James Wan a kortárs horror megkerülhetetlen alakja, mivel nem csak rendezőként és íróként, de producerként is megannyi, nívós rémmese tető alá hozatalában vett részt. Azt, hogy vajon kitart-e a szerencsesorozata, hamarosan meg fogjuk tudni, hiszen a héten végre debütál majd az elsősorban az ő nevével reklámozott az A gyászoló asszony átka. A hetvenes években játszódó történetben egy, a természetfelettit sokáig dajkamesének tartó anya szembe kell, hogy nézzen azzal, hogy egy gyermekei vízbefojtása miatt örök kárhozatra ítélt szellem kivetette szeretteire a hálóját.
Ha inkább egy valós események ihlette thrillerhez lenne kedvünk Hotel Mumbai-ra lesz érdemes vetnünk egy pillantást. Az egész világot felkavaró, 2008-as terrortámadás részleteit bemutató mű a Taj Mahal Palace Hotelben lezajlott eseményekre fókuszál.
A családbarát kikapcsolódást keresők három alkotásból mazsolázhatnak majd. A Vízipók-csodapók – a film-et aligha kell bárkinek is bemutatni. Mikulás Ferenc a népszerűségét a mai napig megőrző sorozat epizódjaiból összevágott, 1983-as rajzfilmje digitálisan felújított formában tér vissza a mozikba.
A szintén az animációs filmek sorát erősítő Csodaparkban June, az élénk képzelőerejű kislány egy napon egy beszélő állatokkal teli, mesés vidámparkra bukkan. Hamar rájön, hogy a hely szárnyaló fantáziájának köszönhetően jött létre, és egyedül ő mentheti meg attól, hogy az enyészeté legyen.
Míg az élőszereplős Mia és a fehér oroszlánban a Londonból Afrikába költöző tizenéves címszereplő egy kalandos utazásra indul, hogy segítsen barátjának, az oroszlán Charlie-nak abban, hogy szabadon élhessen.
A dokumentumfilmek rajongóinak sem lesz okuk panaszra. A Ferenc pápa – Egy hiteles ember mellett döntve bepillantást nyerhetünk a katolikus egyház jelenlegi vezetőjének gondolataiba.
Tuza-Ritter Bernadett megannyi díjjal kitüntetett remekét, az Egy nő fogságbant választva pedig a rabszolgaként tartott, ötvenkét éves Maris kálváriáját ismerhetjük meg.
A drámák szerelmeseit a Látomás igyekszik majd becsalogatni a mozikba. Ebben a francia írónő, Jeanne Japánba utazik, és egy ritka gyógynövény keresése során újraéli első szerelme emlékeit.
Felsorolásunk az eredeti tervek szerint a múlt héten érkező Interjú Istennel zárja. Perry Lang drámájában egy, az Afganisztánban látott borzalmaktól kiégett haditudósítót egy nap egy különös idegennel hozza össze a sors, aki azt állítja magáról, hogy ő a Teremtő. A zsurnaliszta kezdetben természetesen nem hisz neki, ám ahogy telik-múlik az idő, rá kell ébrednie, hogy lehet, hogy valóban Istennel beszélget.
A heti mozipremierek az alábbiak:
Április 18.
- A gyászoló asszony átka
- Hotel Mumbai
- Vízipók-csodapók – a film
- Csodapark
- Mia és a fehér oroszlán
- Ferenc pápa – Egy hiteles ember
- Egy nő fogságban
- Interjú Istennel