Az Iodyne egy speciális külső SSD-t mutatott be a napokban, ami azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rendkívül ütőképes teljesítményt kínál, fokozottan figyel az adatbiztonságra, a benne található M.2-es SSD kártyákat pedig klasszikus értelemben véve mozgó alkatrészek nélküli aktív hűtés tartja megfelelő hőfokon, így a stabil teljesítmény is garantált.
A Pro Mini névre keresztelt külső SSD egy kompakt házban kapott helyet, legalábbis ahhoz képest kompakt, hogy négy darab PCIe M.2 alapú SSD kártya dolgozik benne RAID 6 módban, valamint még egy 2,1 hüvelykes E-Paper kijelzőt is rejt, ami igény szerint testreszabható. Utóbbinak köszönhetően egyedi címkével vértezhető fel a külső adattároló, így azok a professzionális felhasználók, akik több ilyen meghajtót is használnak, egyből láthatják, az adott terméken milyen tartalmak találhatóak, valamint az is azonnal kiderül, mennyi szabad hely áll még rendelkezésre.
Az USB4 és Thunderbolt 4 támogatással rendelkező külső SSD, ami USB-C porton keresztül valósítja meg a tápellátást és az adatátvitelt is, a gyártó szerint a Frore Airjest Mini hűtés jóvoltából 3 GB/s feletti folyamatos adatátviteli tempót nyújt, ami igencsak jól hangzik. Az SSD kártyák hűtését a már jól ismert, ultrahang-tartományban rezgő membránnal ellátott megoldás tölti be, ami az emberi fül számára nem hallható módon, hatékonyan vezeti el az SSD vezérlők, a DRAM alapú gyorsítótár és a NAND Flash memóriachipek által termelt hőt. Egy-egy ilyen AirJet Mini modul maximum 5,25 W hőtermelés átvételére és leadására képes, méghozzá úgy, hogy az egység ultrahang segítségével apró membránokat rezegtet meg, amelyek a mozgásukból fakadóan légáramot generálnak, így az alattuk lévő hűtőlemezeken elkezd átáramlani a levegő, majd a meleg kifelé távozik, ahogy az a lenti ábrán is látható. Az SSD házán láthatóak is szellőzők, amelyekre feltétlenül szükség van az említett technológia hatékony működéséhez.
Az alumíniumházzal érkező külső SSD-hez jár flottamenedzsment funkció, valamint eszközkódokat is használhatunk, és NFC alapú felhasználó-azonosításra is van mód a maximális biztonság érdekében. A tárhelyen található tartalmakat XTS-AES 256 adattitkosítás védi, valamint a RAID 6 támogatás is segít az adatok védelmében. Az esetlegesen elvesztett adattárolóhoz jól jöhet a Find My Tracking támogatás is.
A speciális külső SSD, ami elsősorban a tartalomgyártásban dolgozó professzionális felhasználókat veszi célba, 4 TB-os és 8 TB-os kivitelben kerülhet a boltok polcaira. A fenti funkcionalitást látva aligha lehet meglepő, hogy a termék abszolút nem lesz olcsó: a 4 TB-os modellért 1500 dollárt, míg 8 TB-os társáért 2200 dollárt kérnek majd el. Az Iodyne tervei szerint a Pro Mini sorozat tagjai a következő év első negyedévében kerülhetnek forgalomba.