Galéria megnyitása
A Phison E18-as vezérlőjével felszerelt SSD kártyák igen gyorsak lesznek, érezhetően gyorsabbak, mint az E16-os vezérlővel ellátott első generációs megoldások, így egyebek mellett a Samsung 980 Pro sorozatával szemben is ütőképesek lehetnek. Az E18-as vezérlő ígéretes teljesítményéről nemrégiben számoltunk be, azóta viszont érkezett némi információ egy E18 alapú SSD sorozatról is, amelynek tagjai a GALAX termékpalettáján kapnak helyet a nem is olyan távoli jövőben.

A Galax Hall of Fame Extreme SSD kártyái nem csak gyorsaságukkal, hanem dizájnjukkal is felhívják magukra a figyelmet, ugyanis minden egyes modellre elegáns hűtés kerül, természetesen a szokásos HoF logóval megfűszerezve, így az összkép meglehetősen jónak ígérkezik. A hűtő alatt természetesen a Phison PS5018-E18-as SSD vezérlője dolgozik majd, amihez TLC NAND Flash memórialapkák kapcsolódnak – már a Samsung 980 Pro család is TLC alapokon nyugszik, nem MLC lapkákat használ, ami meg is látszik a strapabírósággal kapcsolatos adatokon.

Galéria megnyitása
A Galax újdonságai várhatóan 7000 MB/s-os folyamatos maximális olvasási-, illetve 6850 MB/s-os folyamatos maximális írási tempó elérésére lesznek képesek, ám a véletlenszerű 4K-s olvasási- és írási teljesítményekről még nem esett szó. Nem titok viszont, hogy az új SSD kártyák 1 TB-os, 2 TB-os és 4 TB-os kivitelben kerülnek az üzletek polcaira, méghozzá a fenti fotókon látható különleges dizájnnal.

Az egyelőre nem világos, hogy a termékek pontosan mikor kerülnek az üzletek polcaira, valamint árazásukkal kapcsolatban sem osztott meg részleteket a gyártó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2020. szept. 12. 19:28
#3

"Szép" : Minek??? Bepattintom a helyére, utána jön a fép fedele oszt használom. Senki se látja, hogy mennyire "szép".

Dragon3k
Dragon3k
2020. szept. 12. 20:06

@j0ttemlukra Akinek ablakos háza van és arra gerjed, hogy csillámpóni a gépe, annak ez is számít XD

axe
axe
2020. szept. 12. 10:36
#2

fox: ha megnyérném a lottót SLC SSD-vel pakolnám tele a gépet

fox
fox
2020. szept. 11. 13:27
#1

Na most kéne megnyernem a Lottó 5-öst és vennék egy 4 egységes SSD-t 8^)

Vissza az oldal tetejére