klasszikusAustin FX4-es londoni taxival furikázzuk a megrendelőket oda, ahova kérik.

Egyértelművé tették azt is, hogy a Forza Horizon 4 egyedül, kooperatívan, valamint teljesen online is élvezhető lesz. A megosztott világ ezúttal egy továbbfejlesztett formában tér vissza, így egyszerre 72 másik játékos lehet velünk egy játékvilágban, akik így kiválthatják a mesterséges intelligencia által vezérelt Drivatar-rendszer segítségével irányított gépi sofőröket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére