SZÍNES, VIDÁM MEGJELENÉSŰ LETT AZ ÚJ IPAD, DE ALAPOSAN MEG IS DRÁGULT

A friss masina a tavalyi modell és az új iPad Air szerelemgyermeke lett, modern köntösbe öltözött, de nem kapott teljesen új hardveres alapot.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. okt. 19. 18:33
Színes, vidám megjelenésű lett az új iPad, de alaposan meg is drágult

Az alap iPad eddig egy néptermék volt, ha táblagépről beszéltünk. Persze nem volt egy filléres kütyü, ezt azért be kell látni, de az Apple eszközökhöz képest kellemes volt az árfekvése, és tényleg nagyon sokat adott elfogadható áron. Nos, a tizedik generációs iPad már sokkal drágább, persze még jobb lett, de a vásárlóknak ez a generációváltás eléggé fájhat majd.

Ebben az esetbe már egy olyan új iPadről beszélhetünk, ami a főbb jellemvonásait tekintve közelebb áll az iPad Airhez, mint a saját felmenőjéhez. Ezt lehet látni rögtön a kijelzőnél, ami 10,9 hüvelykes lett, és már vékony keretbe van foglalva. Nincs már elülső Touch ID, az ujjlenyomat-olvasó átkerült a keretre. A bevetésre küldött panel 264 PPI-s pixelsűrűségű, egy True Tone képernyőről beszélhetünk, ami 500 nites fényerőt tud a Liquid Retina jelzőt felvonultatva.

Galéria megnyitása

A készülék támogatja az első generációs Apple Pencil érintőceruzát, ennek köszönhetően lehet majd rajzolgatni nagy pontossággal, és egyéb grafikus munka során is jó hasznát lehet majd venni az eszköznek. Az Apple már itt is hangsúlyozottan a notebookokkal szeretne rivalizálni egy kicsit, éppen ezért biztosít a masina számára egy saját Magic Keyboard Folio gombsort, ami hordozás közben védeni fogja a kijelzőt, egyébként pedig még egy funkció gombsorral is rendelkezik, ami nagyon jól tud jönni a hétköznapok során.

Galéria megnyitása

Az iPadOS legújabb kiadását kapja meg az eszköz. Itt sajnos nem lesz meg minden szoftveres fejlesztés, amivel az Apple készül, és a legfontosabb hiányzó a Stage Manager lesz. Konkrétan nem mondta ki a vállalat, hogy ezt a funkciót itt már nem kapják meg a vásárlók, de korábbi információkból lehet tudni, hogy a szerényebb iPadek esetében erről le kell mondani. Az újragondolt multitasking felület az, ami miatt eleve egy hónapnál is többet csúszott a frissítést, de október 24-től az iPadOS 16.1 minden támogat eszközre elérhető lesz.

Galéria megnyitása

A kamerát tekintve is komolyabb fejlődés történt a korábbi iPadhez mérten, és már ezen a fronton is az iPad Airrel vetekszik a készülék, 12 megapixeles a táblagép kamerája, és támogatja a PDAF eljárást az élességállítás során, így gyorsan és pontosan fog fókuszálni, akkor is, ha éppen videózni kell. Lehet már 4K60 minőségben is mozgóképet rögzíteni. Van LED-es segédfény is, szóval sötétben is munkára fogható a főkamera, ha arra lenne szükség.

Az előlapi kamerája is 12 megapixeles az új iPadnek, de ez már tavaly is így alakult. Ultra-széles látószögű optikát kapott a kamera, ezáltal képes lesz mindig kiemelni a felhasználót középre a FaceTime hívásoknál, és több ember is kényelmesen elfér majd a képen. Még az elektronikus képstabilizálást is hatékonyabban tudja megoldani az iPad a 122 fokos látószög által.

Galéria megnyitása

A tervezők az olcsóbbnak szánt iPadeket eddig korábbi lapkákkal szerelték, és ebből a szempontból a tizedik generációs iPad sem mutat mást. Az Apple A14 Bionic rendszerchipet alkalmazza, ami 2020-ban debütált az iPhone 12 szériával, és ennél már az új iPhone SE modell is nagyobb teljesítményt vonultat fel. Ettől függetlenül a multimédiás funkciókat, szórakozási lehetőségeket tökéletesen ki fogja szolgálni, ezt a gépet pedig senki ne akarja videóvágásra alkalmazni, arra ott vannak a nagyobb testvérei.

Azt nem kommunikálta az Apple ezen a ponton, hogy a rendszermemória mekkora kapacitású, csak később derülhet majd ki. Az egészen biztos, hogy 8 GB RAM-ot nem kap, 4 vagy 6 GB-os opcióról beszélhetünk, ahogy az az iPhone 12 széria esetében is volt az Apple A14 Bionic mellett. A tárhelyet tekintve csak kettő opció van, 64 és 256 GB választható – nincs 128 GB, ezt a „trükköt” már többször láttuk az Apple-től.

Galéria megnyitása

Fontos fejlesztés az iPad esetében, hogy a Cellular variáns immáron 5G mobil hálózati modemet vonultat fel, nem a 4G LTE-re korlátozódik. Szóval megfelelő hálózati háttér mellett nagy tempót lehet majd elérni az adatok mozgatása során, és alacsonyabb lehet a késleltetés. Van Wi-Fi 6 támogatás is MIMO-val, kétsávos formában, tovább biztosított a Bluetooth 5.2 modul is. Ezeken felül pedig még biztosított GPS vevő is, de már csak abban az esetben, ha az 5G-s verziót veszi az ember, pedig korábban a Wi-Fi-s modelleknél is biztosított volt ez.

Galéria megnyitása

Könnyebb és vékonyabb lett az új iPad, de nem annyira azért, mint az Air. Tudja, hogy hol a helye a kínálatban. 7 milliméteres a háza, élesek a szélei és akár 477 gramm lehet a tömege. Alumínium a hátlapja és a kerete is. Egészen színes a masina, az ezüst mellett megvásárolható lesz rózsaszín és sárga színekben, valamint egy szolidabb sötétkék is készül belőle.

Sztereó hangzással, két mikrofonnal felszerelkezve kerül a boltokba az iPad tizedik generációja. Ami azonban ennél lényegesen érdekesebb, hogy az Apple innen is kivezette a Lightning csatlakozót. A vállalat erre már magától is készülhetett, hiszen az iPad vonalon már nem volt másik modell, ahol nem a C-típusú USB volt jelent, csak a legolcsóbb eszköz.

Galéria megnyitása

A készülék kisebb akkumulátorral lett ellátva, mint a tavalyi modell, ami azért mindenképpen szomorú, de legalább fogyott, így a hordozhatóságot tekintve kicsit jobb a helyzete. Egy 28,6 Wh-s akkumulátorral rendelkezik a termék. A vállalat saját mérései pedig azt mutatják, hogy a 10 órás üzemidőt így is képes lesz biztosítani a táblagép, szóval nem lehet ok különösebb panaszra.

Az Apple iPad ajánlott fogyasztói ára 260 ezer forintról indul, ez alatt csak az iPad mini lesz már az új felhozatalban, illetve most még rendelhető az elődmodell, de már az is 195 ezer forintra drágult – 135 ezer forintról. Ha valaki nem éri be a 64 GB hellyel, akkor nagyon sokat kell pluszba kifizetni, ugyanis csak Wi-Fi-vel a 256 GB-os iPad 350 ezer forintos áron érhető el. Az 5G-s is támogató modell pedig ugyancsak 350 ezer forintba kerül, de még 64 GB hellyel, a 256 gigásért már 440 ezer forintot kell kifizetni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mtrx220
mtrx220
2022. okt. 20. 12:19
#4

Beeeeeee

thocy
thocy
2022. okt. 20. 9:19
#3

Nemide.

Ch00ler
Ch00ler
2022. okt. 19. 20:31
#2

az USD: HUF váltás 35%-kal nőtt 10 hónap alatt, szóval csodát ne várjon senki sem. Ez részben magyarázza a 44%-os emelkedést a régi iPad-nél.

thocy
thocy
2022. okt. 20. 9:20

Ezt majd ítélje meg 50-100 év múlva az utókor, az viszont tény, hogy akkor 230-250 körüli HUF/EUR árfolyam volt, most meg vígan 400 feletti. Nyilván semmi nem fekete vagy fehér, de ha kiragaunk dolgokat, azokkal akár ilyen - és talán hibás - következtetésre is lehet jutni...

fekpat
fekpat
2022. okt. 19. 20:04
#1

Ezért az árért már 2 db hardveresen és szoftveres jobb androidot kapsz. Kicsit túltolják, a meddig mehetünk el a birkáknál játékot, de biztos lesz aki megveszi még így is.

marc23
marc23
2022. okt. 21. 7:33

@fekpat  sorold azt a ket android tabletot, amik gyorsabbak ennek ipadnek!! A ipad pro-t meg nem is emlittem !

Vissza az oldal tetejére