Az előző hónapban a Xiaomi vonultatott fel egy olyan okosszemüveget, ami a MicroLED technológiát alkalmazta, most pedig ugyanilyen megoldásról számolhatunk be, csak éppen a TCL műhelyéből. Sajnos az is közös jellemvonása ezeknek az eszközöknek, hogy csak koncepciók, és évekbe telhet, mire ténylegesen kész termék lesz belőlük.
Az okosszemüvegek a távoli jövőben akár olyan alap kiegészítőké válhatnak, mint az okosórák. Nagyon sok technológiai vállalat fejleszt ilyen megoldást, és koncepció szintjén a TCL megoldása az egyik legjobb, amit eddig láttunk. A Thunderbird Smart Glasses Pioneer Edition színes képet fog biztostani, külsőre szinte semmi érdekeset nem lehet rajta látni, teljesen szokványos szemüvegnek néz ki, de a jobb oldali lencséjére elképesztő mennyiségű információt lesz képes kivetíteni.
A TCL olyannyira hasonló megoldással állt elő, mint a Xiaomi, hogy ebben az esetben ugyanúgy 4 mikronos méretű apró LED-ek felelnek a megjelenítendő kép előállításáért. Egy nagyon fontos differencia azonban van a két megoldás között: a TCL színes képet nyújt. A Xiaomi csak zöldben dolgozik, tehát monokróm, a mostani hírünk anyaga azonban RGB árnyalatú rétegeket fésül össze, így színesben tudja mutatni a virtuális elemeket.
A technológia alapja ugyanúgy a hullámvezető eljárás használatában rejlik a MicroLED egység mellett. A kép mondhatni kivetítve lesz a szemüvegnek a lencséjére, és a kiemelkedően nagy fényerő miatt van szükség az egyenként vezérelhető fényforrásokra. A szemüveg ugyanis a legerősebb napsütésben is jól látható kepét kell, hogy biztosítson. Azt is ki kell itt emelni, hogy az embernek nem kell majd más helyre fókuszálnia ahhoz, hogy a képet lássa – ez egyáltalán nem lenne biztonságos, sem pedig komfortos.
Az okostelefon elővétele nélkül lehet majd a szemüveg révén olvasni az üzeneteket, láthatóak lesznek a friss értesítések, vezetés közben pedig ezen lehet majd ellenőrizni a forgalmi adatokat, így nem kell az útról levennie az embernek a szemét egyetlen másodpercre sem. Rendelkezik a készülék kamerával, így lényegében látni is fog. Ez nem a kép tartalmak rögzítése miatt fontos, hanem például a valós idejű fordításhoz használható. A kamera képességeiről most semmi nem derült ki.
Ezek a MikroLED-es koncepciók mindenképpen jól néznek ki a jelenlegi formájukban, és bízunk abban, hogy amennyiben megvalósulnak, valóban olyan formában tudnak majd működni, mint ahogyan azt a TCL és a Xiaomi is mutatja. Az mindenestre már egy jó kiinduló pont, hogy ilyen nagy cégek dolgoznak a technológián, hiszen meglehetősen komoly kutató és fejlesztő kapacitással rendelkeznek.
Akár 3-5 évbe is beletelhet, mire ez a megoldás valóban beérik annyira, hogy kereskedelmi forgalomba kerülhet. Addig pedig még komplexebbé is válhat. Hogy mennyibe kerül majd? Nos, ez pedig még abszolút a jövő zenéje.

































