Shop menü

TÁBLAGÉPEKRE SZABOTT SZÓRAKOZTATÓKÖZPONTOT JELENTETT BE A GOOGLE

Az Entertainment Space egy helyre igyekezik összefogni a különböző szórakoztató tartalmakat.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Táblagépekre szabott szórakoztatóközpontot jelentett be a Google

Ahogy az androidos táblagépek iránti kereslet csökkent, úgy szép lassan a Google is megfeledkezett arról, hogy fejleszteni kellene az Android rendszert olyan módon, hogy az a tabletek számára megfelelő legyen. Sajnos a nagyobb mérethez meglehetősen szerényen alkalmazkodik az Android, ami eléggé erőteljesen tudja rombolni a felhasználói élményt. De most megcsillant a reményfény, hogy változás jöhet ezen a fronton.

Némiképp váratlanul bejelentette a Google az Entertainment Space nevű fejlesztését, ami igazából pontosan arra szolgál, amire a neve következtetni enged. Ez egy olyan hely lesz, ahol a szórakoztató tartalmak csoportosulni fognak. Nem kell majd folyamatosan különböző programokon keresztül navigálni, keresgélni a dolgokat, hanem minden azonnal szem előtt lesz szépen elrendezett formában.

„Egy megálló, személyre szabott nyitólap az összes kedvenc filmjeidnek, műsoraidnak, videóidnak, játékaidnak és a könyveidnek.” – fogalmaz a Google az Entertainment Space kapcsán.

Napjainkban már számos különböző platformot használnak az emberek a különböző műsorok fogyasztására, és néha talán már azt is nehéz észben tartani, hogy melyik sorozat vagy film éppen melyik vállalathoz tartozik, melyik appot kell elővenni a megtekintéshez. A játékoknak a megkeresése is tud problémás lenni százas nagyságrendű alkalmazáskínálat mellett, és bár a könyvek azért általában nem szoktak annyira szétszóródni, azoknak sem árt, ha tényleg egy helyen vannak.

A program megnyitását követően felül három fül lesz kiemelten szem előtt, az első a Watch, a második a Games, a harmadik pedig a Read. Ezek nem szorulnak különösebb magyarázatra, az első alatt lesznek a filmek, sorozatok és más videós tartalmak, ezt követik a játékok, a könyvek pedig zárják a sort.

Galéria megnyitása

A Watch fül alatt kicsit hasonló lesz a látvány, mint a Google TV felület esetében. Lesz itt egy ajánló hatalmas felületen olyan dolgokkal, amik érdekelhetik a nézőket, ez alatt pedig sorakoznak majd a különböző multimédiás alkalmazások az alapján rendezve, hogy mikor voltak utoljára használatba véve. Itt mindenféle app megjelenik majd, ami videózásra szolgál a YouTube-tól a Hulun át a különböző tévécsatornák dedikált szoftverjein keresztül a Twitch-ig.

Azon a lapon, ahol a játékok lesznek, szintén egy ajánló kerül felülre azokkal a címekkel, amiket a legtöbben játszanak éppen. Ez alatt sorakoznak majd a legutóbb használt játékok, és ezeknek az esetében rögtön lehet folytatni a játékot onnan, ahonnan az ember legutóbb abbahagyta. Az ajánlott top játékok és népszerű címek innen azonnal indíthatóak tesztelési jelleggel, nem feltétlenül kell őket telepíteni.

Galéria megnyitása

A Read lap tartogatja a legkevesebb újdonságot, itt ugyanis csak simán be van épülve a Google Play Könyvek szekció. Tehát, aki például Kindle felhasználó, az egyelőre biztosan nem lesz kényelmesebb helyzetben, de ez talán idővel változik majd. A Google folyamatosan bővíteni fogja a támogatott alkalmazásoknak a sorát az összes kategória esetében, szóval ami első körben kimaradt, később az is bekerülhet ide.

Galéria megnyitása

Egyetlen dolog van, ami egyelőre hiányosságként szembetűnő, ez pedig a zenehallgatási lehetőség. Nem tudni, hogy ez miért maradt ki az Entertainment Space ernyője alól, de talán idővel ez a funkció is be lesz vezetékelve az újdonságba. Ettől eltekintve nagyon jól hangzik a Google új fejlesztése, és valóban egy élménynövelő dolog lehet majd ez.

Azt pedig már csak halkan tesszük hozzá, hogy reményeink szerint az Entertainment Space az első konkrét jelen annak, hogy végre a Google komolyabban fogja venni az táblagépeket. Jó lenne, ha az Android is elindulna abba az irányba, amibe az Apple az iOS esetében elmozdult az iPadOS bevezetésekor. Rengeteg kritika érte a keresőóriás ennek a területnek az elhanyagolása miatt, szóval arról sincs szó, hogy magától kellene felismernie, hogy a tabletes fronton súlyos hiányosságok vannak.

Az Entertainment Space nem lesz egyszerűen telepíthető bármilyen készülékre jelen állás szerint. Elsőként a Wallmartban kapható saját márkás onn. tableteken fog megjelenni, később pedig ezeket több gyártó termékei fogják követni. Külön említi a Google a Lenovo és a Sharp nevét, de azt is hozzátette, hogy több partnerrel dolgozik majd együtt. Az elérhetőségről ennél pontosabb információ egyelőre nincs.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére