A Cave Story egy rendkívül sikeresnek mondható független játék, amit a japán Daisuke „Pixel” Amaya fejlesztett és adott ki ingyenes címként még 2004-ben. A Cave Story és indie közösségeken belül jól ismert, hogy Pixel mekkora szeretettel készítette el a játékot csupán az alkotás szeretetéért, sőt, sokan úgy gondolják, hogy neki köszönhető az indie szakma felvirágzása.

Mivel az ingyenes Metroidvania stílusú játék hamar sikeres lett, a Nicalis amerikai kiadónak köszönhetően port formájában 2010-ben átkerült Nintendo Wii-re és DS-re, később pedig Steamre is, nem is beszélve a folytatásokról. Így viszont már egy, korábban külső fél is hozzájutott a játék jogaihoz.

Az eredeti ingyenes verzió kódját az évek során visszafejtették és rengeteg rajongói alkotás épült rá. Nem hivatalos módon elkészült a Cave Story Engine 2, aminek segítségével bárki megcsinálhatja a saját Cave Story stílusú játékát. A Nicalisnak viszont ez nem tetszett és szerzői jogi követelést nyújtott be a Cave Story Engine 2 ellen, aminek a GitHub oldalát le is lőtték.

Viszont a közösség egyáltalán nem tartja fairnek a Nicalis döntését, sokak szerint még csak joguk sem volt ahhoz, hogy lelőjék a projektet. Ezzel a „támadással” az újságírók és egyéb fejlesztők sem tudnak egyet érteni, főleg annak tudatában, hogy már nem is használják a Nicalisnál az eredeti forráskódot.

Magát az eredeti Cave Story-t viszont a Nicalis nem bántotta, az továbbra is ingyenesen letölthető a cavestory.org oldalról, viszont a Cave Story Engine 2-nel készült projekteknek búcsút lehet inteni, azokat folyamatosan távolítják el. A Nicalis a törléseket azzal indokolja, hogy a mod és játékkészítők nem rendelkeznek a Cave Story nevének jogával, így azt nem használhatják.

A Nintendolife.com oldalnak sikerült elérnie az egyik CSE2 fejlesztőt, Ema-t, aki több pontban tisztázta a helyzetet. Először is a tiltás kizárólag a CSE2-re vonatkozik, az ingyenes eredeti verzióra nem. Szerinte a tiltások csak a névre és a hozzá kapcsolódó szellemi jogokra vonatkoznak és nincs okuk feltételezni, hogy a törlések jogalap nélküliek lennének. Viszont úgy gondolja, hogy a „fair use” miatt, vagyis a tisztességes felhasználás alapján csak nekik szabadna ezt a projektet csinálni, viszont ezt nekik kéne jogilag bizonyítani.

Szerinte a Nicalis nagyon segítőkész volt mindig is a moddolások tekintetében, szerintük nem rossz szándék volt emögött, ezért fel is vették a kapcsolatot velük, hogy tisztázzák, félreértés történt-e. Végül pedig kijelenti, hogy a CSE2 fenntartói nem kívánják bemocskolni a Nicalis-t, mert nekik köszönhető, hogy a mod közösség továbbra is virágzik, elfogadják a kiadó döntését.

Magyarul úgy tűnik, hogy a CSE2 rajongóit sokkal jobban feldühítette a Nicalis döntése, mint magukat a CSE2 fejlesztőit. A kérdés viszont az, hogy félreértés vagy szándékos tisztogatás van-e a háttérben. Ezt egyelőre még nem tudjuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2020. dec. 3. 7:53
#2

"továbbra is ingyenesen letölthető a cavestory.org oldalról" mert nagyon kell még +100 program, hogy leszedjem, inkább már nem is érdekel

gabushi
gabushi
2020. dec. 2. 23:04
#1

sose tudtam legyőzni ebben a játékban a fő-fő-fő last boss-t ... :( azt leszámítva minden megvolt benne.. az összes mellékszáll...

egyszer talán újra nekifutok, de 3 nap próbálkozás után anno feladtam a főellenség elleni harcot ...

Vissza az oldal tetejére