SZEMREVALÓ LETT A PALIT 4 GB-OS GEFORCE GTX 960-ASA

Az új videokártya piros-fekete színvilágot alkalmazó egyedi hűtést kapott, viszont referencia órajeleken üzemel, így a tuningolás a felhasználók dolga lesz.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2015. márc. 23. 12:01
Szemrevaló lett a Palit 4 GB-os GeForce GTX 960-asa

A GeForce GTX 960-as videokártyák 4 GB-nyi fedélzeti memóriával felvértezett változatai, ha lassan is, de már azért elkezdtek szállingózni: az elmúlt hetek folyamán több modellt is bemutattunk már, most azonban egy új versenyző érkezett a Palit színeiben.

A GeForce GTX 960 4 GB JetStream névre hallgató újdonság nem csak azzal emelkedik ki a hagyományos GeForce GTX 960-as videokártyák közül, hogy a referencia modellekhez képest kétszer több VRAM-ot kínál, hanem azzal is, hogy egy nagyon figyelemfelkeltő egyedi hűtést alkalmaz, ami némi tuningra is módot ad.

Galéria megnyitása

A piros-fekete színvilágra alapozó, két ventilátorral ellátott kétslotos videokártya hűtő alatt egy GM206-os GPU lapul, amelyhez a 128-bites memória-adatsínen keresztül összesen 4 GB-nyi GDDR5-ös VRAM kapcsolódik. A GPU esetében a referenciának megfelelően 1127 MHz-es alap- és 1178 MHz-es GPU Boost 2.0-s átlag-órajelen ketyeg, a GDDR5-ös fedélzeti memória pedig ugyancsak referencia értéket, azaz 7 GHz-es effektív órajelet alkalmaz.

Galéria megnyitása

A szemrevaló videokártya a referencia modelleknél halkabban üzemel, és az extra hűtés jóvoltából tuning terén is nagyobb mozgásteret biztosít – igaz, ahogy az lenni szokott, a tuninggal elérhető maximális órajel értéke most is lutri. A videokártya stabil tápellátásáról a PCI Express 3.0 x16-os slot mellett egy hattűs PCI Express tápcsatlakozóval gondoskodhatunk.

Galéria megnyitása

A megjelenítőket szokás szerint ezúttal is két DVI, egy HDMI 2.0-s és egy DisplayPort 1.2-es port szolgálja ki. A Palit GeForce GTX 906 4 GB JetStream rövidesen elérhető lesz kereskedelmi forgalomban, az azonban nem tudható, pontosan mennyibe kerül majd az újdonság.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Andrass8
Andrass8
2015. márc. 24. 2:08
#11

Elég sok tesztet néztem meg a 960 vs 280x el és a 280x erősebb, de nem sokkal, legtöbb gameben 5-8 fps et ver a 960-ra de volt gameamiben jobb volt a 960.

Egy szó mint 100 a 280x erősebb ,de nem nagy a különbség és mivel nvidianak jobb a támogatottsága gamek terén ezért inkább azt venném.

Ha jól tudom 249$ a 4gb 960 de erre még jönnek egyéb felárak ugye, de ha jól számoltam a legolszóbb 4gb 77k körül lesz.

BReal
BReal
2015. márc. 24. 10:48

Amennyiben 77e környékén lenne, teljesen rosszul beárazott kártya lenne. 20e-rel kevesebbért van egy nagyjából 10%-kal gyengébb r9 270x, kb. 25-tel drágábbért pedig egy jócskán erősebb GTX 970.

Meteoreso
Meteoreso
2015. márc. 23. 21:16
#10

Megjegyzem azért ezek a Watt dolgok csak úgy ütősek ha a processzor is szerepel benne.

AMD-nél pont a 270x-et nem lehet kikezdeni a fogyasztása miatt ,

290 - 290x nél már be is szólhatsz azért a közel 300 Wattért:)

Mert sokan jönnek ezzel a Nvidia fogyasztással úgy hogy az FX 8350 vagy 9000 széria ott fityeg a gépükben húzva úgy 250 wattos fogyasztással:) úgy már nem annyira életképes érv.

960-ban az a legszenzációsabb hogy amikor elindul elkezd visszafele forogni a venti hogy lerázza magáról a port és utána leállnak és passzív módban hűt fél terhelésig O Decibellel. Na ezt nem tudja a 270x.

rambustibi
rambustibi
2015. márc. 23. 19:55
#9

Az a csak -40W az a -24%.

Nem elenyésző a különbség.

És azt is érdemes megjegyezni, hogy nem csak a kevesebb TDP-t említettem erősségként a 960 mellett. Bár az más kérdés, hogy csak ez szúrt szemet másnak :D Igaz ennek sem lehet ellentmondani, mert tény a kevesebb TDP is..

Meteoreso
Meteoreso
2015. márc. 23. 19:47
#8

Benne van az is :)

De most miért... tedd a szívedre a kezedet, ott van 3 kártya ugyanaz a technológia ,ugyanaz framerate a tesztekben és mondjuk mindegyiken jó a hűtőrendszer, te nem azt veszed meg amelyik jobban tetszik ? :)

ASUS is egy jó márka és teljesen véletlenül az is Piros ;)

Azt egyébként tényleg bánom hogy Palit nem gyárt AMD kártyákat.

Az a "piros" ház a tetején az egyébkét fémből van ugye?

Akinek már volt ez a márka attól kérdezem.

Zoli2468
Zoli2468
2015. márc. 23. 17:39
#7

Én a Pascal architektúrára leszek kíváncsi, ha igaz amit írnak akkor brutális lesz. A 4GB vram pedig felesleges a GTX 960-ra

BReal
BReal
2015. márc. 23. 18:15

Ha AMD fanboy lennék írnám, hogy HA HA HA. Majd jövőre kiderül, stb. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. márc. 23. 17:05
#6

A következő generációt megvárom és lehet hogy Palit-ot választok ismét, mert most is az van és meg vagyok vele elégedve, igaz csak Geforce-ket gyárt, de a mostani Palitom van talán meg legrégebben, 4 éven keresztül egy videokártyám sem állta a sarat, ráadásul még mindig ultrán viszi a legtöbb gémet.

kekegsm
kekegsm
2015. márc. 24. 9:24

Arra figyelj azért, hogy a Palit és a Gainward tuning kártyái (Jetstream és Phantom) nem 2, hanem 2.5 PCI helyet foglalnak el. Szóval nemcsak a mellette levő, hanem az azmellett levő slotot is elfoglalja. Általában nem gond, mert nincs más kártya mellette, de egy ismerős pl ráfaragott erre, mert nem fért volna el az Msata raid kártyája. Szerencséje volt, a bolt szó nélkül átcserélte egy Gigabyte-ra.

Kolbi28
Kolbi28
2015. márc. 23. 16:30
#5

Ma unatkoztam meloban és hasonlitgattam kartyakat...a gtx 960 kopp ugyan az mint egy radeon 270x..de 20-30 papirral dragabb..:Digy logikus az nvdia megvasarlasa:D

rambustibi
rambustibi
2015. márc. 23. 18:22

-24% az nem töredék? Érdekesen látod :)

Meteoreso
Meteoreso
2015. márc. 23. 16:18
#4

Tény hogy EZ a kártya és a 960 MSI Gamining a két legszebb kártya ma a piacon (mondom Radeon pártiként). De az ár az más kérdés.

"az ASUS megtörte a csendet és kérdésünkre elárulták, hogy

bruttó 83 990 forintot

kell majd fizetni a 4 GB-os Strix GTX 960-as vezérlőjükért."

Na most ha megnézed ahogy az

ASUS GTX960 2GB 72.685 Ft

PALIT GTX960 2GB PALIT 65.729 Ft

Logikázz !

De segítek... 77. ezer forint lesz :))) +- 1000

Meg kell várni a teszteket és akkor könnyebb lesz a döntés.

Egyrészt ez is olyan 4 Gb lesz -e mint a 970 nél ami 3.5 és ha a fél re ír akkor belassul, vagyis ...

vagy ez tényleg 4 giga lesz

Okul e az Nvidia az előzményekből...?

Másrészt jelenleg IPON-on MSI R9 280X Gaming 3Gb 76.030 Ft

Ami minden teszten megveri a a 960 4Gb-t még az Nvidiára optimalizált játékokban is...

Fanatic Nvidiás úgyis ezt vesz, de azért várjuk ki a hivatalos teszteket.

YellowFlash
YellowFlash
2015. márc. 23. 19:20

"Radeon pártiként" Tettszik, mert piros? :D

Kolbi28
Kolbi28
2015. márc. 23. 16:16
#3

Miert jo ez a kartya? 4 giga ram folosleges..amihez kell a 4 giga oda keves a gpu..valamint rettentoen tularazot..

BReal
BReal
2015. márc. 23. 16:37

Azért ezt nem feltétlen mondanám. A 760-nál az alapváltozat is 10%-kal erősebb, kb az r9 280 szintjén van, ami 3GB VRAM-mal rendelkezik. Alapból 3 GB-tal kellett volna kiadni, kb az való hozzá.

Illetve az is erős, hogy ugyanazt tudja, mint a 270x (270x tulajként mondom ezt). Erősebb a 270x-nél, de messze nem annyival, mint amennyivel drágább.

Andrass8
Andrass8
2015. márc. 23. 13:08
#2

Kérdés mennyire lövik be a 4gb-os verzióknak az árát , ha 970 alá kerül pár ezerrel , mondjuk 5k különbséggel akkor kb értelmetlenek mert az ember akkor inkább azt veszi meg. Olyan 80k lenne a jó, bár ennél szerintem több lesz.....

Valaki tud irány árat?

BReal
BReal
2015. márc. 23. 14:06

60e-től lehet kapni GTX 960-at. Szerintem már lesz 70-75e-től 4 gb-os verzió.

patrik2991
patrik2991
2015. márc. 23. 12:30
#1

"A megjelenítőket szokás szerint" én a többi gtx 960-at nem ilyen csatlakozó kiosztással láttam. Vagy úgy értetted, hogy ez a Palitra jellemző?Utolsó mondatban: GTX 906

Vissza az oldal tetejére