Az Apple először tavaly szeptemberben harangozta be a vezeték nélküli töltőpadját, ami akkor még fejlesztés alatt állt, és sajnos mostanáig sem készült el. A különleges eszköz esetében egy friss jelentés szerint több problémával is küzdenek a tervezők, így akár az sem elképzelhetetlen, hogy az eredeti formájában nem fog a boltokba kerülni.
A Sonny Dickson egy exkluzív részleteket tartalmazó jelentésben számolt be arról, hogy milyen problémákkal küzd az Apple az AirPower esetében, merthogy három komoly gond is akadt az eszközzel. A vezeték nélküli töltésre képes kiegészítő lényege az lenne, hogy viszonylag kicsi helyet foglal, de mégis képes egyszerre három terméket is tölteni. Egy Qi szabványnak megfelelő megoldásról beszélhetünk, így érdekes módon nemcsak Apple készülékekkel lehetne használni, hanem más gyártók megoldásaival is. Egyelőre viszont a vállalat nem tudja összehozni, hogy megfelelően működjön a konstrukció.
A friss beszámoló alapján az egyik fő problémája az AirPowernek, hogy melegedik. Olyan mértékben termeli a hőt a töltőpad, ami nem egészséges, szóval hajlamos túlmelegedni, ami főleg akkor áll fenn, amikor mind a három hely ki van rajta használva. A nagy hőtermelés sem az okostelefonoknak – és más tölteni kívánt termékeknek – nem tesz jó, sem pedig a szerkezet élettartamának és a töltés hatékonyságának, márpedig a vezeték nélküli töltés egyébként sem a tempójáról híres.
Az AirPower második problémája szoftveres jellegű. Ez a rendszer úgy lett beharangozva, hogy amikor a felhasználó tölti vele az okostelefonját, az Apple Watch okosóráját és az AirPods fülhallgatóját, akkor az iPhone-on folyamatosan látni lehet, hogy milyen a töltöttségi szintje a többi szerkezetnek. Nos, ez a dolog egyelőre nem működik úgy, ahogy kellene neki, és egyéb kommunikációs fennakadások is vannak az AirPower és a rápakolt eszközök között. Tehát ha nem lenne elég a hardveres nehézség, még szoftveres eredetű akadály is van az AirPower előtt.
A harmadik gond pedig főleg az interferenciából adódik a Sonny Dickson jelentése alapján. Kívülről nézve az AirPower egy végtelenül letisztult és egyszerű megoldás, belül viszont borzasztóan bonyolult és összetett. A beszámoló szerint 21 vagy 24 különböző méretű tekercs található benne, és ezeknek kellene megfelelő vezérlés mellett töltenie a három készüléket. Viszont ehhez három csoportra kell osztani az egységeket, ez pedig extrém bonyolultsághoz vezet. A tekercsek között jelentős interferencia lép fel, ebből fakadóan pedig lecsökken a töltési hatékonyság, és ismét előkerül a melegedés gondja is. Továbbá a komplex felépítés miatt az interferencia- és a hővédelem mellett az szerteágazó áramkör elhelyezése is nagy kihívás.
Mivel az Apple eddig nem tudta összehozni az AirPowert, talán érdemes lenne átterveznie ezt a megoldást, de úgy fest, hogy ezt a vállalat nem szeretné. (Az átalakítás lényegében egyet jelentene az Apple számára a kudarccal, így érthető, hogy miért ódzkodik ettől a lépéstől.)































