A rajongók kissé aggódni kezdtek, amikor idén júniusban Cyberpunk 2077 hivatalos Twitter-oldalán megváltozott a játék leírása: korábban úgy szólt, hogy "egy szerepjáték a sötét jövőben...", most pedig az olvasható, hogy "nyitott világú akció-kaland történet..." Sokan ezek alapján úgy gondolták, hogy maga a szerepjáték rész már nem is fontos a CD Projekt RED-nek.

Most Mateusz Tomaszkiewicz, a questekért felelős vezető dizájner ezt rövidre zárta, mikor azt mondta: "a játékunk főként és elsősorban továbbra is egy szerepjáték".

Ezt követően közölt egy videót arról is, hogy mire számíthatunk skillek, statok és specializációk tekintetében, melyek mind fontosak egy szerepjátékban. A különböző skilleket menet közben módosíthatjuk, ahogy fejlődünk, cserébe pedig ezen skillek segítségével új utakat fedezhetünk fel a questek alatt, és más-más lehetőségek nyílnak meg,

Aztán erre jön rá még az a rendszer, amit a CD Projekt RED úgy hív, hogy életutak. Ez tulajdonképpen a karakterünk előéletéből fakad, amit a karaktergeneráláskor adhatunk meg, és összesen háromféle lesz belőle: Kid, Corpo és Nomad.

A Kid jelen esetben egy utcagyereket jelent, akinek például könnyebb dolga lesz megértetni magát a különböző bandákkal. Ezzel szemben a Corpo nagyvállalati múlttal érkezik, így ebben a közegben tud jobban érvényesülni.

Mindez nagyon jó hatással lesz az újrajátszhatóságra, hiszen azt jelenti, hogy kapásból legalább háromszor végig kell tolnunk a játékot ahhoz, hogy legalább a három életutat megtapasztaljuk - és akkor az egyéb különböző lehetőségekről, opciókról nem is beszéltünk, melyek a képességeinktől, cselekedeteinktől függnek majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. júl. 18. 15:18
#1

Bár az nem hiányzik, mint például a Diablo 2 idejében, hogy ha rossz skillre osztottál pontot, akkor kezdhettél új karaktert, mert nem lehetett visszavonni, de ez a menet közbeni skill módosítás már elég gáz. Persze semmi olyan dolog, amit nem lehet önmegtartóztatással szimplán csak figyelmen kívül hagyni, de akkor is azt preferálnám, ha minden döntésnek, beleértve a választott skilleket is, nyomatékos és hosszú távú következménye lenne. Ha egyszer fixer vagyok, akkor ezt tudják rólam mások is, és ennek megfelelően viszonyuljanak hozzám.

Avisto
Avisto
2019. júl. 18. 16:45

@Geralt_of_Trivia Szerintem ezt lehet úgy is értelmezni hogy ahogy haladsz előre fejleszheted a skilljeidet.

A dio 2 rendszerével amúgy szerintem nem csak az volt a baj hogy rossz helyre teszed a pontot, hanem mivel jellemzően a későbbi skillek jobbak (pláne a synergy rendszer bevezetése előtt), így gyakorlatilag skillek nélkül kellett fejlődni. Elég szerencsétlen egy rendszer.

Vissza az oldal tetejére