A DigiTimes értesülései szerint a TSMC egyik üzemében ideiglenesen le kellett állítani a termelést, ugyanis a szilícium ostyák egy részét kémiai szennyeződés érhette. A kellemetlen eseményről elsőként a tajvani híroldal, az ETtoday számolt be.

Az aktuális információk szerint úgy tűnik, hogy a TSMC Fab 14B üzemében történt „baleset” legalább 10 000 szilícium ostyát érint, vagyis legalább ennyi ostya mehetett kárba, ami elég nagy érvágás. Ezeken az ostyákon különböző processzorok, GPU-k, illetve egyéb vezérlők lehettek – azt egyelőre sajnos nem tudni, pontosan mely gyártókat és mely termékeket érinti az eset. Annyi biztos, hogy a szóban forgó gyártósoron 12 és 16 nm-es csíkszélességgel történt a termelés, amelyet egyebek mellett az Nvidia Turing és Pascal grafikus processzoraihoz, valamint az AMD egyes egyedi SoC egységeihez használnak – utóbbiak között PlayStation 4 és Xbox One lapkák lehetnek. Rajtuk kívül persze egyéb piaci szereplők is igénybe veszik a tajvani bérgyártó 12 és 16 nm-es gyártósorait, mind például a Huawei és a MediaTek is.

Annyi biztosmal tűnik, hogy a 7 nm-es csíkszélességgel készülő termékek, mint például a második generációs EPIC szerverprocesszorok, valamint a Radeon VII és egyéb kártyákhoz használt grafikus processzorok termelése zavartalan.

A TSMC hírünk írásakor hivatalosan még nem reagált az eseményre, mindössze annyi történt, hogy az ETtoday munkatársainak megerősítették, valós az az információ, ami az első híradásokban megjelent. Maga a FAB 14 egyébként havi szinten 100 000 szilícium ostyát gyárt, az viszont nem világos, hogy a FAB 14B termelése pontosan mekkora.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
TheEngineer
TheEngineer
2019. jan. 29. 9:00
#2

"...10 000 szilícium ostyát érint, vagyis legalább ennyi ostya mehetett kárba, ami elég nagy érvágás."
Nagy ervagas? Nagy a francokat... Nyilvan nem kellemes eset, de ennyitol meg nem dol ossze a vilag.
Amugy az jobban mozgatja a fantaziamat, hogy milyen modon tortenhet ilyesmi. Napi szinten dolgozom clean room-ban, de nem igazan latom, hogy hogyan lesz 10k wafer kemiailag szennyezett csak ugy... Foleg nem ilyen uzemek eseteben...

Bihus
Bihus
2019. jan. 29. 14:27

jah, tizedét akartam

Dragon3k
Dragon3k
2019. jan. 29. 8:22
#1

Már meg is van az radeon 7 drága árának a magyarázata, a másik a sok ram lesz és jön a pofára esés, hogy csak a 2070 és 2080 közé jön a teljesítménye, de ne legyen igazam.

FELULET
FELULET
2019. jan. 29. 11:21

Pontosan. A kartelezők majd erre fogják fogni a memória árak emelkedését...

Vissza az oldal tetejére