SZAPORODNAK A SAMSUNG MOBILOKON A KÉRETLEN ALKALMAZÁSOK

Könnyen lehet, hogy ez is egyfajta velejárója lesz a memóriakrízisnek, mivel így is növelhető a bevétel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2026. júl. 20. 13:28
Szaporodnak a Samsung mobilokon a kéretlen alkalmazások

Az okostelefonokon a bloatware-ek mindig jelen voltak és jelen is lesznek a hétköznapi fogyasztók készülékein, de nem mindegy, milyen mennyiségben vannak ezek. Sajnos most éppen arról jött hír, hogy a Galaxy modelleken egy újabb kéretlen applikációval bővül a kínálat. 

“A Samsung elérhetővé teszi az Amazon Music alkalmazást a Galaxy Store-ban, és az alkalmazást több millió eszközre előre telepíti, emellett különleges ajánlatot is kínál” – jelentette be a gyártó.

Igyekszik a Samsung úgy előadni ezt a dolgot, mintha fontos áttörés lenne, ezt a benyomást próbálja mindenkiben erősíteni azzal is, hogy “különleges ajánlatot” emleget. Azonban a nap végén ugyanarról fog ez szólni, mint minden egyéb bloatware: a Samsung pénzt kap az Amazontól azért, hogy terjessze a készülékein a vállalat zenestreaming szolgáltatását. Emberek millióinak lesz ott a telefonján kéretlenül az Amazon Music dedikált applikációja.

A Samsung és az Amazon közös akciós ajánlata úgy néz ki, hogy minden új Amazon Music Unlimited előfizető, akinek a készülékén előre telepítve van az Amazon Music alkalmazás, vagy aki a Galaxy Store-ból tölti le egyénileg, ingyenesen élvezheti 3 hónapig a szolgáltatást. Reklámmentesen hallgathat korlátlanul zenéket és podcasteket, valamint havonta egy hangoskönyvet is meghallgathat.

Galéria megnyitása

Az Amazon Music egyébként az egyik legnagyobb zenetárral várja a hallgatókat, és lossless tartalmakból is egyre jelentősebb a palettája. A magasabb minőségű dalok a HD és Ultra HD jelzővel futnak, az Ultra HD katalógus is egyre változatosabb felhozatallal igyekszik kiszolgálni vájt fülűeket. A mostani beszámoló szerint több mint 100 millió dalt vonultat fel a platform válogatott és személyre szabott lejátszási listákkal együtt, melyek segítik az újdonságok felfedezését. Ezen felül vannak még a podcastek, de elérhetők élő közvetítések és a fentieknek megfelelően hangoskönyvek is.

Galéria megnyitása

„Folyamatosan új módszereket keresünk arra, hogy különleges előnyöket és hozzáadott értéket nyújtsunk Galaxy felhasználóinknak. Az Amazon Music-kal való együttműködésünk révén a Samsung tovább gyarapítja a Galaxy-élmény keretében biztosított prémium szolgáltatásokat” – nyilatkozta Izzet Asayas, a mobilos üzletág fejlesztési vezetője.

„Az Amazon Music előtelepítésével, valamint a Galaxy Store-ba történő bevezetéssel már az első pillanattól kezdve világszínvonalú zenei szórakozást biztosítunk ügyfeleinknek – egy ingyenes Amazon Music Unlimited próbaidőszakkal, hogy ez az első élmény valóban kivételes legyen” – emelte ki Karolina Joynathsing, az Amazon Music üzletfejlesztési igazgatója.

Az üzlet hátteréről a cégek nyilván semmit nem árultak el, de sajnos egyáltalán nem lenne meglepő, ha ez az újítás valójában már a memóriakrízis egy újabb mellékhatása lenne. A vállalatok most mindent próbálnak megtenni azért, hogy spóroljanak az előállítási költségeken, és a “fájdalommentes” bevételi források kihasználására is nagyobb hajlandóságot mutathatnak. 

A cégek valószínűleg a korábbiaknál nehezebben tudnak ellenállni a partnerek ajánlatainak, a vezetőség könnyebben engedhet a kísértésnek. Ezek a lépések az igazgatótanács előtt talán jól hangoznak, de a valódi fogyasztók körében aligha fognak jó megítélésnek örvendeni. Egyelőre csak az amerikai Samsung képviselet számolt be az Amazon Music app bevezetéséről, de nem kizárt, hogy globálisan meg fog jelenni a készüléken az alkalmazás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2026. júl. 21. 23:46
#4

ezért kell iphone-t venni, nem ilyen selejteket
minden letörölhető, 6-7-8 év után is olyan gyors, mint amikor legelőször használtad
amúgy is telefonálásra, meg néha fb messenger meg brave amire használom, néha fotózok vele, vagy videózok, hibátlan volt az 5 a 7plus meg most a 13promax (6plus hulladék volt)

Rhynmei
Rhynmei
2026. júl. 23. 7:59

@axe Szóval, a használati szokásaidat tekintve vettél egy rohadtmocsokdrága szifont, és büszke is vagy rá, gratulálok :D
De abban egyetértünk, hogy Samu az egyik legtrógerebb az Androidos telefonok között. Nem volt és nem is lesz soha, akkor már inkább egy 3310.

tomchee
tomchee
2026. júl. 20. 16:27
#3

Samun mindig is annyi bloatware volt, hogy ha meg kétszereznék sem tűnne már fel a különbség:'D

Samanoske
Samanoske
2026. júl. 21. 1:21

@tomchee Igen? Erről nem szólt a fáma,és még a sziamiaut szidják,a samu amúgy is túlárazott.

expander
expander
2026. júl. 20. 15:50
#2

meg is érdemli aki samsungot vesz, gyatra mindegyik..

Kajafun
Kajafun
2026. júl. 20. 15:20
#1

Az egyik oka, hogy miért szabadultam meg a márkától. Már csak a reklámeröltető M7 monitorjuk maradt, amin hetente jön az új ÁFSZ változás hirével a jobb felső sarokban. És még volt pofájuk pénzt kérni a monitorért... Mellesleg be is szart pont gari idő után a power gombja és tetű lassú a menüje.

Bennie
Bennie
2026. júl. 30. 15:46

@Rhynmei Valaki elkezdte ezt tolni még az LG-nél.
https://ipon.hu/magazin/cikk/az-lg-monitorok-melle-felhasznaloi-engedely-nelkul-csendben-telepulhet-egy-szoftver-ami-megfigyelhet

Micsoda innovatív lépések történnek 2026-ban!.... Mi lesz még itt? Kenyérpirítóm kiszól, hogy éppen akciós az egyik boltban a kenyér, vegyem meg ott hogy megpirítsam vele?

Vissza az oldal tetejére