Az Intel kínálatában idén több processzorsorozat is megjelenhet, ugyanis érkeznek a Lunar Lake modellek, amelyek az alacsony fogyasztású processzort igénylő rendszerekben találnak helyet maguknak, de rajtuk kívül az Arrow Lake széria képviselői is bemutatkozhatnak. Utóbbi processzorok már nemcsak a noteszgépeket, hanem az asztali konfigurációkat is célba veszik, és természetesen a Meteor Lake család által kitaposott ösvényen haladnak majd tovább, vagyis új nevezéktant alkalmazhatnak.
A Core Ultra 200-as sorozatú processzorokkal kapcsolatban már több pletyka is érkezett az elmúlt időszakban, legutóbb a processzorok várható felépítését taglalták a szivárogtatók, arról azonban eddig nem igazán esett szó, pontosan mikor kerülhet sor a friss termékek rajtjára. Az Intel nemrégiben bejelentette, idén is megtartják az Intel Innovation névre keresztelt rendezvénysorozatot, ami a hagyományok szerint most is két napig tart. Az Innovation 2024 alkalmával számos téma kerül terítékre, így a várakozások szerint az Arrow Lake-S generáció tagjai, vagyis az új asztali processzorok is előkerülhetnek, még ha csak formális rajtról is lesz szó.
A vállalat az eddigi Intel Innovation rendezvényeken már számos új processzorsorozatot mutatott be. 2021-ben az Ader Lake, 2022-ben a Raptor Lake, 2023-ban pedig a Meteor Lake modellek formális rajtját időzítették a szeptemberi rendezvényre, idén pedig jó eséllyel az Arrow Lake modellek is ekkor mutatkozhatnak be, de a tényleges rajt, vagyis a kereskedelmi forgalomban történő megjelenés egy későbbi időpontban történhet. Nincs kizárva, hogy asztali fronton ismét csak a „K” és a „KF” jelölésű, azaz a szorzózár-mentes kiépítésben érkező modellek rajtolnak el, majd a széria többi tagja a CES 2024 alkalmával teszi tiszteletét a piacon.
Az Intel Innovation 2024 alkalmával az Arrow Lake processzorok mellett várhatóan a Granite Rapids szerverprocesszorokról és a Gaudi 3-as AI/HPC piaci gyorsítókról s szó esik, természetesen sok egyéb más téma mellett. A rendezvény 2024. szeptember 24-én és 2024. szeptember 25-én várja majd az érdeklődőket, de aki nem tud személyesen részt venni rajta, alighanem idén is követheti az egyes előadásokat élő közvetítés formájában, igaz, ezzel kapcsolatban konkrétumok egyelőre nem hangzottak el sem szóban, sem pedig írásban.
Az Arrow Lake modellekkel kapcsolatban már egy ideje tudható, hogy az év negyedik negyedévében debütálhatnak, vagyis az Intel Innovation 2024 egy remek lehetőség lesz arra, hogy a formális rajtra sor kerüljön. A hamarosan induló Computex 2024 alkalmával jó eséllyel felbukkannak majd az új processzorokhoz készített alaplapok is, beleértve a Z890-es lapkakészlettel ellátott modelleket, és arra is van némi esély, hogy a vállalat megvillantja, milyen teljesítményre képes az Arrow Lake sorozat asztali csúcsmodellje. Hogy így lesz-e? napokon belül kiderül.