Májusban, amikor a Microsoftnak az online rendezvényén leleplezésre került az Assassin’s Creed Valhalla, a közösség nem volt elégedett a látottakkal. Az ok egyszerű volt, az érdeklődők számára játékmenet videót ígértek, ehhez képest becslések szerint csupán 2 másodpercnyi valódi gameplay anyag volt látható a videóban.
Napokon belül, pontosabban július 12-én érkezik a Ubisoft Forward online esemény, ahol végre többet is megtudhatunk majd a játékról és működéséről, nem csak a marketing célokra készült animációkkal fognak bombázni minket.
Úgy tűnik, hogy a meglepetés erejének viszont megint lőttek, hiszen tegnap óta kikerült az internetre 30 percnyi Assassin’s Creed Valhalla gameplay videó, aminek a vállalat láthatóan nem örül, hiszen mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt eltávolítsa az internetről.
Mivel „Work in Progress”, vagyis fejlesztés alatt álló változatról van szó, ezért a rögzített jelenetek olyan dolgokat is tartalmaznak, amiket a Ubisoft nem biztos, hogy meg akarna mutatni a szélesebb közönség számára, hiszen tele van bugokkal. Az viszont látható, hogy a játék nyílt természete megmaradt, a vadvilággal is interakcióba léphetünk, a sasunk segítségével körbe nézhetünk, fejleszthetjük a karakterünk, röviden tehát rengeteg dolgot megtudhatunk a videóból.
Szinte lehetetlen követni, hogy hol bukkan fel és honnan szedik le a videót, ha kíváncsi vagy rá, akkor ez a keresés lehet a segítségedre, így jó eséllyel megtalálod a neten, ha nem bírsz várni a hivatalos leleplezésig.































