Az univerzum vizsgálata nem egyszerű, de szerencsére néha maga világegyetem könnyíti meg a kutatók dolgát. Gravitációs lencsézésről akkor beszélünk, amikor a megfigyelő és egy távoli objektum között található egy nagy tömegű objektum (csillag, fekete lyuk, galaxis), amely a meggörbíti a teret maga körül, és ilyen módon a megfigyelő felé irányítja a háttérbeli égitestről származó olyan fotonokat is, amelyek alapjában nem tartanának felé. Ilyen módon felerősödhet a háttérbeli objektum fénye, lehetővé téve olyan dolgok megfigyelését is, amelyek rendkívül távol vannak tőlünk.
A kapott kép persze sok esetben furcsa, torzult, megnyúlt, gyűrűszerűen meggörbült, ráadásul olykor több másolatban is megjelenik a lencséző objektum körül. De az így kapott kép minden esetben sokkal fényesebb, mint ami a háttérbeli objektum közvetlen megfigyelésével lehetséges lenne, így az ilyen kivetülések rendkívül hasznosak. A Hubble űrtávcső egyik fontos feladata az ilyen lencsézett képek keresése és vizsgálata, hiszen ezek révén rengeteg új részletet lehet felderíteni a távoli jelenségekről.
A Hubble nemrégiben egy különösen érdekes lencsézést figyelt meg. A 2M1310–1714 katalógusjelű rendszert véletlenül fedezték fel egy galaxisokat vizsgáló átfogó égboltfelmérés során. A mellékelt kép közepén látható két galaxis szolgál lencseként, ezek mindegy 3,4 milliárd fényévre vannak a Földtől. A lencsézett objektum, egy kvazár, vagyis egy aktív, táplálkozó központi fekete lyukkal rendelkező galaxismag, amely még sokkal messzebb van: a számítások szerint 10,4 milliárd fényévnyire.
A kvazár képe komolyan torzul a lencsézés közben, így jött létre a képen látható gyűrű, amely négy élesebb képet is tartalmaz a háttérbeli galaxismagról. A távoli objektum ezen túl egy ötödik, halvány másolatban is megjelenik a képen, a két lencséző galaxis között. Lencsézett kvazárképekből viszonylag sokat ismernek a szakértők, de a hasonló, több kivetülést produkáló gravitációs lencsézések az ilyen objektumok kapcsán ritkának számítanak.
Ezért is különösen hasznosak az új felvételek, amelyek a kvazár részletein túl annak felmérésében is segíthetnek, hogy milyen gyorsan tágul a világegyetem. Ez azért lehetséges, mert a különböző kivetülések kapcsán a kvazár fénye eltérő utakat tesz meg, amelyek eltérő hosszúságú időt vesznek igénybe. A kvazárok pedig az idővel változnak, felfénylenek, majd elhalványulnak. Így amikor a kvazár felfénylik, látványossá válhat a megtett útban való eltérés a kivetülések között: az egyiken már látni fogjuk a változást, míg a másik egy régebbi képet mutat, késik.
A késés mértéke függ a megtett út hosszától, ami viszont egyrészt attól függ, hogyan oszlik el az anyag a lencséző galaxispárban, másrészt, hogy mekkora a távolság a lencséző és a lencsézett objektum között. A szakértők ezen túl a galaxisok és a kvazár vöröseltolódását is tudják mérni, ami megmutatja, hogy milyen gyorsan távolodnak tőlünk ezek a világegyetem tágulása miatt. És ha összehasonlítják a különböző kivetülések közti késéseket és bevonják a vöröseltolódási adatokat is, abból megállapítható a tágulás üteme. A kutatók pontosan ezt szeretnék megtenni, így a Hubble után földi távcsövekkel is figyelik a rendszert, felfénylések és elhalványodások után kutatva a kivetülő képeken.
